A következő címkéjű bejegyzések mutatása: desktopfotó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: desktopfotó. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 28., péntek

Igazából nekem windows csak a skype miatt kell, mert az nincs linuxra (illetve van, csak az fospermet), egyébként pedig minden más esetben menekülök tőle mint a sátántól, mert egy elavult csotrogány szar. A win7 még elmenne, de a Thetis már öreg, képtelen szegény tűrhető módon futtatni azt a rendszert.

Úgyhogy ma hosszas szellemi tervezés után egy fél délután alatt megoldottam a problémát: feltettem egy lekalózkodott, fullos, már jóelőre korrektül felcsinált xp-t, hogy ne kelljen vele szopnom.  Kell a szkájphoz, egyszerűen muszáj. Feltelepült, és egyből ment, telepítettem amit még kell, és aztán kiléptem az egészből, és tettem mellé egy lubuntut. Ebben a sorrendben automatikusan egymás mellé kerülnek dualbootban. Meg is mondom, hogy miért pont ezt a disztrót:
- Ubuntu-származék → Debian csomagkezelő rendszer → jó szoftverellátottság →nem szopok azzal hogy valami nem működik, mert minden működik
- LXDE asztali környezet → pehelysúlyú → nem szarik be attól, ha megnyitok egy képet, sajnos az újabb verziós gnómokról ez nem mondható el
- Gnome kettes felület → jól bevált módon testreszabható, már meg vagyon szokva → nem kell amiatt agyfaszolnom, hogy három napja nem tudom megváltoztatni a betűk színét a gnome shellben, mert valami érthetetlen módon valamelyik fejlesztőnek barlangos testek voltak az agya helyén, és kivette ezt a funkció a teljes gnome shellből.

Úgyhogy össze is dobtam egy kegyetlenül retró külsőt az új, friss és ropogós rendszeremnek. Imhol. Bár még erősen félkész, de azért menőség van.



2013. február 8., péntek

Régen volt deszktop fotó.

2012. július 29., vasárnap

Még év elején találtuk ki a hegytető-projektet, ami annyiból áll, hogy minden évszakban lefotózzuk magunkat pont ugyanazon a földrajzi ponton és ugyanúgy, és csinálunk belőle egy albumot, és így amellett, hogy a létező összes lájkot besöpörjük megvan a havi fotóadag rólunk amiből majd tudunk háttereket meg devian-tart-almat (hajajaj) gyártani, meg tudjuk majd azt csinálni ha már régóta leszünk együtt, hogy betesszük őket egy sorozatba és végigpörgetjük. Most tartunk a harmadik képnél. Szívesen kiblogolnám az albumot, de az vip-tartalom, csak az láthatja aki friend fészen. (Vagyis egyre kevesebben.)

Hasonló okokból nem osztok meg mostanában desktop-fotókat sem. Mert ilyen ijesztően nézne ki az amúgy elragadóan bájosan cuki kép, mint ez.

2012. február 11., szombat

Ma felbandukoltunk Mmel a hegyre. Egyébként megvan ennek az egésznek a bája, a téli sétáknak a friss levegőn az erdőben, a hegyen. Annak is, ahogy a világ tetején szkafanderbe öltözve szótlanul fekszünk egymás mellett a szűzhóban, a kezünk összeér, és a mozdulatlan felhőket nézzük és az elreppenő madarakat. A kék eget. Hogy milyen végtelenül nagy és kék. El lehet benne veszni. Ahogy annak is, ahogy utána már lámpafényben, melegítőben, ágyban fekve röhögünk, hogy milyen hülye képeket vágunk a fotókon.
Anyway, régen volt már deszktop fotó, pedig havonta kéne.Állati faszányos háttereket lehet róla csinálni. Ez az a lány, akivel élvezem az életem.

2011. október 8., szombat

desktopfotó

A hátteret igazából mindjárt cserélem vissza az előzőre, mert az jobban tetszik. Pedig ez is kúl*, én lőttem, pacsi annak aki vágja mi van rajta.

* több, mint kúl

2011. augusztus 1., hétfő

az aktuális deszktop fotó

Továbbá van még két tábla ikeás csokim is.

2011. május 15., vasárnap

Alig hallok valamit, zúg a fülem, két hajnali koncerten (Zagar & Anima) vagyok túl, megközelítőleg 265,3 ml abszolút etanolt* tartalmaz a szervezetem, és igen, valószínűleg még így sem vagyok elég részeg, ha ezt így koncert közben(!) fejben sikerült kiszámolnom, bár a teljes zagarból csak annyira emlékszem hogy a party animals közben eufóriát éltem át, és a wings of love az utolsó előtt szám volt, meg hogy Dénessel fogadtunk egy sörben, de egyikünk se nyert, mert se nem a bitter jolityvel és se nem az astronauttal kezdtek, hanem valami mással, amire már nem emlékszem, mert addigra már kissé be voltam állva.
Cigiszagú a pulcsim, utálom.
Ez pedig itt a legszebb szem amit valaha láttam a világon, valószínűleg most éppen REM-fázisban van, és megveszek érte. Csak azért rakom ki most is, hogy menőzzek vele. Igen, enyhén ittas vagyok és lehet hogy ha felébredek, bánni fogom ezt a posztot, de nem érdekel.** Kösz hogy szóltatok hogy múlt hónapban nem raktam ki desktop fotót, látom számíthatok rátok. Szóval nesze itt van egy.
És most csak egy részeg smst küldtem ki, ami azért is jó arány, mert tavaly például egyet sem.
Továbbá fontosnak tartom közölni, hogy hajnali fél négy után egyedül Bálint van fönt gtalkon, ezúton is gratulálok a nyertesnek.

* 3 és fél sör + 7 cl párlat után jött ki ez az érték
** meg nincs is miért, mert teljes tudatomnál vagyok

2011. március 2., szerda

Nem mintha nem lenne mit posztolni, de imhol az e havi szkrínsat.
Nem sok minden változott, ennyi sok ember közül biztos van akit még ez érdekel.
Long cat is still long.

2011. február 5., szombat

Ez meg a mostani képernyőképem.

A jobboldalin látszik is az új menő feedolvasóm, azon belül pedig egy reklámblogos és egy obszcén képregényes blog legújabb feedje, amin hálistennek éppen semmilyen kompromittáló hímvessző dolog nem látszik. Ezzel csak villogni szoktam amúgy, két éve (mióta linuxom van) nem bírom megszokni ezt a több képernyős fícsört, és csak egyet használok.

Na és most, hogy megittam a Dharmás sörömet, és a fícsörökről van szó, mesélek most nektek egy érdekes linuxos mesét.
Szóval az van, hogy van a Gnome2. Ez a felhasználói felülete a linuxok egy részének, windowsos hasonlattal élve olyan mint egy skin,* de annál több, mert bizonyos felületen csak bizonyos programokat lehet futtatni, amik arra a felületre íródtak. Másik felületre más programokat írnak. Persze van átfedés a kettő között (olyan progik amik sok felületen futnak), és szinte az összes program tud felület nélkül is futni (parancssorból, ami olyan mint a cmd.exe), a legtöbb átlagos user tehát ezt a Gnome-t használja, vagy a KDE-t. Ez a kettő a legelterjedtebb, de ezeken kívül több tíz féle van még. És ha nem akar az ember parancssorba pötyögni, akkor valamelyiket mindenképpen telepítenie és használnia kell.

Namármost. Nagyon durván ki van borulva a bili, ilyet nem láttam még mióta a linuxot ismerem. Az van ugyanis, hogy éppen készül a Gnome3, a Gnome legújabb verziója. A fejlesztők meg bejelentették, hogy a beállításokból kiveszik azt a lehetőséget, hogy ha lecsukod a notebook fedelét, akkor csak a képernyő kapcsoljon ki. Eddig az alapbeállítás az volt, hogy ha lecsukod, akkor a gép suspendbe kerül (ki is jelentkezik), de ezt a beállításokban ki lehetett kapcsolni. Ezentúl nem lehet majd. Ezentúl ha valaki azt akarja hogy csak a képernyő kapcsoljon ki, akkor kézzel kell átírni a konfigurációs fájlokat hozzá.

Az eset kapcsán több dolog merül föl:
- Csak hogy érzékeljétek, hogy folynak nálunk [linuxosoknál - a szerk.] a dolgok. Kivesznek a fejlesztők egy apró beállítási lehetőséget, és egyből a torkuknak esik az egész gnome-os közösség, ezerszámra küldik a bugreportot, a kommenteket a blogokra, a flémeket a fórumokra, a leveleket a fejlesztőknek, forradalmi hangulat uralkodik itt is mint Egyiptomban, de nem is csodálom, engem is felháborít a dolog, nem ehhez vagyok hozzászokva. Ahhoz vagyok hozzászokva, hogy a gnome-t azért szeretem, mert mindent, értsd: MINDENT meg lehet benne változtatni néhány egérkattintással.
- Ésszerű érveket hoznak fel az userek. Azért csukják le, mert nem akarják hogy éjszakai letöltés/backup művelet közben világítson a képernyő, dokkolóra/projektorra rakják a notit, vagy egyszerűen csak átviszik egyik szobából a másikba. Másrészről meg nehéz felfogni, miért fájna a fejlesztőknek egy apró beállítási lehetőséget benne hagyni a rendszerben. Egy olyat ami eddig is benne volt és nem is véletlenül, mert sokan használták is.
- A konfig-fájl átírása nem bonyolult dolog (fájl kikeres, megnyit, átír, elment), de mindenképpen bonyolultabb, mint három kattintás a vezérlőpultban. Eddig is megesett néha hogy valamit a konfigokban kellett turkálnom. Ez (is) egy ilyen rendszer. De miért kell kiszedni a könnyebbik utat a nehezebbik mellől?
- De a legérdekesebb, hogy a fejlesztők mivel magyarázzák a dolgot: azzal, hogy ha a mac notebookok fedelét lezárjuk, akkor rendszerint elolvadnak, és a feature kivétele ezt hivatott megakadályozni.

Kérdések: Hányan használnak mac notebookon gnome-s linuxot az összes gnome-s linuxoshoz képest? Miért nem vetik el az ötletet a rendkívüli mértékű ellenséges fogadtatás ellenére? Ki mondja meg, hogy mit tartalmazzon a gnome: a felhasználó vagy a fejlesztő? Mi van, ha figyelembe vesszük a képernyőlecsukás mellé azt is, hogy hálózatra van-e dugva a gép? Fog-e valaki a GPL jegyében hobbiból külön grafikus programot írni a hiányzó beállításra? osX-es Mac laptopoknál mi történik, ha lezárom a képernyőt?

A tanulságot mindenki vonja le maga. A probléma érdekes, egy nem-linuxosnak meglehet, hogy kissé idegen is. "Closing the lid of my laptop means [I don’t need to interact with it right now], not [it doesn’t need to run right now]." A botrány göngyölődik, mindenesetre néhány fejlesztő hozzáállása egyelőre "el lehet menni, TESSÉK!"-szerű. Meglátjuk, mi lesz. Egy dolog biztos: nem kötelező Gnome3-ra frissíteni a Gnome2-ről. Még.

* Úgy a legkönnyebb elképzelni, ha azt mondom, hogy nálunk a grafikus felület maga is egy külön program. Más grafikus felületek is vannak, azok hasonlóak, de más programok. Nehéz elmagyarázni, de megérteni nem az, majd egyszer megmutathatom.

2010. december 31., péntek

"after twenty" :-P ez tetszik
Meg srácok én ezt a szilveszteri mémet nem gondoltam ám komolyan, meg amúgy is semmi köze a szilveszterhez, meg a szilveszter nem is a szilveszterről híres, hanem arról hogy ma van Anthony Hopkins szülinapja, szóval én azért csináltam mert unatkoztam, de azért jó látni hogy ilyen sokan unatkoznak még rajtam kívül szilveszterkor :D
Ja ha meg már itt tartunk, akkor szkrínsät. Rendet raktam, de nem sokat változott.
És tanulni sincs sok kedvem, de ez nem új.

2010. október 13., szerda

Úgy döntöttem rendet rakok az életemben. ToDo listát írtam, tech supportot nyújtottam a szüleimnek, megszüntettem a rendetlenséget a desktopomon (begórtam mindent az ágy alá egy mappába), aztán szétnéztem az íróasztalomon, és akkor jöttem rá hogy ez nem fog menni, az asztalon lévő kupi marad.

Életemben először mondták rám, hogy az antiszocialitásomhoz (nehéz szó) képest "jó arc vagyok". Ez tisztára meghatott, eddig ez a legtalálóbb hasonlat arra, hogy élien vagyok.
A férfi olvasóknak meg azt üzenem, olvasgassák ők is a női lapozót, én rohadt jókat szoktam rajta röhögni így estefelé az ottani cikkeken, jobb mint bármelyik vicclap, főleg a férfiakhoz való útmutatók nők részére nők tollából, azokon szakadni szoktam. És hogy a nők se unatkozzanak, nekik a képen egy massive attack szám címét rejtettem el (na ja, kurvára el van rejtve, de ez direkt nőknek készült, lesz közöttük olyan akinek ez kihívás), a megfejtéseket telefonszámmal és a mellbőség megjelölésével kommentben várom.
Ez amúgy a havi desktop fotóm is egyben, akkor ennyivel letudom. Dénes pedig szívemből szólt, egy élet keserűsége tükröződik üzenetében.
A jövőt pedig én előre látom, és annyi mindent tudok róla, hogy annak is külön mappát kellett már csinálnom. Hát ez van.

2010. június 19., szombat

szokásos havi desktop fotó

Izé, videó. Alant.

A minőségéért bocsi, most csinálok életemben először ilyet, halál komoly. Véletlenül lett pont 128. Meg amúgy semmi extra, csak a desktopom, tiszta átlagos meg minden.
Meg akartam még írni valamit amit a tévében láttam, de elfelejtettem. Majd ha eszembe jut, leírom. Filmeket meg nem gyakran fogok ide kitenni, mert a youtubera még a macskámat se bíznám. De hát ez van.

Up: Ja, igen, t'ommár, hogy mit akartam. Azt akartam írni, hogy láttam a tévében a Soproni Ünnepi Hetekről egy ilyen kedvcsináló tízmásodpercest zenével szöveg nélkül, és megijedtem tőle, jobban féltem, mnit ha horrorfilmet néznék. Pedig most nem is szívtam semmit. Tökre ijesztő az a kis tvspot. Igen. Gondolom ez rajtam kívül senkinek nem jutott még eszébe. Az ilyeneket be kéne tiltani, vagy legalábbis nem kéne engedni, hogy adásba kerüljenek.

2010. május 2., vasárnap

geez

Na ezt pipáljátok. És még megy tovább is, míg a lód evridzs el nem éri a 10-et, mert akkor olyan lassú lesz a rendszer mint a dög, és muszáj lesz resetelni. De az nem fog bekövetkezni, mert nem hagyom.
koppany@THETIS ~ $ uname -a
Linux THETIS 2.6.31-14-generic #48-Ubuntu SMP Fri Oct 16 14:04:26 UTC 2009 i686 GNU/Linux
koppany@THETIS ~ $ lsb_release -a
No LSB modules are available.
Distributor ID: LinuxMint
Description: Linux Mint 8 Helena - Main Edition
Release: 8
Codename: helena
koppany@THETIS ~ $ uptime

16:04:24 up 14 days, 17:41, 3 users, load average: 0.15, 0.59, 0.55
Csak azt nemt'om, hogy ki a 3. user...
Btw ezt szeretem én ezekben a monolitikus rendszerekben, eltelnek úgy az évek, hogy nem kell még csak ki se kapcsolni.
Meg azt is meg fogom oldani, hogy itthonról el tudhassam érni a Zejiszt, mer' az a tuti. És direkt írok parasztosan, ezt még most mondom mielőtt valaki belekötne, meg abba is, hogy a mielőtt nincs vessző. Ha meg már infotekk téma, akkor egy gyors desktopfotó, tik meg próbáljátok kifelé az új ubuntut (meg reportoljátok ha hibát találtok benne), mert állítólag nagyon vagányosra sikerült (szerintem sokkal szebb ez a lilás árnyalat, mint a hányadék barnás narancs), és mert az jó, meg jól is néz ki, meg minden. Yo. És mert ugye ha valakinek nem lenne tiszta: telepítés nélkül kipróbálható. Ingyenes. És legális. Legálisan ingyenes. Teljesen ingyenes legálisan. Noob technikai részletekkel nem rontom a színvonalat, ott minden le vagyon írva, de ha az nem lenne elég, oldal alján 95%-os valószínűséggel megtalálható e-mail címen reklamálni ha valami nem világos (-:
Jajj nee, még a végén rá fogok szokni a postvégi szmájlira, na az lenne csak a buzi dolog.

2010. március 21., vasárnap

megint megjött a havi

Szokásos havi desktop fotó, és most azért lőttem, mert annyira jellegzetesen kiderül róla minden, hogy mostanában mivel foglalkozom, meg izé. Most aztán jól ki is elemzem magam, vegyük hát sorra az érdekességeket:
- Először is a linuxos sajátságok: oda pakolom az ikonokat ahova akarom, olyan méretben ahogy éppen tetszik. Ebből adódóan vették fel az ikonok a képen látható jellegzetesen struktúrált szerkezetet. Amint néhány szövegfájlból látszik, kiterjesztést sem feltétlenül kell adnom a fájloknak.
A háttér homemade, de nem általam, Annalighttól kaptam.
- Ami fontos doksi, annak direkt nagy az ikonja, hogy minél gyorsabban eltaláljam a kurzorral.
- Oldalt fehérben a leggyakrabban indított legfontosabb progik. Lent a panelen az éppen futók. Stimt.
- A fényképezőről nem véletlenül vannak ott képek, igen erősen szemezem vele. Most képzeljétek el, milyen durván jókat tudnék egy olyannal lőni a KSS-blogra, és utána meg Anett hogy örülne neki. Egyelőre még az ösztöndíjamra várok, hogy legyen rá lé, de eddig úgy tűnik, az lesz a legközelebbi beruházásom. Meg a kutatásomhoz is kéne egy jó gép, ami király makrót tud, nem vicc. Nincs pofám a tanszéktől igényelni támogatást kutatási célra történő digitális fotómasina beruházásához, hogy néznék úgy ott ki.
- Berci gonosz ikertestvére is ott sunyít, ráadásul ketten is van.
- Mindenfelé elszórva levlista-adminisztrálási dokumentumokkal. Tök poén, hogy én értek az egész tanszéken annyira az IT-hez, hogy képes vagyok adminisztrálni egy levlistát, hehe.
- 3 hónapra titkosított blogbejegyzés befigyel :P hogy pontosan mit takar a cucc, hát az három hónap múlva kiderül. Maradjanak velünk, a reklám után visszatérünk.
- A hülye nevű pdf egy korszakalkotó tudományos felfedezésről készült cikk, még nincs elbírálva. Le se merem ide írni, hogy miről szól. Higgyetek nekem, nagyon durva. Tíz év múlva ez lesz a középsulis fizika- és kémiatankönyvek hatodik oldalán.
- CS is befigyel, nehogy azt higgyétek hogy majd lesz megint KTM osztán majd jól lenyomjátok a nagy berozsdásodott öreget, meg izé, nem úgy van az, szinten tartom magam elég rendesen, sok tejbepapit meg kell még hozzám ennetek.
- Az Al nem egy maffiózó neve, nem is egy földönkívülié, hanem az egy kémiai elem.
- A mozi.ods-ről Zolit kérdezzétek, én csak cinkosan kacsintok neki itten.
Na hát ennyi, így elsőre ennyit vettem észre.

Meg még annyi, hogy ott ahol ma öltönyben eszeveszett és veszélyes őrültséget csináltam egész nap és három hónapra titkosítottam is a róla szóló blogpostot, volt ott egy aranyos lány, nagy valószínűséggel végzős gimnazista. Szóval jó lenne őt felszedni, ha tudnám a nevét. Veszett fejsze nyele. Ugye nem olyannak ismertek, aki ennyitől feladja? :P

2010. január 15., péntek

szokásos havi desktop fotó


Itt a vadiúj rendszerem, hogy ne csak a béna FF-addonommal keménykedjek itt. Látszik, hogy még csak félkész állapotban van. Tiszta uncsi, nem? :)
Jó a háttérben az a néhány rádiótávcső. Meg hogy éppen véletlenül Nap facebook-postja van a böngészőben.

2009. december 30., szerda

2009. november 8., vasárnap

desktop fotó

Nem sokat változott a legutóbbihoz képest.

2009. szeptember 15., kedd

napi kockaság

Megint egy desktopfotó, renoválás után. Nem, nem ekkorák az asztalok, rájuk lehet közelíteni.

2009. szeptember 11., péntek

2009. július 7., kedd

desktop

Most kivételesen kommentár nélkül. Mint látszik, az elmúlt napokban egyszerre erősödött az euró és a dollár is = a forint gyengült. A háttérkép, a sidebar és a dock-ikonok sajátok, magam színtelenítettem a vektorgrafikájukat. Minden saját :D
Az a hihetetlenül jó benne, hogy mindent úgy csináltam, hogy egy kattintással elérhető legyen. Egy kattintással látom, hogy melyik postafiókomba milyen levél érkezett, egy kattintással látom, hogy a jelenlegi 41 feedem közül melyik frissült, egy kattintással belépek az összes csevegőkliensbe egyszerre, böngésző is egy kattintásnyira van, mint a terminál. Cool.

Up: Csak szólok, hogy annyira de nagyon cool, hogy még az asztal-blogra is kikerült :-)
Na erre varrjatok gombot.
Na ettől lett most ez egy jó nap :-) Olyan se volt még pölö, hogy egy poston belül három szmájli legyen :-) Négy.