Szabályosan vadásznak rám cégek, ami egyrészt hízelgő, mert nem nekem kell bekunyerálnom magam valahova, másrészt szívszorító, amikor régi barátokat, ismerősöket és főnököket kell azért visszautasítanom, mert kevesebbet ajánlanak, mint mások, ugyanakkor tudom, hogy sajnos nem is tudnak többet ajánlani, mert kutatónak lenni itthon egy orbitális szopás. De tényleg, a legszarabb napokat élem az elmúlt két héten, szakítós szövegeken kell gondolkoznom, hogyan mondjam meg a bajtársaknak és barátoknak, hogy kösz, de kösz nem, értékellek, mint embert, miattam van, nem miattad.

Összesen egy önéletrajzot dobtam el egy emailben az "E" jelű ipari cégnek, és egy interjúra mentem be hozzájuk, de gyorsan elterjedt a hír, és kapásból egy marék ajánlat jött vissza különböző helyekről:

- "A" lehetőség, de ez majd csak ősztől, kutatói állás ismeretlen fizetésért Miskolcon, direktben megkerestek ezzel

- "B" lehetőség, akármikortól, kutatói állás bruttó 3k-ért Miskolcon, direktben megkerestek ezzel is

- "C" lehetőség, akármikortól, Pesten, űripari állás nettó ~250-ért, de egyelőre bizonytalan, és szintén direktben nekem

- "D" lehetőség itt Szegeden, amiről egyelőre nem tudok semmit, csak azt, hogy pletykák szerint mikroszkópokkal és mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatói állás, és nettó 400 környékén kezdődhet, direktben be lettem ide is ajánlva, de mivel haza akarunk költözni, ezt vissza kellett utasítanom

- "E" lehetőség pedig egy pedigrés űrcég, akármikortól, egyelőre közelebbről nem meghatározott tisztes mérnöki fizetésért, és nem is direkt csak nekem, de ennek feltétele, hogy minden kapcsolatot meg kell szakítanom a pulival, és nem dolgozhatok utána máshol az űrszektorban.

Ez utóbbi tényező adja a legnagyobb dilemmát, de ennek ellenére eddig az áll nyerésre. Azt hittem, hogy az álláskeresés fárasztó lesz, de arról nem volt fogalmam, hogy pszichológiailag is ennyire megterhelő. Döntenem kell most napokon belül, és jól kell döntenem.

Szóval az "E" jelű cégnél interjúztam múlt héten, de olyan ajánlatot tettek, amin bizony el kell gondolkoznom (abba kell hagynom a pulizást = el kell döntenem, hogy mennyi pénzért árulnám el a barátaimat és a hobbim).

Az interjú egyébként jól ment, barátságos hangulatú beszélgetés volt, néha egy-egy tipik állásinterjús kérdéssel:

- mik az erősségeim, milyen extra tudással vagy tapasztalattal tudnám gazdagítani a csapatot (erre azt mondtam, hogy értek a vegyészethez és a műszeres analitikához)

- mik a gyengeségeim (erre nem mondtam semmit, eldöntöttük hogy nincs, és át is ugrottuk a kérdést)

- mi az ami felidegesít (ha valaki rinyál) (igen, ezt a szót használtam)

voltak intelligenciafelmérő kérdések is, just for the record:

- van kilenc tökugyanúgy kinéző golyó, ami közül az egyik könnyebb a többinél, meg egy két karú mérleg. Hogyan találnám ki a legkevesebb lépésből, hogy melyik az a golyó?

- egy csuklós buszt akarok megtölteni golflabdákkal. Hogyan határoznám meg, hogy pontosan mennyi labdára lenne ehhez szükség?

Update: Az űrcég 250 bruttót ajánlott, és ezzel elég jól el is döntötte a kérdést, és elég szép korrajzot is fest a hazai űriparról az ajánlatuk.
Az a mindfuck, hogy az interjún direkt el is mondtam az ügyvezető igazgatónak, hogy az egyetemi 160 nettót az én szakértelmemmel és tapasztalatommal eléggé megalázónak tartom, és pont ezért akarok kijönni az iparba. Ez nem ipar, ez eddig lófasz.