Eléggé sláger most a Bandersnatch kapcsán ez interaktív jellegű megoldás, hogy a fogyasztó választja ki, hogyan folytatódjon a sztori, és hogy az egyik kalandkönyves kiadó már be is perelte emiatt a Netflixet, mintha ez az ő kizárólagos találmánya lenne.

Tegyük félre azt, hogy évezredek óta nagyjából így mesélnek mesét az anyukák esténként a gyerekeiknek, és tegyük félre azt is, hogy ennyi erővel a Jóban-rosszban stábját is keményen perelni lehetne, miután nézői petíció hatására visszahozták az egyik előző epizódban kiírt pap karakterét.

Egyesek már a tartalomfogyasztás forradalmát vízionálják ettől a megoldástól, én pedig remélem, hogy minél hamarabb véget ér ez az elborult divat, és a feledés homálya borul rá jó sokáig. Ötletesnek elég ötletes megoldás persze, hogy a kalandkönyves történet egy kalandkönyves jellegű alkotásban jelenik meg. Értem én, meta az egész, de én nem a saját döntéseim miatt akarok izgulni, hanem az írói történetvezetésre vagyok kíváncsi, arra az ívre, amit el akarnak nekünk mesélni. Azt akarom látni, hogy az író hogyan döntött a történet sarkallatos pontjain, nem pedig azt, ahogy én döntenék, mert azt tudom magamtól is.