Graham Moore: Az éjszaka fénye - review

Kicsit felkúrtam magam a legutóbbi olvasmányomon. Ilyen esetben a molyra szoktam éles kritikákat írni, de most indokoltnak találtam itt is megőrizni az utókor számára (szeretem ezeket évekkel később visszaolvasni, és emlékezni rá, hogy "ahh, igen, tényleg, az egy szar könyv volt"). Előrevetítem, hogy amúgy inkább erős közepesre értékelném ezt most (ötből három csillag), de főleg azért húztam le, mert rengeteg olyan szerzői/szerkesztői döntés eredményével találkoztam, ami ugyan érzékeltem a jelenlétét, de nem értettem.

Olyan érzésem van, mintha csak a mű végén részletezett, a megtörtént eseményeket fejezetenként bemutató lista tartaná össze az egész művet, és mintha a szerző nem egy önálló regényt szeretett volna írni, hanem csak a kronológia fix pontjait akarta volna összekötni (kisebb-nagyobb csalásokkal). Meglepődtem amúgy, hogy a bemutatott szereplők és események ~75-80%-a valóban létezett és megtörtént, de ezen főleg azért lepődtem meg, mert ha nincs a regény végén ez az összefoglaló, akkor csak simán egy közepesnél rosszabb fikcióként teszem le a könyvet. Így, ennek a tudásnak a birtokában viszont felkúródott a sok kiaknázatlan, idiótán kezelt lehetőségtől az agyam. Például:

– A New York-i társadalmi élet kürül forog a cselekmény, de maga a jelenség, a pezsgés, a társasági élet folyton csak ígérve és sejtetve van, de ritkán van bemutatva, és akkor is csak összecsapottan. Őszintén szólva konkrétan kihaltnak érződik a korabeli New York, ami bámulatos teljesítmény.

– A karakterek borzasztó sekélyesen vannak bemutatva annak ellenére, hogy létező személyek voltak, így még csak nem is kellett kitalálni őket. Tesla például végig csak egy furán beszélő, autisztikus szerbként van bemutatva, mintha egy iskolás diák feladata lett volna, hogy írjon róla fogalmazást. Ahhoz képest, hogy központi karaktere a műnek, egyáltalán nem kapott mélységet a karaktere, nem ismerjük meg a gondolatait, a motivációit, a lelki világát, hanem csak gépiesen rá van aggatva pár jelző, amit a szerző minden adandó alkalommal csak elismétel, de nem tölt fel tartalommal. Annak például mi a szerepe, hogy szerb? A cselekmény szempontjából amúgy abszolút semmi, de valamiért mindig elismétlik, mintha ettől egzotikusabb állatfajjá válna. Kartonból kivágott karakterekkel van tele a mű, amikre filctollal van egy-egy jelző ráírva: „nagyiparos”, „üzletember”, „feltaláló”.

– A főszereplő, Paul, valamiért meg van róla győződve, hogy nagyon okos és ravasz ember annak ellenére, hogy a karma és a többi szereplő számtalanszor bebizonyítja ennek az ellenkezőjét. Amikor nem csak sodródik az eseményekkel, akkor konkrét hülyeségeket csinál, és ami nagyon kidolgozott, bonyolult tervként van előadva, azt is nagyjából a többi karakter rakta össze neki, nem saját ötlet. Érdekes bemutatása ez egy tényleg létező személynek, akiről már tudjuk, hogy amúgy sokra vitte az életben, így a sok szerencsétlenkedése helyett akár simán be lehetett volna mutatni a karrierjének felfelé ívelő pályáját. Ehelyett kapunk egy Gary Stu karaktert, akit csak az visz előre, hogy éppen jókor van jó helyen, és valamiért mindenki felemeli őt annak ellenére, hogy abszolút nem ad rá okot. Mindenki el van ájulva attól, hogy mennyire okos, ügyes, ravasz ember, de mindez semmivel sincs érzékeltetve azon kívül, hogy a többi karakter emlegeti.

– Egyes cselekényelemek következetlenül vannak kezelve. Csak úgy megtörténnek, aztán a feledés homályába merülnek következmények nélkül. Például amikor felvesz egy csapat diákot, hogy dolgozzanak a keze alá, de aztán húsz oldallal később panaszkodik, hogy mindent neki kell csinálnia egyedül, mert nincs segítsége, és jajistenem mennyi munkája van. Aztán később hirtelen újra előkerülnek a diákok, és de jó is, hogy vannak, mert amúgy dolgoznak ők is, csak pár fejezetig ez valahogy kiesett a köztudatból.

– Annak ellenére, hogy ügyvédekről és jogászokról, illetve az ő munkájukról szól a regény, fájóan kevés van bemutatva erről a témáról. A végére értem a regénynek, de egy szóval nem tudtam meg többet arról, hogy mit is csinál egy ügyvéd azon kívül, hogy néha jól érvel, meg át kell néznie sok papírt. De hogy mit keres bennük, hogyan alkalmazza a szakmai tudását, milyen beadványokat kell írnia, hogyan kell megírnia, mit is jelent a jó érvelés, hogyan zajlik egy tárgyalás, hogyan tudnak megalkotni vagy megsérteni egy szabadalmat – ezekből semmi nincsen bemutatva. Csak be vannak lengetve ezek a témák, én meg higgyem el. Mintha egy szakmai előadáson nem a kivetített előadást nézném, hanem azt, hogy az előadó milyen szépen gesztikulál. Pedig rengeteg potenciál lehetett volna abban, ha réteget adunk ennek a szakmának, csak ahhoz a szerzőnek kicsit jobban bele kellett volna mélyednie a regény témájába, így viszont a regény sose megy mélyebbre az ügyvédi hivatás bemutatásában egy wikipédia-szócikknél.

Megdöbbentő Fun Fact: Ezt az utóbbi hibát csak az emeli történelmi léptékűvé, hogy a szerzőnek amúgy a szülei ügyvédek.

De az i-re a pontot a James Watson idézet teszi fel egyből a harmadik fejezet elején, aki az idézet szerint „a DNS feltalálója” volt. Nem tudom, hogy eredeti nyelven ez hogyan szerepel, de megmosolyogtató hiba egy olyan történelmi regényben, amelynek a cselekménye pont a feltalálás és felfedezés közti különbségre épül.

Sony

Hogy legyen egy klasszikus RAGE is végre, egy mém kapcsán eszembe jutott írni egy kicsit a fülhallgatómról, ami a napi két és fél óra ingázásomnál must have.

Szóval így néz ki. A típusát ne kérdezzétek, mert a Sony marketingesei végtelen bülcsességükben valamiért úgy döntöttek, hogy a cég innentől Elon Musk gyerekeiről nevezi el a modelljeit, így ennek is valami megjegyezhetetlen sorozatszámot adtak. Szóval nem tudsz bemenni a boltba és azt mondani, hogy kérsz egy Sony WF-C710N-t, mert senki nem fogja tudni hogy mit akarsz. Jobban jársz, ha azt mondod, hogy azt az átlátszó kéket kéred, aztat:

Meg is mondom egyből, hogy bár ilyenem van, de nem vagyok vele maradéktalanul megelégedve. 

Ami pozitívum ebben a cuccban: 

• Bevallom, faszán néz ki. Kétezres évek közepe vájb, de ez igazából nagyon jól áll neki.
• Nem tökéletesen, de jobban illeszkedik a fülembe, mint eddig a többi hasonló, amit próbáltam. Kurvasokat próbáltam, kurva sokféle haranggal, szilikont, szivacsot, ötféle méretet háromféle gyártótól, de vagy nekem van valami elbaszott alakú hallójáratom, vagy a 21. század derekán még mindig megugorhatatlan feladat olyan alakú szilikondarabot gyártani, ami illeszkedik egy ember konkrét testnyílásába.
• Fél év használat után még megbízhatóan működik a zajszűrése is.

Ami negatívum:

• Az app és a firmware használhatatlan szemét, néha még konkrétan azt sem tudja a bölcsője, hogy mennyire van saját maga lemerülve, és eleve olyan lassan, kínkeservesen csatlakozik fel minden kibaszott alkalommal, mintha huszonöt évvel ezelőtt lennénk (a kétezres évek közepe vájb itt is megvan!). Két kibaszott fülhallgatót kell megtalálnod basszalak szájba, nem Oszama Bin Ládent, mi tart ezen ennyi ideig?
• A bölcső egy elektronikai hulladék önmagában: az alakja pont olyan, hogy semmilyen létező zsebbe ne lehessen kényelmesen belecsúsztatni. Farmerzsebben deréktájon pont olyan virgonc módon domborodik, mintha egy extra fasz rejtőzne a ruhád alatt, mindenhol máshol pedig konkrétan nyom, mert egy elbaszott túlméretezett kapszula alakja van, amire amúgy semmi extra függeléket nem tudsz tenni, ami ezen segítene. Se láncra, se madzagra, se semmire nem tudod ráfűzni vagy rátenni, egyedül az aliexpressen találtam hozzá szilikon védőtokot, amit viszont lehet.
• Emellett a zsanérja -ahogy a képen is látszik- egy gagyi recsegő-nyikorgó műanyagdarab, egyszer már garanciálisan kellett cseréltetni, mert annyira szar konstrukció, hogy egy idő után már azt sem érzékelte, hogy mikor van nyitva és mikor nincs, beragadt az érzékelő nyitott állapotban, és sose kapcsolt ki. A mostani, cserélt darab is fura dolgokat produkál, van, hogy egy hónapig bírja töltés nélkül, és van, hogy csak három napig, kedvtől függően. Annak ellenére, hogy minden áldott nap fix ideig használom.

Azt kell mondanom hogy a hibái ellenére ez az első olyan wireless zajszűrős fülhallgató, ami meg tudta ugrani azt a kettő alapszintű kívánalmat, hogy ne essen ki a fülemből, és hogy működjön a zajszűrése. Nem azt, hogy jó is legyen, hanem csak azt, hogy működjön.

Utazás közben szituációtól függően dinamikusan váltogatom a fully transparent és a zajszűrő módot, de általában mindenki hagyjon békén. De bízni annyira nem lehet benne, hogy két másik backup fülhallgatóval szoktam minden nap utazni.

Legközelebb talán másik hű utazótársamról, a Kindle-ről is fogok pár sort írni, bár őt szidni semmilyen téren nem lehet.

Nagyon régen blogoltam bármit is, de újra be szeretném röffenteni, mert néhány hónapja már eszembe jutott, hogy terápiás jelleggel szükségem lenne arra, hogy kiírhassak magamból ide dolgokat, de munkáról nem szeretnék írni, magánéletről sem, úgyhogy most hobbiról fogok. Az év vége munka és a mentális egészségem szempontjából különösen durva volt, úgyhogy kell valami, ami a PS5 nyomkodásán kívül visszahoz az életbe.

Három különböző tekercset járattam meg három különböző masinában. Kezdem a legérdekesebbel, életem első tapasztalatát a diapozitívval. Nem a legszebb fotóim, de technikai szempontból talán a legtanulságosabbak.

Az eszköz egy fix objektíves Olympus 35RD rangefinder volt, amin a két évvel ezelőtti full nagyszerviz után még annyi házibarkács módosítást eszközöltem, hogy -most figyelj, pro tip! - a távmérőjét kapton-szalaggal vontam be, így a szellemkép sokkal kontrasztosabban látszott a keresőben, és sokkal könnyebb volt így élesre fókuszálni. Látszik is az eredménye, ilyen borotvaéles képeket még tükörreflexessel sem lőttem sosem. Ha valakinek kell kapton hogy utánozhasson, a maradék 10 méterből jó sok rangefinderre telik.

De ami még érdekesebb, hogy a nyersanyag hollandiából rendelt, átkazettázott Ektachrome 100 volt, diapozitív, amit névértéken használtam. Ez az első tapasztalatom diapozitívval, és arra számítottam volna, hogy a színek sokkal hűebben fogják tükrözni a valóságot, nem számítottam arra, hogy ennyire kékes lesz minden, de az is lehet, hogy ez a Budachrome hibája (ők szkennelték), mert lehet, hogy nincsenek felkészülve pozitív filmanyag fehéregyensúlyának a rendes beállítására. Mindegy is, majd a kész pozitívon úgyis látszódni fog, hogy ez film issue vagy development issue, ha egyszer elmegyek majd érte. A másik, amivel kapcsolatban megvilágosodtam a tekercs utolsó kockáinál, az az, hogy diánál nem a csúcsfényekre, hanem az árnyékokra lenne érdemes fényt mérni, mert ott azok fogják hordozni a képi információt. Érted, mert  a pozitív az pont inverze a negatívnak. Szerencsére az Olympus japán mérnökei voltak annyira jók, hogy megmentsenek a saját balfaszságaimtól, de tippem szerint emiatt a két tényező miatt - a diafilmesen részletes árnyékok, kiégett fények, és a kékre tolódott fehéregyensúly miatt - néz ki Kriszti a képeken úgy, mintha egy Vogue katalógusból lépett volna elő a nyolcvanas évekből. Nem mondom, hogy erre számítottam, de nekem egyébként eléggé bejön. A képek is.

Egyetlen tekercsem van még az ektából, a holland díleremtől is teljesen elfogyott, itthonról beszerezni pedig két és félszer annyiba kerül, mint bármelyik másik nyersanyagot, úgyhogy azt az utolsó tekercset egyelőre még a hűtőmben érlelem, hogy aztán annyira vigyázva legyen rá, hogy végül soha ne használjam fel. Ha nem lenne ilyen gecidrága a diafilm, akkor egyébként csak arra fotóznék.

A következő friss tapasztalatom egy half-frame géppel esett meg, Olympus-Pen EED szintén fix objektívvel, és sajnos nem vagyok maradéktalanul elégedett. Kifogástalan állapotúként vettem, és annyi igaz is, hogy a zárja és úgy általában a szerkezete jól működik, eléggé nagy gyomros lett volna, ha azok nem. A CdS fénymérője is megteszi amit tud a kora ellenére, ami szintén egy pluszpont, mert záridő állítási opció nélkül kábé kukázható lenne a gép, ha a fotocellája egyszer úgy dönt, hogy nyugdíjba vonul. A half frame jellege miatt arra számítottam volna, hogy minden retrósan szemcsés lesz, de ugyanakkor éles is, ehhez képest félkövér kérdőjelek jelentek meg a fejem felett, amikor megláttam ezeket a képeket.

De komolyan, most ez mi. Ezt a szintű halósodást nem magyarázza sem a Remjet réteg a filmen, sem annak a hiánya, ezt egyetlen dolog okozhatja, egy leamortizált objektív.

És voila, egészen idáig le sem vettem az UV-szűrőt a lencséről, de amikor most igen, egyből rájöttem, hogy azért azzal együtt adták el nekem a gépet, mert a szűrőn keresztül nem látszódott, hogy annyira karcos a frontlencse, mintha valaki kétszázas csiszolópapírral állt volna neki egyszer megtakarítani. Íj bazdmeg, mekkora barbár emberek vannak, talán nem menthetetlen, de nagyon jó szakembernek kell lennie annak, aki ezt rendbe hozza. Ha egyáltalán bárki vállalja.

Ja igen, azt nem írtam még, hogy a nyersanyag a Budachrome által átkazettázott Kodak Vision 500T, amit 400-on használtam, mert legfeljebb ennyit enged a gép. Lehet, hogy verőfényes napsütésben a hegyek között elférne valami kevésbé érzékeny film is, de ah well, ez amúgy is tesztelős tekercs volt, amivel a gép határait akartam feszegetni. Sajnos elég hamar megtaláltam azokat a határokat, de nem akarom lehúzni egyébként a fényképezőt, mert a mérete, a full acél váza, az automata rekeszválasztása, a half-frame jellege és a mai napig működő fénymérője olyan pozitívumok, hogy még így is megérte.

És végül egy szívfájdalom, hogy a Minolta XD7 expozíciókorrekciós érintkezője kezdi megadni magát az idő vasfogának, úgy tud verőfényes szegedi napsütésben ilyet produkálni, mert álmából felkeltve azt hiszi hirtelen, hogy 3200-as érzékenységű filmre akarok lőni.

De amikor jól számolja az ISO-t, akkor viszont kellően odateszi magát az 500T-re. 

Időskori betegségei ellenére is a kedvencem ez a gépem. Amikor úgy dönt, hogy elhiszi a beállított ISO-t, akkor még az éjszaka közepén is jól számolja az expozíciós időt, ha kell, akkor akár percekig. Hihetetlen, ugyanakkor a Budachrome Nightshift tekercse ezen ritka alkalmakkor pont arra van használva, amire való.

Anyway, egyelőre ennyi a tapasztalat.

ház

Szerintem onnantól, hogy már az első törlesztőt kifizettem, a lakcímkártyán is az szerepel, és felraktam egy saját, temuról rendelt kapibarás neonfényt a ManCave falára, hivatalosan elmondható, hogy új, saját házba költöztünk.

Indokolatlanul sok meló volt egy raspberryt úgy felprogramozni, hogy minden reggel a saját ébresztőmet castolja a Net Hubra az ágy mellett, de a fű- és sövénynyírás és a zuhany hőfokszabályzó javítása mellett ez is egy szükséges feladat, amiből majdnem minden napra jut.

Nem tudom, mit meséljek és hogyan meséljek, olyan régen meséltem már magamról, hogy nem tudom, hogyan kezdjem, pedig jó lenne megörökíteni az utókornak az életnek ezt a szegmensét is, mert most kezdem úgy érezni, hogy elkezdett beérni a felnőtt lét, és végre van hova hazajönni, végre van miért hazajönni. Úgy alakíthatom az életem, ahogy nekünk tetszik, megkötések nélkül.

Múltkor munkában egy spontán másfél órás meetinget tartottunk, vezető nélkül, amelynél a fő témakör a fizikusi és mérnöki szemléletmód közti különbségek voltak, és a heves vitának az lett a végén a nyugvópontja, hogy a mérnökök szerint ordító szükség lenne kísérleti tervekre és átgondolt koncepciókra a kutatómunka mögött, szemben az éppen uralkodó fuck around and find out szemléletmóddal, amivel bár érdekes megfigyeléseket lehet tenni, modellalkotásra használhatatlan.

Egyrészt örülök, hogy ez a filozófiai vita a legfőbb gondunk most a munkában, mert ez sokat elárul a munkahelyről és munkakultúráról, másrészt eszembe juttatta azt a vezérelvet, hogy ha nem tudom, milyen struktúra mentén beszéljek valamilyen témáról, akkor először a struktúrát alkossam meg, amibe a tartalmat lehet rendezni - step by step, ahogy néhai professzorom mondaná.

Szóval ott kezdem, hogy igen, házat vettünk kint Budától északra az agglomerációban, egy eléggé elit házat egy elit környéken, de ezekről a hegyekről semmiképp sem akartunk lemondani. Mindenképp ez az év eseménye, és még éppen szokjuk a környezetet és annak változását, a csendet, a nyugalmat, a mindennapos ingázást és a beszökdöső vidéki pókokat. Még nem teljesen érzem úgy, hogy ezt anyagilag meg tudtuk tenni; az majd kiderül a következő harminc évben, addig pedig próbálom elfogadni a helyzetet, de mint írtam, az minden pénzt megér, hogy ott fúrom át a falat és oda fűrészelek be polcot, ahova csak jólesik, és próbálom bűntudat nélkül élvezni a helyzetet. Hozok majd hangulatos életképeket is, hogy szövegelés helyett a képek többet mondjanak ezer szónál, de ugye analógra fotózok, azt pedig idő amíg hívják és szkennelik, úgyhogy addig csak így szóbeli beszámolóból kell elképzelni például azt a jelenetet, hogy a napsütéses hétvégén kifeküdhettünk a kertbe egy pikniktakaróval és a nyulakkal egy fél napra, és élvezhettük a semmittevést.

Ma már a mémek sem azt jelentik, mint 15 évvel ezelőtt, de itt van most egy, és megpróbálom komoly módon kitölteni. Whish me luck with that.

1) What's the longest you've gone without sleep?

Hű, hát amikor még fiatalabb voltam, akkor emlékeim szerint volt olyan, hogy konkrét esti alvások maradtak ki. Ezt most úgy mondtam, mintha egy kikúrt vénember lennék, de a helyzet a következő:

A tegnapi Thy Catafalque után ittam egy pohár Straroprament (csak a repohár kellett a gyűjteménybe), benyomtam rá utána valami kurger binges long burgert, és most szombat délután van, letoltam egy ibuprofent és egy hellt, és szenvedek, mert a neurális receptoraimba már bekötődtek az álmosságot okozó vegyületek, így a koffein már nem fér oda.

De a white peaches hell igazából gecifinom, azt tudni kell. Appruválom.

2) What was the highlight of your last week?

Nem tudom hogy mennyire számít highlightnak, de befejeződött a banki procedúra, és lett egy házunk. Meg megérkezett a temus rendelésem, aminek majdnem ugyanannyira örültem.

3) You have to give a 10-minute speech to a group of high school students. What's your topic?

Valószínűleg azokról az USB-HDMI kábelekről, amik a szokásostól eltérően ellenkező irányban továbbítanak adatot, C-irányba. A téma ott kezdődik, hogy az átlagember nem is sejtené, hogy ezek a kábelek fordított irányban nem működnek, én pedig az utóbbi hetekben egy külső képernyőhöz HongKongból rendeltem ilyen speciális terméket, amit csak néhány mikrocég gyárt a világon, webshopokban nem lehet kapni, és én pedig sajnos kényelmetlenül sokat tanultam meg a témáról, mire végül sikerült hozzájutnom ehhez a luxuscikkhez.

De ha ez nem elég a középiskolás gyerekeknek, akkor az önbeálló székgörgőkről is hasonlóan sokat tudok nekik mesélni, mivel a jelek szerint az is hasonlóan obskúrus termék, amiről azt hinné az ember, hogy 2025-ben akármelyik sarki webshopban lehet kapni, ha netán akarna venni egyet a székéhez.

4) What is the single best decision you've ever made in your life?

Én mindegyik múltbeli döntésemre jó döntésként tekintek, amik mind kellettek ahhoz, hogy oda jusson az életem, hogy szombat délután dobozolás helyett ilyen mémeket töltsek itt, de ha egyetlen jó döntést kell kiemelnem, akkor talán az lenne az, hogy a fővárosba költöztem dolgozni.

5) If you could ask a coworker, friend or family member a question and be guaranteed an honest answer, who would you choose and what would you ask?

Megkérdeznék valakit, hogy amúgy egyébként tényleg őszinte szokott-e lenni, vagy én csak azt hiszem.

6) Do you cook for yourself when you're home alone?

Ha rámtör a főzhetnék, akkor simán, de a múltkor is hónapokig tartott meggyőzni magam, hogy odadobjak néhány palacsintát, pedig volt hozzá pisztáciakrémen és nutellán túl még (igazi!) tejszínhab is. Úgyhogy leginkább csak megmelegítek valami maradékot, vagy autisztikus precizitással összeállítom a világ legjobb melegszendvicsét, és azzal le van tudva.

7) Do you most often access the internet from your computer, your phone, or your smart watch?

Nincsen smartwatchom, fura öregemberes szokásom 100% mechanikus órákat hordani, amikben bármiféle elektronika nélkül kizárólag csak fogaskerekek hajtják egymást, mint az őskorban.

Másik fura öregemberes szokásom, hogy ha komoly dolgot kell intézni az interneten, akkor ahhoz le kell ülnöm a gép elé, mert mobilon szüttyögve hatszor annyi ideig tart elintézni. Szerepe lehet ebben annak is, hogy képtelen vagyok hatékonyan használni egy érintőképernyős billentyűzetet, és türelmem meg pláne nincs hozzá, hogy megtanuljam.
Erről jutott eszembe, hogy a millenial pause azért annyira valós, mert a mi korosztályunk windowshoz és fosul összehányt kezelőfelületekhez van szokva, ahol sosem lehetsz teljesen biztos benne, hogy tényleg elindul a felvétel, miután rányomsz arra a kurva gombra.

8) Do you have more email addresses or phone numbers?

A munkahelyi dolgokat leszámítva mailcímből van nekem kettő: egy komoly és egy a szemétnek.

Telefonból nem is kell leszámítani a munkahelyit, mert nincs céges mobilom. Abból csak egy van nekem, és azon se hívjon senki, mert úgyse veszem fel.

9) What's the biggest source of anger in your life right now?

Amilyen gyorsan fel tudom kúrni az agyam valamin, pont ugyanolyan gyorsan el is tudom engedni, de a stresszre is próbálok azért lehetőség szerint odafigyelni, mert az nem jó az egészségnek. Túl rövid az élet a negatív érzésekhez, úgyhogy én folyamatosan nyugodt vagyok és vidám.

10) Mondays make me feel _________________.

Fáradt. Ha a hétfőre gondolok, akkor kapásból fáradtnak érzem magam.

Káosz, téboly és pusztulás

Nem hagyok senkit lógva, egyből droppolom a bombát: házat veszünk. Na de amíg ide eljutunk, addig egy komplett szappanopera bontakozik ki szemeink előtt, nagyjából a barátokköztös fajtából, csak mi nagyon nem vagyunk kíváncsiak arra, hogy Imitől ellopják az új cipőjét, vagy hogy a Csöves Laci épp kitől tarhál prostituáltra.

Szereplőink valós személyek lesznek, de a hatályos GDPR-irányelvekkel összhangban álneveket adtam nekik, melyeket alsós matekpéldákból szedtem össze, hogy követhetőbb legyen a kronológia. Mondanám, hogy öveket becsatolni, de teljesen felesleges, mert ne azt képzeljük magunk köré, hogy egy autóban ülünk, hanem hogy egy álló MÁV-Trakció marhavagonban a Keletiben, ami éppen lángol. Mármint az egész Keleti, nem csak a vagon.

Szóval az előzmény az, hogy házat akarunk venni az agglomerációban, akkora hitelre, hogy lehetőleg még az ükunokáink is fizessék, így a hirdetések lapozgatása mellett teljesen magától értetődő módon meghallgattunk tanácsokat is a legkülönfélébb innen-onnan szalajtott tanácsadóktól, és oh boy, amiket itt hallottunk, arra nem voltunk felkészülve, és még az ükunokáink se lesznek. De az ő kedvükért most megörökítem, mert ha csak úgy bárkinek elmesélném, nem hinné el, az kurvaélet.

Szereplők:

Alíz, az X Kft. alkuszcég egyik bejáratott munkatársa

Bea, a Kék bank random hitelügyintézője

Csaba, az Y Bt. független pénzügyi tanácsadócég tapasztalt munkatársa

Dóra, a Z Rt. hitelügyintézési és ingatlanközvetítési szakértője, öreg róka a szakmában

Emese, a Z2 Rt. kicsit még zöldfülű, de ambiciózus előadója

Ferenc, az Omega biztosítótársaság munkatársa

Néhány jelentéktelen karaktert most kihagyok, és néhol az eseményeket is rövidítem, hogy követhetőbb legyen.

A sztori úgy kezdődik, hogy Krisztivel (korábban M, de így 10+ év együttélés után szerintem kiérdemeltem a jogot, hogy ő legyen az egyetlen a sztoriban, akit a valós nevén nevezek) úgy gondoltuk, nem kéne csupasz seggel beleugrani a pénzügyek hullámzó szartengerébe, úgyhogy találkoztunk pár alkalommal Alízzal, hogy legalább az alapokat magyarázza már el. Alíz az egyik nagyon közeli kollégám rokona, és baráti alapon, belépőként lett ő ajánlva a pénzügyi világba. Azt őszintén bevallom, hogy sok újat, érdekeset és hasznosat mondott a hitelügyintézés alapvető folyamatairól, de leginkább arról győzött meg minket, hogy nekünk szükségünk van rá, hiszen ő lesz a révész, aki kézenfogva navigál majd minket keresztül ezen a szartengeren, amibe már oly sokan belevesztek. Több tíz évnyi tapasztalatával és kapcsolati tőkéjével majd olyan ajánlatokat szed össze nekünk, amilyenre egy utcáról beesett ember egyik banknál sem lenne képes, és állította, hogy a nevünkben bankigazgatókkal is képes ordibálni, ha arra kerül sor. Arra hívta fel a figyelmünket, hogy biztosítást is nála kössünk, hiszen nyilvánvalóan ő tudja összeszedni a legjobb ajánlatokat, és hogy azt igyekezzünk minél hamarabb, még idén (2024-et írtunk ekkor, karácsony előtt kb egy hónappal), hiszen év elején meg fognak emelkedni az árak, és higgyünk neki, olyan világ lesz itt, hogy azt mi nagyon nem akarjuk majd megvárni.

Egy hétre rá elénk tolt néhány papírt, amitől a time pressure mellé még le is lohadt egy kicsit a mosolyunk. Egyrészt a biztosítás költségei egy bő nagyságrenddel voltak magasabbak attól, mint amire számítottunk, másrészt a Piros és Zöld bank küldte a legjobb ajánlatokat, de azok ránézésre sem tűntek túl fényesnek. Fintorogtunk egymásra, de hát széttárt karok, ez most a nagy büdös pénzügyi helyzet, el kell fogadni.

Kriszti ezekben a napokban, de ettől teljesen függetlenül a munkahelye jogsegély szolgálatán keresztül eljutott a céges külső pénzügyi tanácsadóhoz, Csabához. Na, amit ez a fazon levágott amikor megtudta, hogy mi Alízzal dolgozunk együtt, arra magyar kifejezés nem nagyon létezik, angolul is talán az unhinged.

Elmondta, hogy nemcsak ismeri Alízt, de annak idején ő tanította meg a nőnek a szakma minden trükkjét, sőt, ő alapította az X Kft-t, amiből aztán kilépett, de ráadásul valami csúnya módon, és most perek folynak közöttük. Személyes megjegyzéseket tett Alízra, én pedig alig hittem el hogy ügyfél létemre mi a retkes faszomat hallok, annyira szürreálisan unprofessional volt az egész. 

Ezután előadta, hogy hagyjuk ott Alízt, mert ő csak át akar baszni, és neki még nagyobb a tapasztalata, még szélesebb a kapcsolati tőkéje, még nagyobb a fasza és még gyorsabban dolgozik. Mondtuk, hogy jó, akkor mutassa meg, és adjon ő is ajánlatot. Azt mondta, három nap elég lesz neki.

Szerintem le se kell írnom, még egy héttel később is messziről ghostingolt minket ez a nyomorult, a telefont se vette fel, pedig time pressure az tényleg lett volna, mert szerettünk volna még karácsony előtt értékbecslőt küldeni a kinézett házhoz. Mindenesetre kihasználtuk a köztes időt, így beszéltünk még

• Dóra nénivel, aki szintén 10+ éve területi vezetője valami hiteles és/vagy ingatlanos irodának, szintén előadta, hogy ő maga a megtestesült atyaúristen. A család ajánlotta őt, mi meg nem veszíthetünk semmit ha meghallgatjuk amit mondani tud. Hát, először is nagyon aranyosnak talált minket amikor fogadott, pedig én csak azon csodálkoztam éppen, milyen szép irodát rittyentett a putri kellős közepére. Nagyon jóban van a szülőkkel, őket is nagyon aranyosnak találja. Mostan pedig imhol, lássuk, mekkora hatalma van őneki, ő bizony itt és most felviszi az adatainkat a rendszerbe, és megversenyezteti értünk a bankokat, harcoljanak bizony az ügyfélért, a kurva anyjukat, essenek egymás torkának, menjen a csihi-puhi, az adok-kapok, tapossák egymást a jobbnál jobb ajánlatokkal, hogy elnyerhessék a kegyeinket, mi pedig vegyük csak elő a popcornt, és élvezzük a műsort.
  Erre fogta, és az első szembejövő guglis hitelkalkulátor honlapot kezdte el telepötyögni.
  De ne izguljunk, lesznek még ettől jobb ajánlatok is amikor beindul a verseny, de azokat majd emailben küldi később.
  (Plot twist: soha nem küldte.)
• Emese nénivel, aki ordas nagy zavarba jött, amikor megtudta, hogy előzőleg Dórával beszéltünk, hiszen az ő irodájától jött el, szintén nem túl szép körülmények között, és ez így most kicsit kellemetlen. (Komolyan, ezek az emberek képtelenek kulturált módon munkahelyet váltani.) De hallgassuk meg, amit mondani tud. ( -Insert Let me tell you something meme here- )
  Hát, igazából nem sok mindent tud mondani, annyira új még az új munkahelyén, de sajnos mutatni sem, mert a képernyőmegosztás funkcióját is a serdülő lánya mutatta meg neki amíg velünk beszélt. Mindenesetre felmondta a szokásos hitelügyintézős sablonszöveget, amit már akkorra mi is betéve tudtunk.
• Ferenccel, aki annak ellenére, hogy a napokban született gyereke, látszólag próbált nagyon igyekezni és helyre tenni minket a biztosítások terén. Mivel agyban nem teljesen volt ott, nemigazán próbált tukmálni semmit és nem próbálta eladni magát, csak kialvatlan fejjel és álmatag hangon mondott egy két gyors tanácsot, megmutatta mik az opciók a cégénél, majd telibe leszart minket, döntsünk ahogy akarunk, ha nála akkor nála, ha nem akkor nem, igazából neki most ezen a ponton éppen kibaszottul kurvára mindegy.
  Nem mondtuk neki, de annyira hálásak voltunk a true neutral hozzáállásáért a sok lelki sérült nyomorék után, hogy én majdnem elsírtam magam. Ezzel meg is nyert minket (meg mert amúgy korábban is ők adták a legjobb ajánlatot).

Közben Kriszti úgy gondolta, hogy nem fog tovább várni Csaba soha meg nem érkező ajánlataira. Besétált a legközelebbi Kék bankba, megkereste a legközelebbi ügyintézőt, Beát, és így az utcáról beesve kapott tőle egy olyan ajánlatot, ami jobb volt, mint bármelyik, amit Alíz szerzett.

Csaba karácsony előtti utolsó munkanap küldte el, amit sikerült összeszednie. Meg se nyitottuk, csak karácsony után. Tizedesre pontosan ugyanaz az utcáról beesős ajánlat volt, amit Beától már hetekkel korábban megkaptunk.

Újév után Alíz érdeklődött, hogy mi a helyzet, el vagyunk tűnve. A tőlem telhető legilledelmesebb módon válaszoltam, hogy köszönjük az eddigi munkáját és az átadott tudását, de innentől szeretnénk inkább önjáróak lenni. Erre válaszolt kissé sértődötten, hogy sajnálja, hogy nem vele megyünk tovább.

Egy héten keresztül gondolkoztam, hogyan meséljem el neki neki udvariasan, hogy miután át akart minket baszni két rossz ajánlattal és a biztosításunkból akart év végi prémiumot annak ellenére, hogy a párja a barátom, szóval hogy ezek után mi a története annak, hogy végképp elveszítettük a bizalmunkat mindenféle pénzügyi szakemberben. Gondolkoztam, hogyan lehet szépen és kulturáltan megfogalmazni ezt az egész eseménysort, aminek következtében az ingatlanosokkal közös polcra raktuk őket egy mentális áruházban, és az bizony a legalsó polc.

Aztán tegnap, egy hosszú autóúton Kriszti, a feleségem világított rá, hogy ismerős vagy sem, mi aztán kurvára nem tartozunk magyarázattal senkinek sem. De egy jó blogposzt attól még lehet belőle, és abban nem is kell visszafognom magam.

választás 2024

Soha senki: - Tehetek a néniért/bácsiért bármit?

Nyuggerek: - Jaj csillagom, az én időm már lejárt, én már csak a síromat gondozgatom, nekem erre a hátralévő kis időre már igazán nem kell semmi!

Nyuggerek: *elmegy a fideszre szavazni a következő 50 évre*

Ha választás, akkor rendkívüli események. Így megy ez már évek óta, időnként visszatér, mint a Halley-üstökös, és olyan biztos alapvetés ez, mint az alapvető fizikai kölcsönhatások. Hogyha egyszer mégsem így lenne és elmaradna róla a poszt, akkor joggal feltételezhetitek, hogy történt velem valami.

A legelső jegyzőkönyvezett esemény kapásból tökéletesen megmutatja az ország jelenlegi állapotát, ugyanakkor azt is, mi megy manapság eseményszámba kishazánkban:

Bennfentes forrásokból tudom, hogy szavazókörönként a legelső szavazó neve felkerül egy extra dokumentumra, mivel ő hitelesíti a szavazókör felkészültségét vagy mit. De a csávó úgy látom mégis elintézte, hogy másodikként is felkerüljön a neve valahova. Huncut.

A klasszikus poén, a szavazások történetének Szeszélyes Évszakok-díjas alakítása egészen délutánig váratott magára, akkor próbált ugyanis valaki a személyi igazolványával voksolni. Minden évben, menetrend szerint. Úriember ilyesmire már nem is fogad.

Na de a lényeg az, hogy kissé lacklusternek éreztem az aktuális választást, mert a korábbi évektől eltérően nemigazán történt most semmi kirívó, senkit nem harapott meg veszett kutya a fülkében, és a mozgóurna sem borult ki autósüldözés közben. Összefoglalva talán az mondható, hogy ma az elesések és elszakított plombák napja volt.

De komolyan, nem tudom hogy kik gyártják a plombát, de a tippem az lenne, hogy talán nem zsenge tavaszi kankalinból kéne gyártani, amit hamvas szüzek könnyeivel sodornak zsineggé, hanem valami strapabíróbb anyagból, mondjuk madzagból. De ez csak tipp, nem értek hozzá.

Voltak persze nagyon durva esések, ez eleve borítékolható (haha), amikor a  fideszes néni zászlóalj szavazni indul úgy, hogy igazából egy lépcsőfokot sem tud sherpák és oxigénpalack nélkül megmászni, de érdekes módon a bizottsági sérülések főleg akkor történtek, amikor valaki elhagyta a szavazóhelységet. Például kimegy az udvarra. Klasszikus minek ment oda.

Ami még érdekes trend volt, az az áram és a világítás hiánya (semmi extra, csak Magyarország napjainkban). Aminek javítását extra világítástechnika felszerelésével többé-kevésbé sikerült is mindenhol foganatosítani. Vagy ahol nem, ott az lett a mondás, hogy innentől az úgy jól van, és ott bassza meg a kurvaélet.

Ugye, nem kéne annyira meredni arra a papírra, és akkor nem lesz baj, hogy sötét van. Ennyi meg egy bambi, Mari néni, oda tessék húzni az ikszet.

Máshol enyhén szürrealitásba fordult ugyanez a téma, mert előbb zseblámpák(?) kerültek elő, később pedig talán egy Ganz-MÁVAG dízelmozdony, bár ezt a jegyzőkönyv pont nem részletezi, pedig én igazán kíváncsi lennék rá, hogy a faszomba tud segíteni a MÁV azon, hogy nincs áram. Jó, az mondjuk tény, hogy felsővezetékszakadás témájában ők már profik.

Egzotikus különlegességként megemlékezünk taljánországba szakadt hős honfitársunkról, aki a liftbe ragadt negyed órára, de ez nem szegte kedvét, és leszavazott. Innen is hálásan köszönöm neki!

Az idei választások highlightsa viszont mindenképpen az volt, amikor a mozgóurna cafatokra szakadt, majd kölcsönkért celluxszal próbálták menteni a menthetetlent. Az a baj, hogy nagyon is el tudom képzelni azt a basszamegelést, ami lezajlódhatott.

De legalább az a kurva plomba egyben maradt!

Ennyi volt idén, köszönöm a figyelmet, a korábbi évek legfontosabb eseményei alább, a címkére kattintva elolvashatók. Találkozunk legközelebb!

Ja, és még egy: Nem tudom eldönteni, hogy ebben a reportban engem az xy választópolgár zavar jobban, vagy az az undorítóan modoros kifejezés, hogy leszavazott. Ezt tuti Gen X írta.

Azért az már eleve egy szint, amikor valaki annyira elveszti a saját élete felett a kontrollt, hogy mindenki mást hibáztat a saját nyomoráért.

A kutatók, a gyíkemberek, a háttérhatalom, igen, ők tehetnek róla, hogy neki évekkel a kovid után egy random decemberi hétfő reggel elborul azon az agya, hogy egy neves kutatót elismer a szakmája. Sőt, nyilvánosan elkezd valami forradalomról delírálni, amit évek óta vár, és amitől azt reméli, hogy teljesen felfordítja a világot, és akkor ő valami minimális hatalmat kapna a kezébe. Nyilván azért vágyik erre, mert most nincs.

Én egyébként azt hiszem, egy kicsit talán értem is ezt a jelenséget. Hazaesik a műszakból, a negyven négyzetméter panel és üres hűtő várja, és szeretné azt érezni, hogy ő nem csak a hatezredik megfáradt raktáros NPC egy német multinál, hanem egy szabadságharcos, egy titok tudója, a saját fantáziájában felépített kémfilm akcióhőse. Leleplezi a világot átszövő összeesküvést, mi pedig bűnbánatban égve borulunk a lába elé, hogy igen, ő megmondta előre, és mi nem hittünk neki. Ez a gondolat melegséggel tölti el. Igen, akkor végre lenne valaki.

Gyűlik benne a harag, a mindennapi frusztráció, amit képtelen másképp feldolgozni, minthogy kiadja magából. Az epe forrása és iránya is mindegy, de a parizeres zsömle majszolása közben megnézett három új konteóvideó alatt már érezte, hogy ökölbe szorul a keze. Már előre tudta, hogy nagyon fel fog háborodni valamin, mindig ez történik, és ezúttal is megtörtént. Már a videó célja is eleve az volt. Egész nap gyűlt benne cseppenként, amikor valami némber meglökte reggel a buszon, amikor a munkatársai viccelődtek a hülyeségein, amikor a főnök is lebaszta, amikor hazafelé meglátta, hogy drágult a Kőbányai a spárban, és most ez volt az utolsó csepp, most pedig muszáj valakire ráöntenie a mérget. Családja, közeli barátai, a józan ismerősei, akik visszatarthatnák az online ámokfutástól már rég eltávolodtak tőle. Elüldözte őket. Ők nem érthetik meg ezt, forradalom közeleg. Új közege a konteós csoport a neten, ahol mindannyian ugyanazt a szerepjátékot játsszák, amelyikben ők a hősök, és amiben végre úgy érezhetik, hogy tettek ők is valami jelentőset. Valamit, amit megőriz az emlékezet. Ma is megvívja apró harcát, fogja magát, és gyalázni kezdi a jól szituált, udvarias egyetemi professzort. A stílus sem számít, hiszen ez háború, és mindenki más ellenség. És még nem látszik ugyan, de ők fognak veszíteni. Nekik kell. Igen, ez szép csata volt, a birkái köpni-nyelni nem tudnak, de értük nem is kár, dögöljenek meg mind az oltástól. Őket már nem lehet megmenteni. Na, de most mennem kell aludni, mert holnap is nappalos vagyok. Elfogyott a májkrém, de fizu még sehol. Bassza meg mindenki.

Elolvastam a Ragadozó Városok című könyvet (megérdemli, hogy leírjam a szerző nevét: Philip Reeve: Mortal Engines, 2001). A kicsit young adult szájízű nyitány után váratlanul élvezetessé és kalandokban bővelkedővé vált, elég sok szereplővel, akiknek mind meg is volt a funkciójuk, nem csak töltelékek voltak. Volt íve a sztorinak is, a karaktereknek is, és fordulatok is voltak. Azt olvastam a neten, hogy attól young adult, hogy a végső szerkesztésnél annak idején kitörölték a politikával foglalkozó részeket a könyvből. Hát, ha csak attól lesz valami teljesen adult, hogy politika van benne, akkor részemről inkább a Buci Maci felé fordulnék. Fiktív politikáról meg olvasson az, akinek nincs még elege az igaziból sem.

A finálé részben kissé tragikus, de ugyanakkor satisfying is. Nem számítottam rá, hogy tetszeni fog, igazából csak azért vettem meg egy leárazáson, mert éppen fikaolcsó volt. De végülis simán tetszett. Olvastam már sokkal-sokkal szarabb young adult szennyeket is (helló Brandon Hackett!). Ez viszont elég jól össze volt rakva, és át volt gondolva. Rendesen meg volt magyarázva az elsőre nevetséges alapfelállás, hogy miért gurulnak hegynyi méretű, lánctalpakra átépített világvárosok a kiszáradt óceánok helyén, ki volt fejtve a szisztéma, és hihető is volt. Tőlem ez óriási dicséret.

Aztán hülye voltam, és megnézem a belőle készült Mortal Engines (2018) c. hollywoodi mozifilmet is. Ekkora egy rakás melegen gőzölgő trágyát már régen nem láttam. Sejtettem én, hogy nem lett egy jó film, mert gyanúsan gyorsan eltűnt a süllyesztőben amikor bemutatták, de örülök annak, hogy a könyvet olvastam el hamarabb, mert ezután a film után nemhogy az alapművet nem lenne kedvem soha a büdös életben elolvasni, de filmeket se lenne kedvem nézni egy jó ideig, az biztos. A sorrend az jó volt, de a regény vége és a film első 10 perce után inkább meg kellett volna állnom, mint egyszeri bányászfalunak a Nagy Északi Vadászmező szélén.

Akkor innentől SPOJLEREK: a könyvben a medúzát egy Londont üldöző, de nála is nagyobb gurulóvároson tesztelik először, amikor észlelik, hogy a fagyi vissza készül nyalni. A fegyver neve pedig onnan származik, hogy a sugara lávakővé olvasztja az embereket, meg úgy mindent, amit eltalál. A regény közepéig egyébként nem világos, hogy mi ez az egész, mert egyébként minden szereplő titokban próbálja tartani, aki bármit is tud róla, és ez a kis rejtély nagyon jót tesz az atmoszférának. A filmben ezzel szemben a főszereplő vígan meséli el már az expozícióban, sőt, még valami videófelvételt is mutat a használatáról, mintha köztudomású lenne, nézzed, haha, így olvad magmává egy város. Ész megáll, de mindegy is.

A fináléban aztán az irányítóteremben a főellenség bácsi merő véletlenségből a saját lányát döfi le a főhős lány helyett, mivel fun fact, de a lánya nem csak egy rinyáló szőke biodíszlet, mint a filmben, hanem a regény alatt aktív főhőssé érik ő is (eleve plasztikbombával megpakolt táskával, mindenre elszántan megy a medúzához, miután az előző percekben egymás után tragikus módon elvesztette a szerelmét! és a kutyáját!!! is), és a döfés elé ugrik, hogy megmentse testvérét az apjuktól. A medúza mindeközben éppen parancsot vár a billentyűzeten keresztül, amire a döféstől a lány véletlenül rátenyerel, az értelmetlen parancstól pedig a rendszer összeomlik, és mivel az egész a távoli jövőben játszódik, a mérnökök nincsenek hozzászokva a 21. századi rendszerhibákhoz, úgyhogy a második legjobb megoldást választják, és sikítva menekülnek. A protagonisták eredeti terve egyébként az volt, hogy csak simán rábasznak egy kis C4-et és felrobbantják a gecibe, de ez mennyivel jobb már így. Percekkel később a halott lányát a bűneit megbánva és sírva a karjaiban tartó apát elhamvasztja a túltöltődött medúzából kicsapó ívkisülés, ami aztán szépen lassan apránként egész Londont le is olvasztja.

A nagy fal pedig sosem kap találatot.

Shrike-on, a terminátor gépemberen pedig a regény közepén konkrétan áthajt egy egész város. És túléli. Azért az már eléggé hardcore. Aztán a regény végén meg elkeseredésében beleállít egy kardot a főhős fiú, amitől meg rövidre záródik az áramköre, és így ér véget terminátor pályafutása. A fiú ettől lesz hős, nem pedig attól, hogy Rey Skywalker módjára hirtelen már abban a pillanatban tud repülőt vezetni ahogy botkormányhoz ér a keze, mert nem tud. Épp csak a levegőben tud tartani egy lufit. A filmben berepül egy X-szárnyű siklórepülővel a város közepébe megtorpedózni a magját? Khm, mintha ezt már láttam volna valahol.

Ezek a fenti dolgok sokkal menőbbek, mint néhány faszság, ami még a filmben volt:

- A medúzát konkrétan egy pendrájvval kell leállítani, ami valahogyan karcolások nélkül túlélt 10.000 évet, de aztán a hősnőnek 10 évig nem jutott eszébe megtalálni, hogy valójában végig nála volt a kedvenc medáljába rejtve. Mármint addig biztos nem hallotta, hogy végig ott csörömpöl benne valami a nyakában, érted. Már bocs, de az, hogy egy hibás parancstól csak simán lefagy mint egy fostos microsoft program, még 2001-es sztenderdek szerint is sokkal hihetőbb, napjainkban meg aztán pláne.

- A polgármester semmit nem tud arról, hogy mit építenek a katedráliásban, meg hogy a városa amúgy milyen irányba megy és mi célból. Szenilis a bácsi, vagy mi van? Nem ő lenne a polgi? Bárki besétálhat a kormányos terembe parancsokat kiadni? A regényben konkrétan ő volt a legnagyobb főgeci.

- Shrike (a terminátor, akinek végig egyetlen célja a főhős lányt megkeresni és legyilkolni) a filmben hirtelen megdöbben attól, hogy programjának célja, leendő áldozata, a lány szerelmes, és a döbbenettől... meghal? Kikapcsol? Leállítja a saját rendszerét? Nem tudom, valaki légyszi magyarázza meg, hogy mit láttam. Összecsuklik, de előtte még öt perces jelenetben, hullákkal és tűzzel körülvéve azért hősies aláfestő zene kíséretében elmondja a lánynak, hogy innentől akkor mégsem akarja majd őt üldözni. Aztán meg lepereg a szeme előtt, hogy milyen boldog élete(?) volt. Na jó, most egy perces néma csendben gondolkozzunk el azon, hogy ez mégis milyen retkes buziság ez. Ez most komoly? Elég lett volna a film elején megkérni, hogy "Lécci ne", ő meg azt mondta volna, hogy "ja, ok", és akkor nem irtott volna ki falvakat a semmiért? A könyvben egy konkrét város sem tudta megállítani, miután átgurult rajta. Egy gépkatonát én is pont úgy képzelnék el, mint akit vagy egy présgép, vagy egy olvasztókemence, vagy valami egyéb kreatív megoldás tud csak átpaszírozni a pokolba. Mi a faszt érdekli a terminátort az, hogy Sarah Connor éppen szerelmes-e? Érthetetlen volt, hogy ha ennyire nem tudnak a karakterrel mit kezdeni, akkor egyáltalán miért rakták bele a filmbe.

Ja, és ha már a "Mortal Engines" önmagában egy Shakespeare-idézet, akkor szerintem egy fokkal költőibben is le lehetett volna fordítani magyarra annál, mint hogy Ragadozó városok. Még csak nem is ezt jelenti.

szokatlanul őszinte mém

1.Are you currently reading a book you'd like to tell us about? Maybe a TV program you can recommend to us?

A DODÓ felelelkedését és bukását olvasom félig-meddig Neal Stephensontól (nem tudom, hogyan kell értelmezni egy szerzőpáros munkásságát, de valami csaj is volt még mellette*). Valami időutazós sztoriról szól, és ahhoz képest elég érdekes, hogy ingyen kaptam a könyvet, mert egyébként kidobásra ítélték, de Neal Stephenson miatt kíváncsi voltam rá. Olvastam tőle már unalmasabbat is, szóval ez egész jó könyv.

A tévéből meg a Rick&Morty új évadát tudom ajánlani. Nem tudom, hogy tényleg adják-e a tévében, mert nincs tévém.

2. Are you a Jane Austen fan? So many seem to be. If you are what is your favorite book and who is your favorite character. If you aren't a fan, is there an author you especially like to read? Favorite character..etc?

Soha nem olvastam Jane Austen-t, és szánt szándékom úgy leélni egy teljes életet, hogy soha nem is fogok.

De helyette Michael Crichton teljes munkásságát tudom ajánlani.

3. How do you spend your time during the day? Do you set apart time to read, watch TV, study?

Dolgozom nyolctól ötig. Aztán mire befejezem utána az aktuális sürgős házimunkát és vásárlást, addigra már csak arra marad időm, hogy lenyomjak egy-két küldetést a játékban, megnézzünk egy epizódot az aktuális sorozatból, vagy tiktokozzunk egy órát. Ritkán tervezhető be ezeknek az időrendisége.

4. Have your beliefs changed in your life time?

Szerintem igen, korábban sokkal fogékonyabb voltam az áltudományokra (pl. Egely baromságai) és némelyik lájtosabb összeesküvés-elméletre, voltaképp a hatoscsatorna színvonalán. Aztán felnőttt lettem, egyetemre kerültem, rájöttem mekkora fasz voltam, tanultam tudományt, csináltam tudományt, és azóta is azt csinálom.

5. What are your interests and hobbies? .. reading? writing? collecting?

Olvasni mostanában kicsit kevés időm van, de a klasszikusabb, sci-fibe oltott thrillereket nagyon kedvelem, de már csakis általam már előre bevizsgált szerzők műveit vagyok hajlandó olvasni. Az élet túl rövid ahhoz, hogy értékes olvasási időt pocsékoljak pl. ilyen fanfic színvonalú szarokra, és arra is rászoktam, hogy ha egy könyvnek már az elején látszik, hogy szar lesz, akkor egyszerűen már a felismerés pillanatában kidobom a faszba, és nem olvasom tovább csak azért, hogy végig legyen olvasva.

Írni éppen eleget írok a munkában, külsős és belsős reportokat és függvényeket.

Gyűjteni pedig többféle dolgot is gyűjtök, amik közül némelyeket már csak akkor ismertem be magamnak, amikor már egy polcot rogyásig töltöttek itthon. Például:

- Analitikai műszerek gyártóitól a gépeladásaik mellé csomagolt egérpadokat. Shimadzu, Agilent, Brüker, Thermo, eddig összesen 11 féle van.

- Elhagyott csavaralátéteket, amiket munkában a cégen belül, a földön találok. Számra nem tudom pontosan mennyi van (odabent gyűjtöm őket), de olyan 25-30 körül lehet eddig.

- Különlegesebb karórákat. Jelenleg 13 van működőképes állapotban, és vagy egy kisebb doboznyi alkatrészem.

- Különlegesebb fényképezőgépeket. Jelenleg van 8 darab, amiből 3 digitális, amiből 1 sztereokamera.

- Korábban a jobb féle DVD-ket is gyűjtöttem, lett belőlük vagy 80-100 db, köztük egészen különleges filmekkel is, de az utóbbi időben a képminőség okán elkezdtem inkább BluRay-re átállni.

A korábbi hobbijaimhoz (óraszervizelés, egykerekűzés) mostanában nem fűlik a fogam, de helyette bejött az, hogy sokat 3D-nyomtatok, sokat gémelek, és sok időt szánok a saját DnD-karakteremre (napokat töltöttem a karakterlapok fölött skillek meg spell-lista tervezésével, meg építettem kockadobozt és karakterhez illő fasza kockaszettet)

6 How much time a week/day/month do you devote to your interests?

Én egész nap azzal foglalkozom, amivel szeretnék. Szeretem a munkámat, bár még nagyon kezdő vagyok benne.

7. Do you share your interests with anyone?

Szerintem az utóbbi fél évben az egyetlen szociális tevékenység, ami többé-kevésbé rendszeres és megosztom másokkal, az havonta megrendezett DnD.

8.Tell us why you enjoy your hobby, pastimes or interests.

Ez a kérdés akkora fasság, mintha azt kérdeznék, hogy miért szeretem jobban az almát a körténél.

9. What emotions and feelings does summer conjure up for you?

A dögmeleget, a száraz szmog szagát, az égető napsugárzást, a folyamatos világosságot, és a várakozást, hogy mikor szakadhatok végre ki mindenből.

10. What's summer weather like in your neck of the woods?

Tikkasztóan száraz és vakítóan fényes. És kurva hangos a percenként közlekedő őskori villamosok miatt.

11. Got some special summer meals you and your family enjoy?

Igen, a bográcsban elkészített MINDEN.

12. What do you enjoy doing in summer? Sports, trips.. do you go on vacation?

Nyaralni szeretnek elmenni az emberek, én is szeretek, csak nem minden nyáron van rá lehetőségem. De idén lesz.

Illetve az egykerekűzéshez is közeleg a jó idő.

A nyárban azt szeretem a legjobban, hogy egy szál pólóban át tudok ugrani a spanhoz bedobni egy sört az erkélyén és kibeszélni az életet, ha úgy van.

13. Did your parents have things better than you today?

Úgy érzem, hogy az előző generációknak több lehetősége volt kiteljesedni az életben, és tervezhetőbb életút állt előttük.

Ma meg már kinek van saját háza?

Ki az, aki elégedett a fizetésével és az egzisztenciájával?

Ki az, aggodalom nélkül bevállal egy alomnyi gyereket?

Én lassan már szégyellni fogom a világot a fiatalabb generációk előtt.

14. What time period would you rather live in.. or are you okay with today?

Mivel nincs közvetlen tapasztalatom más korokkal, így azt mondom, megelégszem ezzel ami most van, mert most már egyre kíváncsibb vagyok, hová fut ki.

15. What changes would you make for our time to make it nicer/better to live in?

Hát kapásból rendbe tetetném a szétbaszott klímát mindenkivel, aki szétbaszta, arányosan.

Aztán kapásból eltakaríttatnám a szétbaszott államok diktátorait és pereputtyaikat is mindenkivel, aki őket hatalomra választotta, arányosan.

Az internethozzáférést és a gyerekvállalási jogot kötelező szakvizsgához kötném. A köztisztviselést meg pláne, mert sok probléma gyökerének tartom azt, hogy olyan emberek döntenek fontos dolgokról, akik vagy a cipőjüket se tudják egyedül megkötni, vagy olyan erkölcsi normákkal rendelkeznek, hogy egy tál szottyadt salátát sem mernék rájuk bízni.

* ilyenkor hogyan osztják fel a munkát? Egyik mondatot én írom a következőt meg te? Vagy fejezetenként? Vagy te csak a címet találod ki? Hogyan tudnak egy könyvet egyszerre ketten írni?

linkekkel rogyásig pakolt mém

1. If you were trapped in a room with the person who asked this for 24 hours, what would you do? The answer cannot be romantic or sexual.

Az első percben tisztáznánk, hogy nem történhet közöttünk semmi romantikus vagy szexuális, úgyhogy utána totális awkwardnessben ülnénk egymással szemben egészen a végéig.

2. If you could learn any language instantly, what would it be? 

A mandarin, egy csettintésre megtanulnám, és bizonyára szétrobbanna tőle az agyam, de kétségkívül a leghasznosabb nyelvtudás lenne ever.

3. If you could only read one book for the rest of your life, what would it be?

Ha csak egy könyv lehet, akkor sajnos William Gibson Neuromancer-trilógiája is kiesik a szórásból, mert bár fizikailag egy könyvben van összefoglalva, de az valójában ugye három kötet. Így a Frank Schätzing: Raj lenne az a könyv, amit életem végéig el tudnék olvasni pár évente egyszer.

4. Favorite song lyric?

Szerintem ezen meg fogok lepődni, de Dua Lipának a Physicaljának a szövege egész jó. Második helyezett a Death Strandingben elhangzó legszebb altatódal, a BB's Theme.

5. Favorite album?

Így album tekintetében a Hybrid I Choose Noise lemeze nagyon egyben van, de erős versenyben volt vele a Daft Punktól a bármelyik, és a CARPENTERBRUTLIVE is.

6. Which time of day would you say is best for you work-wise?

A reggeltől délig tartó időszakban vagyok a legproduktívabb.

7. What do you think people assume about you from first glance?

Azt, hogy csendes vagyok. Ezt mindenkitől megkapom.

8. Favorite city that you haven’t visited?

A McMurdo annak számít? Oda egyszer el kéne menni.

9. If you received $10,000 but had to give it away, what would you do with it?

Kisállatmentőknek, vagy a Mályi madármentőknek az utolsó centig.

10. What is one book you wish you could get all your friends to read?

Pár kivétellel az összes fasza hard scifit tudom ajánlani az összes barátomnak, ami megvan nekem. De ha nem is regényfolyamokat, hanem csak egyet lehetne mindenképpen, akkor Tom Sweterlitsch: Letűnt világokat elolvastatnám minden barátommal. Nem erkölcsi és egyéb magasröptű tanulságok miatt, hanem csak azért, mert szerintem fasza, és szórakoztató.

11. What is one movie you wish you could get all your friends to watch?

A Blues Brotherst nézetném meg mindenkivel, hogy végre ők is értsék, amikor idézek belőle.

12. If you could create one thing, what would it be?

Egy UV-Vis spektrofotométer spektrográf részét elkezdtem pár évvel ezelőtt építeni, de aztán az élethelyzetemben történt változások miatt félbemaradt, aztán azóta már az érdeklődésemet is elvesztettem iránta, pedig már majdnem minden összeszedtem hozzá. Egyszer be kéne fejezni.

13. If you could play any musical instrument, what would it be?

Elég sok hangszeren tudok játszani, de a hegedű az számomra mindig okkult tudomány volt, jó lenne ahhoz is érteni.

14. What is your favorite item of clothing?

Volt egy nagyon jó turkálós pólóm, amit az Installshield Wizard brandjére jellemző ikonográfia és feliratok borítottak (már ha az brandnek tekinthető), de sajnos utcára már nem lehet felvenni, mert annyit hordtam. De most lett helyette egy másik, szintén turkálóból, amin excel-táblázatok és valami statisztika-számítások stock ábrái vannak. Imádom az ilyen értelmezhetetlenül nerd pólókat.

15. What is your favorite card/board game?

Azok közül, amikkel eddig játszottam, szerintem a Nemesis volt a legjobb, mert bár kellően komoly és nehézsúlyú, aránylag könnyű a szabályrendszere, és pörgős. És elég nehéz ahhoz, hogy annyira izgalmas legyen, hogy senki ne unatkozzon közben.

ez egy kurva hosszú poszt lesz

de próbálom olyanra írni, hogy megérje elolvasni. Azt fogom bemutatni, hogy nincs akkora szürreális, hétmérföldes, ótvaros nagy faszság, amit ne próbáltak volna velem megcsináltatni. Bemutatom tételesen azokat a projekteket, amiket én a munkahelyi szlengben simán csak nagysikerű projekteknek hívok, és amelyeknek mindegyike hozzájárult az utóbbi években egy-egy szöggel a munkahelyi közérzetem koporsójához.

Előre szólok, hogy az alább felsorolt dolgok olyannak fognak hatni, mintha valami elbaszott párhuzamos univerzumban játszódna az egész. De nem, ezek egytől-egyig megtörtént, valós események, amiket nekem át kellett élnem, és amelyekből végül tényleg életre szóló leckéket tanultam. Legfőképp az emberi bizalomról, a fingreszelgető pitiáner sumák sufnicégek és képviselőik működéséről és önigazolásáról, és arról, hogyan testesül meg a cargo cult science néhány megalomániás kontár álmaiból.

Miután végigolvastad, tedd fel magadnak a kérdést: a leírás alapján egy komoly cég körvonalai rajzolódnak ki előtted? Vagy egy kibaszott kínos, alsókategóriás, szakadt ponyvás vidéki cirkuszé, amelyik elhiszi magáról, hogy ő szarta a Cirque du Soleilt?

Pisi projekt:

Főnökék kitalálták, hogy készítenek egy olyan találmányt, amit a munkahelyi (üzemi) mosdók piszoárjához illesztve diagnosztizálni lehet a munkások veszélyesanyag-kitettségét. Konkrétan az volt az elképzelés, hogy a vizelet mukonsav-tartalmát szerették volna valahogy monitorozni, amely veszélyes anyagok expozíciója során keletkezik a szervezetben, és a tudomány jelenlegi állása szerint nem hogy monitorozni is lehetetlen, de nehézkes, költséges és időigényes diagnosztika (HPLC) kell már a vizsgálatához is. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyébként a szakirodalom szerint a mukonsav mennyisége önmagában nem is informatív, mert rengeteg tényező befolyásolhatja, ezért komolyabb kutatásokban kifejezetten mukonsav/kreatinin arányt mérnek.

Na, a főnökék meg kitalálták, hogy ők csak kreatinint szeretnének mérni, mert azt tesztcsíkkal is lehet. A tény nem zavarta őket, hogy a kreatinin mennyisége önmagában szintén semmit nem mond az expozícióról.

Az egész téma csak félig lenne zavaró, ha nem az lett volna a projekt célja, hogy üzemi munkások kötelező üzemorvosi laborvizsgálatát váltsák ki, vagy legalábbis előzzék meg vele, így viszont ha ez megvalósul, közvetlen veszélyenek tették volna ki a dolgozókat azáltal, hogy megbízhatatlan diagnosztikára bízták volna az üzemorvosi vizsgálatuk szükségességének elbírálását.

Géppisztolyos szerbek:

Vas-oxid mennyiségét kellett meghatározni ismeretlen eredetű, rossz minőségű ércben. Ez eddig tiszta sor, azonban a projekt félrecsúszott, amikor kaptunk egy olyan megkötést, hogy titrálással kell meghatároznunk az eredményt.

Bár titrálást az elvi alapjai miatt a mai napig tanítják az egyetemen, a valóságban már legalább 80-100 éve meghaladta a technológia, és a valóságban már csak a legelmaradottabb helyeken használják rutinszerűen hivatalos mérésekhez. A főnök az egyik antik könyvében viszont olvasta, hogy ez a megfelelő módszer, de ez nem segített azon, hogy az egész kémia tanszék rajtunk röhögött, amikor eszközöket mentünk kunyerálni hozzájuk a művelethez.

Emellett meg lettünk fenyegetve, hogy az érchez tartozó bánya szerb maffiózóké, így ha nem lesz nekik megfelelő az eredmény, jönnek és legéppisztolyoznak minket.

Koronavírus:

Az első vírushullám elején, amikor még éppen csak beindult a világjárvány, a főnök kitalálta, hogy ő akar lenni az első, aki az index címlapjára koronavírust fog fotóztatni elektronmikroszkóppal. Ehhez az egyik kétes hátterű, beépített kórházi dolgozójával eppendorf-csövekben mintát csempészett ki, amit pár napig a saját munkahelyi hűtőjükben tárolt, majd elküldte hozzánk.

Mi persze fostunk, mert annak ellenére, hogy az emberek elkezdtek hullani tőle a világon, a főnök kitartott amellett, hogy ez csak enyhe náthát okoz, és hogy nincs szükség semmi komolyabb óvintézkedésre.

Igen, tetszik érteni, elvileg egy világjárványt okozó patogént tároltunk és vizsgáltunk fű alatt egy olyan laborban, amelyben a munkabiztonság gyakorlatilag alapvetően nem is létezett. Gyakorlatilag nem is biztos, hogy azt, de erről mindjárt.

Mi persze mindent megtettünk a saját védelmünk érdekében, a helyiségeket ózonnal fertőtlenítettük, egyéni védőeszközként pedig természetesen végig a saját teljesálarcomat viseltem. A mikroszkópot titokban kellett használnunk, munkaidő után, üres műszeridő alatt.

Végül több hetes munkával sem sikerült olyan felvételt készíteni, amilyenre a főnök számított. A kudarcnak több lehetséges oka volt:

- Ő olyan színvonalú képekre számított, amilyeneket az USA járványügyi hivatala készített a patogénről a világ jelenleg elérhető legjobb technológiájával, felszereltségével, hozzáértésével és eljárásrendjével. És hát nem olyat kapott. Többek között arra számított, hogy a felvételek színesek lesznek. Aki valaha hallott már az elektronmikroszkópok működéséről, annak nyilvánvaló, hogy a fizikai törvényei szerint a felvételek mindig szürkeárnyalatosan készülnek, a sajtóban elérhető színes felvételek pedig mind utólag színezettek.

- Nem sikerült olyan alakzatokat felfedezni a felvételeken, amilyenek a hivatalos képeken is vannak. A hivatalos felvételeken komoly munkával, szakszerűen előkészített, fixált, szeletelt és festett mintákat fotóztak. Nekünk sem szakértelmünk, sem évtizedes gyakorlatunk, sem megfelelő eszközeink nem voltak a szakszerű mintaelőkészítéshez, alapvető felszerelések hiányoztak, amiket folyamatosan jeleztünk is.

- Sosem bizonyosodott be, hogy valóban koronavírus mintát kaptunk, mivel sosem vizsgálta senki, hogy a betegektől levett folyadékminták pontosan mit tartalmaznak. Gyakorlatilag csak egy marék trutyit kaptunk vizsgálatra, aminek az előéletéről és eredetéről senki nem tudott semmit. Lehet, hogy sima takony volt. Bár ennek a gondolata nem tölt el jobb érzéssel.

Az áhított indexes címlapfotó így sosem készült el.

Uránhab:

A főnöknek valamelyik maffiózó üzletfele rendelkezett némi balkáni háborúból visszamaradt finomítatlan, lőszer minőségű uránnal(?!), amelyet bármiféle további magyarázat nélkül úgy akartunk innoválni, hogy habot készítünk belőle. Nem kezdem el ecsetelni, hogy hány helyen sántít az egész történet (a létező összes helyen), de a projekt ott kezdődött volna el, hogy egyszerű, közönséges alumíniumhabot kellett volna vásárolni kis tételben egy teljesen legit, ezzel foglalkozó cégtől egy tetszőleges, de hihetően kamu indokkal. A főnök ettől viszont nagyon befosott, hogy mi lesz, ha valaki ott könnyed csevegési szándékkal megkérdezi, hogy mire kell majd nekünk a termékük.

Itt lett vége a projektnek.

Palládiumhab:

A főnök valamelyik üzletfele valamilyen műszeres vizsgálathoz csőbe töltött palládiumgolyókat használ, azonban abba a problémába ütközött, hogy a golyók kiperegnek a csőből. Az ötletemet, hogy a cső végén egy-egy dugóval tartsák a csövön belül azokat a fránya golyókat elvetették, mondván, hogy az nem innováció.

Az innováció szerintük az, ha pont a cső belső geometriájának megfelelő nyílt cellás habot gyártunk a palládiumból. Hasonló fémekből habot gyártani egyébként a jelenkor technológiai színvonalán meglehetős kihívás, de rábólintottunk, némi agyalás után kidolgoztuk a know-howt, és mondtuk, hogy akkor végre megrendelhetik az első néhány kilogramm palládiumot az előkísérletekhez. Úgyhogy felmentek az internetre, és meglátták a palládium világkereskedelmi árát.

Itt lett vége a projektnek.

Kézfertőtlenítő:

A főnökék valamelyik üzletfele úgy gondolta, nyerő ötlet lesz úgy tanítani a kisgyerekeket a kézfertőtlenítés rejtelmeire, hogy a fertőtlenítő anyagba olyan festéket keverünk, amely látszik a bőrön, miután kellőképpen összekenték vele a két kezüket. Tehát voltaképpen úgy kellett volna megtanulniuk a megfelelő fertőtlenítési mozdulatokat, hogy közben minél jobban összekoszolják vele magukat.

Miután túltettük magunkat a pitiáner logikai bukfenceken, nekiláttunk a projektnek. Falra szerelhető kézfertőtlenítő-konzolt terveztem (még egy formatervezőt is bevontak mellém gecc), és nyomtattunk belőle prototípust, illetve speciális, fluoreszceinnel kevert fertőtlenítőszert kísérleteztünk ki, amely nem káros az egészségre, bőrbarát, illatos, és UV-megvilágításban kiválóan látszik, hogy a felhasználó megfelelő módon kente-e be vele magát. A projektet nagyjából egy év fáradságos munka után kiváló eredménnyel zártuk, büszkék voltunk magunkra, és benyújtottuk a megrendelő felé a számlát.

Aki ebben a pillanatban vált köddé.

Kapnográf:

Konzorciumi projekt volt egy műtüdő építése. Az ötletemet, hogy vegyünk a projekthez egy kereskedelmi forgalomban már eleve kapható műtüdőt, elvetették, mondván, hogy az az innováció, ha teljesen újat csinálunk.

Beszálltam hát a tervezésbe, megvásároltuk a megfelelő alkatrészeket, amelyeket elküldtünk a központba. Fél évvel később láttam, ahogy a főnök munkatársa viccből az egyik ilyen szelepet szopogatja.

Soha többé nem hallottunk erről a projektről.

C-peptid:

A versenyhivatal által többszörösen büntetett, közismert kuruzsló cégének egyik képviselője megkeresett minket, hogy alkalmas műszer hiányában problémájuk akadt az általuk gyártott és forgalmazott c-peptid megfelelő minőségellenőrzésével. Én kaptam meg a problémát, így többszöri egyeztetést és a főnök többszöri sürgetését követően kiderült, hogy a központban, a főnök saját laborjában lévő egyik műszer minimális átalakítások után alkalmas lehet a mérésre, és így, mivel azért a műszerért személyesen ő felel, a probléma megoldását finomat áthárítottam a számára.

Soha többé nem hallottunk erről a projektről, a főnök ezután ghostingolt engem.

Haloterápia:

Egy pályázat kapcsán egy sószoba kialakításához volt szükség egy olyan eszközre, ami megfelelő minőségű sópermetet állít elő. Az első megbeszélés alatt bátorkodtam felhívni mindenki figyelmét a tényre, hogy erre a célra olcsó, bevált eszközök kaphatók kereskedelmi forgalomban, de le lettem szavazva, mondván, hogy az nem innováció, a pályázatba pedig valami nóvum kell.

Úgyhogy ennek megfelelően minden mérnöki tudásomat bevetve kifejlesztettem és megterveztem egy, a hagyományostól teljesen eltérő elven működő, de a célra ugyanúgy alkalmas eszközt, amely az általánosan használt sókristály-darálós megoldás helyett sóoldat porlasztásával működik, majd az elkészült terveimet és leírásokat átadtam a főnökéknek, hogy készítsék el belőle a pályázati anyagot.

Nagy meglepetésemre eljutott a pályázat megírásáig a téma, de a pályázatunkat végül a pályázati anyag erős minőségi hiányosságai miatt visszadobták, így az egész projekt kukába került.

Mellékes, hogy bár a teljes szakmai tartalom kizárólag az én érdemem, a pályázati anyagban mégis rajtam kívül mindenki más van felsorolva, aki csak él és mozog. Úgyhogy végeredményben én ezzel jól jártam.

Maszkok gammás fertőtlenítése:

A koronavírus-járvány elejét meglovagolva a főnök kitalálta, hogy mivel neki van hozzáférése gamma-sugárzó létesítményhez, fasza ötlet lenne használt védőmaszkokat gamma sugárzással fertőtleníteni, majd újra forgalmazni. Engem bízott meg a projekt irodalmi hátterének a felderítésével, és a módszertan részleteinek kidolgozásával.

Rövid irodalomkutatás után kiderült, hogy a vírus ellen hatékonyan működő, szabványos szájmaszkok nagyrészt elektrosztatikus módon működnek, amely képességet a gammasugárzás teljesen tönkreteszi, tehát a maszkok bár sterilek lesznek a művelet végére, de emellett az újrafelhasználásra teljesen alkalmatlanná válnak.

A főnök mérges lett a kutatás eredményét látva. Legfőképp amiatt háborgott, hogy a sugárzások alapjairól szóló bevezető fejezetemben olyan dolgokat is részleteztem, amiket ő személy szerint már 20 éve ismer.

Pipettakalibrálás:

Házon belüli projekt, hogy a főnök által fű alatt szerzett több tucatnyi automata pipettát ellenőrizzük. Fáradságos munkával és bonyolult matematikával ISO színvonalú eljárást dolgoztam ki a pipetták pontosságának ellenőrzésére, amivel a pipettákat tesztelve kiderült, hogy azok mindössze ~5-10%-a megy át a teszten, a többi pontatlan és több-kevesebb javításra szorul.

A főnök dühbe gurult, amikor megtudta, hogy ellenőriztük a pipetták pontosságát. Elmondása szerint egy azóta kirúgott munkatársa kérése volt az egész, és ő maga teljesen feleslegesnek gondolja a pipetták pontosságának ilyen szintű ellenőrzését, mivel "nem vagyunk ISO-labor". Mérges volt, hogy időt és energiát pazaroltunk rá.

Egyébként a pontosan működő pipetták később számtalan esetben hasznunkra váltak, azóta is használjuk őket.

Flow-injection:

A céges pályafutásom legelső projektje volt, hogy flow-injection szakértővé kellett válnom. A főnök azt szerette volna, hogy mindent tudjak az eljárásról, és álmomból felkeltve is értsek hozzá. Minden beszélgetés alkalmával felhozta a témát, és kíváncsiskodott, hogy mennyire vagyok képben.

Az egyik ilyen alkalommal megerősítettem, hogy igen, végre úgy érzem, hogy értek hozzá, és visszakérdeztem, hogy mikor láthatom végre magát a berendezést.

Erre a főnök nagyon elbizonytalanodott, és bevallotta, hogy nincs ilyen berendezésünk. Volt egyszer, de eladtuk, azóta más használja, ismeretlen célokra, és nincs sem hozzáférésünk, sem jogosultságunk bármire is használni.

Azóta nem került elő ez a téma.

LED-lámpa radiátor portalanítás:

A főnök egyik ügyfele egy olyan problémával állt elő, hogy fűrészüzemében a nagy teljesítményű LED lámpák radiátor része könnyen megtelik porral, így nehezíti, illetve gátolja a további hőcserét, és emellett természetesen a tűzveszély is fokozódik.

Ennek megoldásával én lettem megbízva. Napok kitartó munkájával legalább 8-10 különféle megoldásnak néztem utána a radiátorok megfelelő portalanítására. Egy alkalommal a főnök megkért, hogy foglaljam őket össze egy dokumentumba, és küldjem el neki. Megtettem.

Soha többé nem hallottam ezután erről a projektről.

Fürdősó:

Ismeretlen kozmetikai cég (tippem szerint egy nagy múltú, de mára letűnt hazai kozmetikai cég, aminek a neve nagyon hasonlít a legismertebb szénsavas üdítőitaléra) megpróbálta lekoppintani az egyik ismert német márka termékét, ebben kérték a segítségünket. A német márka termékeit megvásárolták, a feladatunk azok analízise volt az összetételük kiderítése céljából, afféle reverse-engineeringről volt szó.

Az egész feladat annyira szürreálisan abszurd volt, hogy direkt nem hívtam fel rá senki figyelmét, hogy egyébként a kereskedelmi forgalomban kapható termékek összetételét a gyártónak kötelező feltüntetnie, és a német cég ezt korrekt módon meg is tette a honlapján.

Drága és időigényes mérésekkel így végül sikerült igazolnom, hogy a termékeknek valóban ugyanaz az összetétele, amik a gyártójuk által az adatlapjaikon fel vannak tüntetve.

Kiegészítésként egy anekdota arról, hogy a főnök mennyire áll a technológia magaslatán: A megrendelőtől emailben kapott egy képet a termék bolt címkéjéről. A képet kinyomtatta, lefotózta a kinyomtatott lapot, kinyomtatta a fotót, és elküldte nekem postán.

Nem viccelek. Lefotóztam:

Energiaital:

Tavaly nyáron jött pár befektető fazon, akik állítólag megvették az éppen halódó, de közismert, húgy ízű energiaitalt gyártó üzemet, amelynek a neve a pokolgép szinonímája. Valami friss ötletre voltak éhesek, amivel fel lehetne rázni a bizniszt. A nagyzoló életstílusukat jól példázza, hogy a megbeszélés első fél órájában nem voltak hajlandók másról szövegelni, mint a robotfűnyíróik költségeiről, és hogy milyen stratégia szerint érdemes velük nyíratni a füvet*.

Korábban már felvetődött az ötlet, hogy az energiaitalban a koffeint meg az egyéb serkentő anyagokat ún. liposzómákba lehetne zárni, és liposzómás energiaitalként lehetne forgalmazni, és úgy tovább tart a serkentő hatás, mert nem szívódik fel egyből.

Mivel a normál energiaital lényege pont az, hogy azonnal felszívódik belőle a koffein, és szakkifejezéssel élve "beüt", ezért többen eleve problémásnak tartottuk, hogy a liposzómás ital nem ütne be azonnal, és amikor mégis beütne, akkor ráadásul az elnyújtott hatás miatt gyengébben, így a fogyasztó az ajánlott mennyiségnél többet fogyasztana el belőle a kívánt éberség eléréséhez, ami viszont már erős élelmiszerbiztonsági kockázatot rejt magában. Emellett a liposzómákba csomagolt hatóanyagok felszívódásával kapcsolatban (melyik szervben, mikor, mennyi) is elég hiányosak az adataink, ehhez biológiai kísérletsorozatok kellenek, ez egy még erősebb élelmiszerbiztonsági kockázat. Mivel ugye élelmiszerről van szó, rendkívül szigorú szabályozás hatálya alá esik a gyártása és az összetétele, így a liposzómával való bűvészkedés nem biztos, hogy átmenne akár már a legelső körös hatósági szűrőn. Az aggályaink el lettek hessegetve, mondván, hogy a liposzómás energiaital az igazi innováció, meglásd, minden gyerek ezt fogja literszámra inni, ez lesz az új trend, a cégük pedig porba alázza a Hellt.

Így hát ezek a lelkes faszik meghívták a tárgyalásra a volt témavezetőmet is, az akadémikus professzort, és pitchelték neki az ötletet. A professzor csak hümmögött pár percig, fejben osztott-szorzott, és pár perc után teljesen természetesen kibökte, hogy nem lesz attól olcsóbb az energiaital (meg úgy egyáltalán bármi) gyártása, hogy liposzómával tömik tele. Sőt, inkább jóval drágább lesz, de hát maguk az üzletemberek - mondta -, önök tudják.

Ez volt az a pillanat, amikor a robotfűnyírós emberek arcára fagyott a mosoly. Elmentek, és soha többé nem hallottunk felőlük.

De mindenesetre jó tudni, hogy a nagy múltú energiaital brandje ilyen kompetens emberek kezébe került. Bizonyára a gyepjük is szépen rendben van tartva.

* Ekkor döbbentem rá arra az örök igazságra, hogy akinek pázsitja van, de annyi törődést sem akar ráfordítani, hogy saját maga nyírja rajta a füvet, illetve a fűnyírás még robottal is csak gondot jelent neki, az valójában nem is a szépsége miatt, hanem csak faszprotézisnek használja a pázsitját, és ez az illető sivár és sikertelen életéről árulkodik.

Prés:

A főnökék nem értettek az XRF-mérésekhez, de nagyon szerették volna használni a rekvirált műszerüket. Kitalálták, hogy a mérendő porokat préselni fogják, hogy vákuumban mérve jobb eredményeket kapjanak. Az elv már így önmagában problémás, de úgy voltam vele, hogy szórakozzanak csak nyugodtan ezzel, legalább addig sem basztatnak engem a problémáikkal.

Kitalálták azt is, hogy ők ugyan nem fognak prést vásárolni a jófogásról bagóért, hanem ők bizony csináltatni fognak maguknak egyet. Az emögött húzódó gazdasági megfontolás számomra rejtély. Megkértek engem, hogy derítsem már ki, milyen egy számukra alkalmas prés-szerszám. Elmentem hát a helyi egyetem préselési szakértőjéhez és kifaggattam, mindent megtudtam a préselési tudomány mai állásáról, sőt, magáról a szerszámról is kézzel fogható adatokat szereztem, amikkel legyártható egy ilyen eszköz. Sürgős volt a dolog, így a megszerzett tudásomat azonnal továbbítottam a főnökéknek.

Azóta néma kuss.

Merck-gyilkos rézpor:

A főnökék egyik kétes hátterű üzletfele elektronikai hulladékból nyer ki rezet por formában, és minket kért meg, hogy segítsünk ennek a terméknek piaci rést találni. Úgy tervezte, hogy versenyre kel a Merck-kel, ami a világ legnagyobb és legjobb minőséget forgalmazó vegyszeres cége.

Nem akartuk kapásból letörni az ügyfél hagymázas álmait, úgyhogy hajlandóak voltunk pár egyszerű vizsgálattal előminősíteni a terméket, amit küldött. Az eredmény a vártaknak megfelelően alakult, ezt a terméket a jelenlegi állapotában lehetetlen bárkinek értékesíteni; oxidnak nem elég tiszta, réznek meg túl oxidos. Ettől kicsit megtört a lelkesedése, kérdezte, hogy mit lehet tenni. Erre javasoltuk, hogy menjen Hajdúböszörménybe, ahol hidrogénes kemencékkel redukálni lehet a termék oxid-tartalmát. Nem lesz olcsó, de utána már nagyjából réznek lehet nevezni a port amit árul, és el lehet adni olyan helyekre, ahol nincs szükség feltétlenül jó minőségű alapanyagra.

Az ügyfél egy időre eltűnt, majd egy fél évvel később előkerült, természetesen hidrogénezetlen rézzel, hogy ő azt inkább gépzsírba akarja belekeverni, hátha úgy már el lehet adni, mint rezes gépzsír.

Erre mondtuk neki, hogy továbbra sem rezes, hanem réz-oxidos, és így továbbra sem fogja megvenni senki, akármibe keveri. Ismét javasoltuk neki a böszörményi hidrogénes kemencéket, amik tudnának segíteni a problémáján.

Ezeket a fillérbaszó pitiáner embereket, istenem...

Zalazone:

Egy versenyautó-tesztpálya Zala megyében. Mivel nincs közünk sem a versenyekhez, se az autótesztekhez, ezért nagyon nagy kérdés volt, hogy hol tudunk mi szeletet kihasítani ebből a bizniszből, de a főnök egyik üzletfele megírta, hogy elküldi egy lehetséges pályázathoz a sorvezető egyik felét.

A sorvezető egyik fele a Zalazone honlapjának a címe volt.

A sorvezető másik felét azóta is epedve várjuk.

Deuterizált PE fólia:

Valamelyik nagyívű ELI-projektbe akart bekapcsolódni a főnök úgy, hogy deuterizált polietilén-fóliát gyártunk nekik az egyik lézeres kísérlethez, ami során a fóliát lézerrel lövik, mert science. Hogy ebből hogyan és milyen módon csurranna nekünk bármi, az nagy kérdés, de nagyvonalúan lendüljünk túl ezen a problémán. Mikrométer alatti vastagságú polietilén-fóliát kis tételben eleve problémás gyártani, mivel olyan az állaga, mint a pókháló, csak még olyanabb. Mindenképp kell neki egy support anyag, amin stabilan felfekszik. Az ELIben állítólag egy magnókazetta-szerű szerkezet vált eddig be, amiben a szalag teflonból van, azon fekszik a fólia, így több méternyi fóliát tudnak keresztüllézerezni, miközben a szalagot "lejátsszák".

A főnökék kitalálták, hogy ehhez képest ők valami szekérkerék-szerű szerkezetre illesztenék fel a fóliát, és azt forgatnák, és közben a lézerrel úgy lőnének, ahogy a világháborúban a repülőkön géppuskáztak a propellerek mögül. Ezt ők magyarázták így. Ez lenne az innováció.

Mondtuk hogy oké, gyártunk mi fóliát a főnökéknek, ha ők megrendelik hozzá deuterizált polietilént. A Sigmánál a legolcsóbb, ott 5 gramm kétmillió magyar forint. Várjuk.

Hullajelző karkötő:

A kedvencem mind közül. Úgy kezdődik, hogy a Vastag Csabát is felfedező, országosan ismert rendezvényszervező (így mutatták be nekünk, nekem egyébként halovány fingom sincs, hogy ki az) egy vízi balesetben korábban elvesztette az egyik barátját, így a főnökéket kereste meg egy új slágertermék kifejlesztésének az ötletével.

Egy életmentő, felfújódó karpántról lenne szó. Utánanéztem a témának, két fontos dolgot illik a téma kapcsán tudni:

- A kereskedelemben kapható mentőmellények egyik típusán olyan biztonsági berendezés van, ami egy kőegyszerű rugós szerkezettel, tisztán mechanikus módon, adott vízmélységnél teljesen automatikusan beindul, kiszúr egy CO2-patront, amitől a mellény felfújódik. Hülyebiztosra van kitalálva, évtizedek óta bevált. Ettől egyszerűbb és megbízhatóbb berendezés erre a célra a tudomány mai állása szerint nem létezik. Maga az inflátor szerkezet a mellényen önmagában akkora méretű, mint egy karóra.

- Egy startup nemrég készített egy karpántot, ami magába foglalt egy cserélhető CO2-patront, és egy összecsomagolt, aktiválásra felfújódó ballont. Az aktiválás az ő esetükben egy kallantyú meghúzásával történik, arra szúródik ki a patron és fújódik fel a ballon. Az eszköz szabadalma valamiért nyilvánosan elérhető, természetesen kínaiak ezrei ugrottak rá a kínálkozó lehetőségre, így a kínai webshopok rogyásig vannak koppintásokkal. Pár dollárért bárki vehet olyat, amilyet akar.

Namost, a főnökék kitalálták, hogy ez mind szép és jó, de valahogy innoválni kéne. Az automata mechanikus szerkezet az olyan múlt század, mindenképpen olyan kéne, ami a szívmegállásra indul be(?) valami adott késleltetést követően(?!) (így gyakorlatilag már nem is életmentő karpánt, hanem már csak hullajelző). Ezen kívül a karóra méretnek magában kell már foglalnia a CO2 patront (ami szabvány szerint önmagában eleve nagyobb), a ballont (ami szintén), így a nyitómechanikának el kell férnie egy gombelem helyén.

Ez volt az utolsó megbeszélés a témában, ezután beadtam a felmondásom.