NEM.

 

A mögöttem ülő idős képviselő vagy diplomata (valami bizottsági ülésről telefonált, meg valami közgyűlésről) azon volt kiakadva, hogy a keresztrejtvényben a "talajlazító állat" megfejtése giliszta volt, az pedig nem állat, mert a hülye is tudja, hogy az gyűrűsféreg. A neje pedig helyeselt, hogy ezek a keresztrejtvény-készítők nem értenek a biológiához.

Ez volt az a pillanat, amikor beraktam a fülembe a fülhallgatót azzal a szent elhatározással, hogy én akkor ma már nem akarok emberekkel találkozni. Aztán elindult a vonat.

Amikor pedig felébredtem, akkor mindenki mindenkori legborzasztóbb rémálma vált valóra a számomra. A Szeged-Nyugati vonal közepén arra ébredtem, hogy velem szemben a Miskolci Egyetem mechatronika professzora ül, és egyből elkezd engem vizsgáztatni.

Várj, ezt leírom mégegyszer.

Szóval épp a halál faszán vonatozom, és amikor kinyitom a szemem, ott ül a ME mechatronika professzora, pont a szemben lévő ülésben, és az az első, hogy számon kér engem.

Nem, ez most halál komoly.

Rám rivallt, hogy miért nem Miskolcon csinálom a PhD-t.

Nem akartam neki ennyire őszinte lenni, de mondjuk pont ezért.

Mint kiderült, elbeszélgetett asszonypajtással utazás közben mindenféléről, és hozta az abszolút tipikus ME-professzor fenotípusát: először még kedves, konszolidált, őszes úriember, aki csak a saját szakmájához ért és akkor is azt promotálja, amikor M-nek köze sincs a dologhoz (éppen cukrok ciklizálódását tanulta biokémiából), aztán amikor kiderült, hogy én is miskolci voltam és elárultam az alma matert, akkor egyből jött a kihallgatás a szokásos vizsgás stílusban. Nem volt kedvem ehhez az egész faszsághoz, egyébként is annyira szürreális ez az egész helyzet, egyből áthárítottam a felelősséget a miskolci doktori iskola vezetőjére, mondtam hogy ő mondta hogy tanuljak Szegeden, ennyi. Kérdezgetett még a témámról, de mivel ebbe a professzoros fenotípusba eleve az is beletartozik, hogy a saját szakterületén kívül semmi másról nincs a leghalványabb fingja sem (a heterogén katalízis fogalmát szerintem minden műszakis elsőéves egyetemistának ismernie kéne, mert ennyi kémiai alapot mindenhol oktatnak), nem nagyon akartam erőlködni.

Ettől már csak jobban folytatódhat az út, gondoltam.

Rosszul gondoltam.

Most épp egy csapat értelmi fogyatékos visongó középiskolás között ülök, és arra várok, hogy elinduljon a vonat.

Igazából rövid úton fel tudja baszni az agyam, amikor valaki a válaszaimért kuncsorog egy kérdőívvel a diplomájához, de arra se veszi a fáradságot, hogy normálisan megírja a formot. Az még a jobbik eset, amikor annyira unalmas az egész, hogy a harmadik oldal után inkább kiikszelem a tabot a vérbe és nézek helyette 9gaget, mert olyankor csak simán baszhatja a minta számosságát, de az egyenesen felkúrja bennem a pumpát, amikor humán szakos létére még csak meg se tudja rendesen fogalmazni hogy mit akar. Hogy milyen választ vár, vagy hogy egyáltalán mi a tökömet akar kérdezni.

Ilyenek mennek pszichológusnak? Az utóbbi időben az a szórakozásom, hogy az életkorhoz az elején betűvel írom oda hogy huszonöt év, és titokban remélem, hogy valami szkripttel akarja feldolgozni majd az adatokat, ami emiatt hibát dob. Aztán meg a negyedik kérdés után rájövök, hogy a tököm akar gondolkozni, hogy egy 9-es skálán annyira jellemző rám az állítás, hogy 3, vagy annyira, hogy 4.

Vannak a hipster wannabe starwars-fan arcok, akik szerint menő a darth vader meg a rohamosztagos és minden második posztjuk sw-legófigurával van tele, meg mosolygó Han Solóval meg cuki ewokokkal. És vannak a trú star wars fanok, akik csendesen megbújnak társadalmunk szövedékében, de ha megkérdezed tőlük, hogy kicsoda Ventress vagy Kyle Katarn, vagy miért piros a sithek fénykardja, vagy egyáltalán csak egy olyan alapvető dolgot hogy Grievousnak miért és mióta vannak krónikus légúti bántalmai, akkor részükről nem csak bamba nézés a válasz, hanem tudnak is rá válaszolni, ahogy trú starwars-fanhoz illik.

Nos hát valahova én is utóbbi tábor közelébe helyezem magam a történelemben, én is erős agyfaszt kapok ha azt hallom hogy midiklorián, és míg az előbbiek lelkesen osztogatják meg a közösségi médiában ezt a képet, én ezen az állatorvosi lovon mutatom be, hogy mi a legfőbb baj az előbbi táborral.

Aki akár csak egyetlen iskolai énekórán is odafigyelt, az egyből látja, hogy

- nincs normális ütemjelzés és ütemmutató

- üteme sincs ennek az egésznek, csak negyedek jönnek egymás után, random közbeékelt ütemvonalakkal

- nincs hangnem

- a szöveg még csak nem is a hangjelzések alatt van

- ez nem kotta, ez csak valami összegányolt fos, én igényesebben jegyzem le ami a vécézés közben eszembe jut

- ez még csak nem is a birodalmi induló

Nekem ettől fáj az agyam. Ez se nem zene, de legfőképp nem Star Wars.

Ez a máshol tartunk az életben a sok közül az egyik párkapcsolati bullshit, amitől hányingerem támad. Miért, hol tartunk az életben? Én felszálltam a szopórollerre, ő meg lemaradt, vagy mi?

Köztünk még több idő is van, én már befejeztem az egyetemet, M meg még csak most kezdte. És? Mi köze ennek az életszemléletünkhöz? Csak azoknak lehet jó kapcsolata, akik egy osztályba járnak?

Jó, tudom én, ez a kifejezés arra akar vonatkozni, hogy én még sok különböző embert meg akarok kefélni, a másikunk pedig nem biztos. Aztán majd persze én is megkomolyodom, csak előtte szeretném kiélni magam. Egyszer élünk. YOLO. Addig kell bulizni amíg fiatalok vagyunk.

Itt kérem a rossz oktatási módszer leírását találjuk, ami egyébként egyáltalán nem jellemző sehol, mert ami jellemző, az max. az, hogy egy-két tanár túl szárazon tanít, ezért nehezebb megérteni hogy miről beszél, de kedvenc tanára és kedvenc tantárgya mindenkinek van, amit ért és szeret. Mert aki nem melegedni jár be nyűglődve az iskolába, hanem figyelni és tanulni, az a tananyag, a tábla és a felelés mellett megtanulja azt is, milyen egy jó reggeli torna, hogyan működik a szex, vagy egyáltalán hogyan működik egy villamos motor, és mindezek mellé az adott tudomány alapjait is megtanulja, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy értse is amit tanul, és bólogasson, hogy igen, tényleg. Aki nem érti, hogyan működik a világ, aki nem érti, mi köze van a kémiai képletnek a gyufához és a derivált tenzoroknak az autóbalesethez, aki nem érti a világ működésének alapjait, az meg elmegy cikket írni a hvg-be, mivel jobb helyre nem tud.

Az iskolákban tankönyvekből tanulnak, aztán dolgozatot írnak. Igen, erre való az iskola. Tanít, aztán ellenőrzi, hogy tényleg tanított-e. A csoportmunka, együttműködés és kommunikáció pedig nem valós probléma. A valós probléma az, hogy még mindig vannak emberek, akik hisznek a bibliai teremtésben, és óránként hatszázszor érnek hozzá az okostelefonuk érintőképernyőjéhez anélkül hogy tudnák, egyáltalán milyen elven működik.

A laboratóriumi körülményeket pedig laborgyakorlatnak hívják. Mert a labor arra jó, hogy ott a gyakorlatban lehet tesztelni az elméletet, de a cikkírónak látszólag fogalma sincs a "laboratóriumi körülmények közt" kifejezés jelentéséről. Azért a hvg-nél ír cikket. Erről beszéltem.

Aki meg több gyakorlat után nyíg a közoktatásban, az menjen el asztalos szakképzésre, jelentkezzen műkörmös OKJ-ra, vagy egyszerűen csak menjen egyetemre. Pont ez a lényege a felsőoktatásnak és a szakképzésnek.

Fészen rátaggelt engem egy ismeretlen ember egy ismeretlen csecsemőarcra. Rákérdeztem a dologra, és kiderült, hogy ugyanúgy hívják, mint engem, és ezért történthetett. Megkérdeztem, hogy konkrétan ugyanaz-e az összes neve. Azt a választ kaptam, hogy lehet hogy csak az eleje, de az is lehet hogy nem, mert az apukájának az a neve, mint nekem a második.