A következő címkéjű bejegyzések mutatása: help. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: help. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 9., szombat

Mivel eléggé úgy tűnik, hogy bizonytalan időn belül innen ki leszünk paterolva, úgy döntöttünk Asszonypajtással, hogy veszünk egy saját lakást. Nem bérleti jogot, nem albérletet, hanem lakást.
Aki tud hat misi alatt Szegeden egy jót, az ne tartsa magában az információt.
Közszolgálati felhívásunkat látták.

2014. október 5., vasárnap

Szegedig kellett eljönnöm, hogy kiderüljön, hogy a 90-es évek scifijeiben gyakorta látott hawaii-inges, napszemüveges, monitorokat fejhallgatóval bámuló kutató nem csak a 90-es éves scifijeiben létezik, hanem a laborasztalom tőszomszédságában is.
Aztán ott a másik spanom, aki köpenyt sosem, szakadt pólót és szakadt nadrágot viszont rendszeresen visel, ami alól kilátszanak a tetoválásai.
Ilyen arcokkal vagyok összezárva. Úgyhogy egyre nő rajtam a nyomás, hogy én is dolgozzam ki a saját stílusomat, amit őszintén szólva már el is kezdtem. Én az állandóan piszkos, dzsuvás köpenyben lévő flanellinges-farmeres geek sztájlra kezdtem ráállni, kvázi kihasználva és egyúttal jelezve azt, hogy abban a környezetben majdhogynem én vagyok az egyetlen mérnök, mert a többiek tudósok. Bár ebben az egészben csak a köpenyen lévő kohászati kosz különböztet meg mindenkitől, ugyanis itt teljesen általános dolog, ha valaki köpenyben rohangál.
Úgyhogy stílvezetési tanácsokat elfogadok.

2014. október 2., csütörtök


Még annyi, hogy tudom hogy mindenki lusta (én is), úgyhogy kirakom ide a linket, hogy ne kelljen itt írogatni még URL-sávba még. Hát még mit nem.

2014. május 2., péntek

Ugye  aki le lenne maradva, annak mondom, hogy M ukrán származású. Csak egy normál családi találkozó.


2013. augusztus 27., kedd

Tegnap még az a kérdés foglalkoztatott, hogy azokat a hatóanyagokat, amiket a szemkenőcsbe tesznek, nem lehetne-e inkább a sokkal kényelmesebb és kevésbé viszkózusabb szemcseppes formában forgalomba hozni, de a mai nap negyvenmilliós kérdése meg már az, hogy mi értelme van megvenni a drága szemcseppet, ha utána az egész a könnycsatornámon keresztül a garatomban köt ki, és keserű, mint a rohadás?

2013. augusztus 14., szerda

Asszonypajtással beszélgettünk reggel, és szóba kerültek a dínók, és van három dolog, aminek a magyarázatát képtelenek voltunk megfejteni, szóval jó lenne, ha valami dínószakértő megmagyarázná az alábbiakat nekünk:
- Milyen biológiai megfontolás alapján került a sauropodák nagy részének az orrlyuka a homloka közepére?
- Milyen biológiai megfontolás alapján van a Parasaurolophusoknak egy bemélyedés a hátuk közepén, mintha hiányozna hirtelen pár csigolyájuk, viszont a hadrosauridák többi képviselőjének meg miért nem?
- Ha a dinoszauruszok szaporodására a kloáka a leginkább elfogadott elmélet, mi a magyarázat a koprolitokra?

2012. június 24., vasárnap

MS kaland

Múlt hét szerdán egyébként írtam a microsoft hibabejelentő fórumára ugyebár, hogy törölni szeretném az MSN-fiókom, de szar a link mert nem működik, mégis mit vártam, hogy majd pont elsőre működni fog egy link a microsoft honlapján, észnél vagyok, köcsög? Egy nappal később válaszolt az egyetlen közönségszolgálatos hölgy, hogy próbáljam meg IE-vel megnyitni.
Persze az eredmény ugyanaz lett, de maga a bizalom az LOL, amit ennél a cégnél az általuk készített világszégyene böngészőbe fektetnek. Úgyhogy választoltam hogy a dolog böngészőfüggetlen. Erre azt mondta, hogy adjam meg az azonosítóm meg egy csomó titkos adatom, mert a dolog bonyolult, és majd valami védett oldalon ezt megbeszéljük. A védett oldalon átadtam az adataimat, ők meg megmondták, hogy oké, de számítsak rá, hogy ha belépnek a fiókomba, akkor megváltoztatják a belépési jelszavam, így nem fogok tudni belépni (mondjuk erre nem tudom mi szükség), de majd ők utána egyből szólnak ha megnézték, hogy mi a szitu és mit lehet tenni. Ez volt múlt hét pénteken.
Azóta nem tudok belépni sehova a jelszavammal, úgyhogy most szerdán új címet regisztráltam, ami annyiban különbözik az előzőtől, hogy az eredeti email cím után odaírtam, hogy ".2", de a megjelenített nevem is ugyanaz. Megkérdeztem, hogy akkor most mivan, mert nem tudok belépni, és már sok napja néma csend, és törölni akarom a fiókom. Rá egy napra ugyanaz a hölgy válaszolt, elküldte az új regemhez tartozó fióktörlési linket, és mondta, hogy próbáljam meg IE-vel.
Ide most ezt a mémet csináltam:
Megköszöntem neki a hasznos információt, és közöltem, hogy ha nem derült ki, én az előző fickó vagyok, és még mindig arra várok, hogy megjavítsák a linket a profilomban. Türelmem mint a tenger. A microsoftosokkal nem éri meg leállni arcoskodni, olyan mintha egy genetikai betegséges gyereket szidnál. Egyszerűen megsajnálod, hogy milyen szerencsétlen.

2012. április 7., szombat

A sztori egy mondatban: kapcsolatban lévő M-korú* csajszi kezdett flörtölgetni velem fészen. A világmegváltó ambícióimat figyelembe véve a sima lepattintás nem opció, így két lehetőség marad:
- Felveszem a kontaktot a fiújával, és kopipésztelem neki a beszégetést.
Lehetséges kimenetel:
a) fake kapcsolat, hogy nagy lánynak tűnjön; valószínűség: 30%
b) a srác suttyó, és én vagyok a patkány amiért fel akarom szedni a nőjét*; valószínűség: 55%
c) minden jól megy, és lerendezik egymás közt, hogy többé ilyen ne történhessen; valószínűség: maradék %.
- Megvárom míg jobban belemelegedik a dologba, és aztán rákérdezek a fiújára.
Lehetséges kimenetel:
a) magába néz, rádöbben hogy igazam van, és életvitelt változtat; valószínűség: 5%
b) szó nélkül eltűnik és töröl az ismerősei közül; valószínűség: 25%
c) azt mondja hogy nem probléma, én attól még megfektethetem; valószínűség: 70%

Egy jó terv kidolgozására lenne itt szükség, mert egy életre meg akarom tanítani, hogy
Jó, persze, kevés rá az esély, de én attól máris jobban érzem magam, ha csak egy ribanccal van kevesebb a bolygón.

* de az intelligenciája az eddigi előzetes szemrevételezések alapján messze elmarad M-é mögött
** Ja, mert tudjátok, vannak olyan nők, akiket meg kell tartani. Akiknél nem számít ha hivatalosan kapcsolatban vannak, mert bármikor odamehetsz hozzájuk és felajánlhatsz egy ötöst egy numeráért, és belemennek, és a fiújuk szemében a pasi lesz a fasz, amiért lefektette a csaját. Mint egyes alsóbb rendű állatfajoknál.

2012. március 17., szombat

Ja azt meg még nem is mondtam, hogy ma meg megtanítottam M-met íjászkodni. Illetve tegnap kezdtem neki megmutatni. Meglepően ügyes egyébként, csak még új neki.
Ugyanitt felesleges twilight, antifitnessclub vagy nicki minaj poszter nagytételben kerestetik. Esetleg megunt plüssállat.

2012. március 13., kedd

Igazából én annak örülnék a legjobban, ha pénteken munkanap lenne, a csütörtököt meg szombaton le kéne dolgozni. Hogy fogok így elkészülni a határidős melóval, ha nem engednek bejárni?
Tudom durván hangzik, de nekem a munkám ad értelmet az életemnek. Is.

2012. február 16., csütörtök

Az a rémálmom volt az éjjel, hogy elbaszom az MSc-jelentkezést, és ráadásul el is kések reggel, aztán amikor felkeltem, minden pont ugyanúgy nézett ki mint a rémálmomban, sötét volt és hideg és gonosz minden. Ébredés után az első gondolatom az volt, hogy mindemellett még úgy is érzem magam mint egy leeresztett focilabda amit ledöftek egy késsel, belebaszták a sárba és ott hagyták az út szélén. A torkommal van valami, meg izé, egy órával hamarabb keltem kipihenten mint szoktam, és ez nekem gyanús. Aztán megnéztem egy videót, amin egy vézna néger gyerek szentül meg van győződve róla, hogy képes átváltozni super saiyanné, és fel is vette ahogy próbálkozik átváltozik. Először LOL voltam, de a videó végére már inkább OH GOD WHY. Ez a pár élmény alapvetően meghatározta a reggelemet. Pedig akkor még nem is tudtam semmit.
A Megállóban előreengedett egy idős bácsi, ezek szerint tényleg szörnyen nézhetek ki.
Bejöttem dolgozni, két percen belül hívott BP, hogy a főni a tegnapi S6B-s sikeremre tekintettel mellém osztott egy ismeretlen egészségügyis doktorandusz nőcit. Másfél perc múlva már személyesen is találkoztam az illetővel, akiről így előzetesen annyit lehet tudni, hogy van egy csecsemőkorú gyereke, rebegteti a szempilláját, és meg kell osztanom vele minden dicsőséget amit eddig elértem és ezután el fogok a SPIONban, meg az apró, kemény és fáradságos tapasztalattal szerzett trükkjeimet is hogy mitől olyan vagány a trutyi, és nyáron cikket kell írnom belőle és őt is bele kell tennem. Mindjárt sírok. És még dél sincs. És M se kapja meg az smseimet.
De én EGYEDÜL akarok dolgozni baszki. Miért nem lehet úgy ahogy eddig?

2012. január 4., szerda

Az elég jó indok lehet egy randi lekésésére, hogy a Foo Fighters - Best of you szólt végtelenítve a lejátszómban, és nem bírtam abbahagyni?

2011. december 24., szombat

Miért divat az a tinilányoknál mostanában, hogy vidámnak akarják mutatni magukat miközben éppen szomorúak?

2011. november 29., kedd

Bajban vagyok a karácsonyi ajándékokkal, ötleteket várnék két öcs, papa, mama kombóra.

2011. november 23., szerda

2011. október 27., csütörtök

douchebag brain

56 perc alatt sikerült felfognia, hogy ami hajnalban zajongott az az ébresztő volt, és azért ébresztett olyan korán, mert NEM hétvége van.

Végül én voltam reggel az első, 10 percet késtem, még jó hogy én reggelente 45 perces biztonsági ráhagyással szoktam dolgozni kelni. Aztán szünetben mobiltelefonnal és vonalzóval kiszámoltam, hogy a mai metropol 41,67%-a (+- 0,15) reklám. Aztán meg most megyek zabálni mint állat.

2011. október 8., szombat

nem tudok kitölteni egy népszámlálást

Az mifaszság már, hogy az internetes belépési kód a népszámlálásnál case sensitive. Mekkora gyökér lehet aki ezt kitalálta.

Miért nincs olyan a családi állapotnál, hogy in relationship?

Az élve született gyerekeinek száma így is elég morbid kérdés, hát ha még azt ikszelem be, hogy nincs élve született gyermekem. Szerintem ezen néhány nő biztosan elsírja magát valahol.

Hah, végre beírhatom hogy egyetemista vagyok. A középiskolai végzettség olyan snassz, és mindenhol csak azt kérdezik, azt pedig nem hogy éppen hol szenvedek.

A nemzetiséges kérdésnél elgondolkoztam egy pillanatra a vietnámi mellett lévő ikszen.

A nem tartozik vallási közösséghez és az ateista között mi a különbség?

A jedi az hol van? Én nem láttam.

2011. július 6., szerda

Nem éppen neurotipikus berendezésű agyam következtében mindig is gondot okozott egyes nonverbális jelek értelmezése, az például mit jelent, ha a buszon az idős bácsi seggel közelít felém?

2011. június 24., péntek

Valaki el tudná nekem mondani mitől akadt ki ma annyira Laci a Barátok Köztben? Sajnálatos módon kicsit későn értem haza, így lemaradtam az előző 5718 epizódról.

2011. június 4., szombat

Annak hol lehet utánanézni, hogy olyan előfordult-e már valaha, hogy valaki annyira be volt nyomva, hogy azt flesselte hogy bent van a kontaktlencséje, pedig nem is volt bent, és emiatt vigyorogva leszedte a saját szaruhártyáját?

Továbbá pusztán tájékozódásból a nőket kérdezem, hogy a natúr vagy a szőrtelen férfi felsőtestet preferálják-e, illetve (kommentben) hogy mi ezen a téren az aktuális divat.
A kérdés tehát adott.

Szelíden megjegyzem, hogy alsótest-divat témában már tájékozottabb vagyok.