Ma amúgy hihetetlenül rocksztár voltam. Kezdődött ugye azzal, hogy reggel bementem tízre vizsgázni. Volt ott egy lány, legyen az álneve Dalma (most persze megint azt hiszitek, hogy az igazi nevét állítom be álnévként. Vagy mégsem?), na ő olyan, hogy mindenki másnak a füzetében van mondjuk öt oldalnyi anyag egy adott témából, de ő úgy jön vizsgázni, hogy egy köteg kinyomtatott papírral, egy lexikonnak is sok lenne, fénymásolatok a legszakabb szakkönyvből, és ott bújja vizsga előtt. Mindenki más azon gondolkozik hogy mi lehet az a tápfej sapka, de ő meg már szelvényátmérők szerint osztályozza a leöntött acél féltermékeket. Szóval személyesen könyörögtem neki, hogy azért ne nagyon égessen le minket vizsgán.
Aztán hirtelen - mintegy közjátékként - találkoztam Levente anyukájával. Kölcsönösen meglepődtünk hogy mit keresünk ott.
Aztán bementem vizsgázni. Dolgozgatunk szép csendben, körmölünk a papírra mint állat, fél óra múlva megszólal a tanár. Na, hol tartotok? Dalma megszólal, még az első feladatnál. A másik srác megszólal, a másodiknál. Megszólalok én szelíden, készen vagyok mind a hattal.
- Igen? O_o <-- ilyen fejet vág mindenki
- ömm... ja. Csak a lényeget írtam le...
Jólvan. Két másik ember abbahagyhatja, ők majd szóban folytatják. Kimennek. Lássuk a medvét. Elveszi a papírom, aha, igen, ez jó, itt mit akartam írni, hát végülis igen, oké. Ez nem pontosan így van, de végülis lehet, miért ne, oké. Látom rendes vagy, készültél. Harmincból huszonkilenc és fél pont. Akkor lássuk a féléves feladatot. Igen, itt minden jó, de a végén a karbont úgy magában beadagolni kicsit költséges, jobb lenne ha a másik két ferroötvözővel vinnéd be, és azokat valahogy kiegyenlítenéd. De amúgy jó. Ötből négy pont.

Hát így esett, hogy délelőtt kaptam egy kurvanyagy ötöst. Aztán a dékániban segítettem felrakni egy "masszív" képet, de mivel a szaki a létrán fúrt, a másik két képet tartó markos legény meg egyenként is fél méterrel volt magasabb nálam, kineveztem magam inkább projektkoordinátornak, és lestem ahogy szenvednek. Aztán átmentünk a laborba beágyazni néhány mintát meg unatkozni, meg a többieket kérdezni hogy hol tartanak a tédékával, hát már a java megvan, igen? az fasza, na és neked menyi a készültségi állapotod, hátizé már elkezdtem írni.
Aztán a városba mentem sürgős jelleggel, ahol találkoztam Mmel, aki szokás szerint elbűvölően cuki volt és egyúttal szexi is, mint mindig. Azt imádom nagyon benne, hogy egyszerre vagyok képes testileg is ráizgulni másodpercek alatt, meg intellektuálisan is. Kéz a kézben végigsétáltunk a városon, beszélgettünk, ölelkeztünk és boldogok voltunk, kürtőskalácsoztunk, halak megint nem voltak a Szinvában. Versenyezni szoktunk hogy a papírzacsit ki tudja messziről bedobni a kukába, már 3-1-re vezet. Igazából én hihetetlenül mélyen szeretem ezt a lányt. Ilyen szívből jövően. Tudod, amikor érzed a zsigereidben valamiről hogy egész eddigi életeden végigkísért ez a szellem, ez az eszme, ez is ilyen, érzem hogy még akkor is végig őt szerettem, amikor éppen nem voltam szerelmes senkibe. Mert ez így olyan természetes, ez mindig így volt. És amikor jön az aha-effektus és rájössz hogy ilyen is van, akkor egyúttal arra is rájössz, hogy igen, én ezt tudtam végig. Na gyerekek, én ezt tudtam végig. Van egy lány aki megérdemli mindezt, és még sokkal többet, csak győzzem megadni neki. Hihetetlen ez az egész. Régebben gondolkoztam hogy a "különleges" szó elég jól leírja-e azt a jelenséget ami ő maga, de a "csodálatos" szerintem megfelelőbb.
Aztán hazakísért, mert tudta hogy sokat kell gépelnem. A villamosra felszállt razziázni vagy nyolc ellenőr, de minket kihagytak, biztos mert látszott rajtunk hogy badass arcok vagyunk.
Én meg itthon leültem a gép elé és neteztem, aztán miután M is hazaért, úgy gondoltam, ideje lenne elkezdeni írni az idei TDK-t, aminek holnap van a leadási határideje. De olyan nehéz elkezdeni... Közben neptunon megnéztem, hogy a minügy ami miatt annyit paráztam, kettes lett, rájöttem hogy én bizony egy kibaszott rocksztár vagyok, kettes baszki, enyém lett a második legjobb, ilyen a világon nincs, akárhogy is nézzük, úgy jöttem el onnan hogy ennyi volt, bukó, kettétört a karrierem, mehetek a híd alá csövelni, erre megadja a kettest, ez a nap egy ajándék. Arról már nem is beszélve, hogy az előbb a tédékába képes voltam utolsó irodalmi hivatkozásnak berakni a saját korábbi munkám, ahh, that's life, így csinálják a nagyok, csak figyeljetek.
Aztán most átolvastam ezt a posztot megint, ami tartott vagy negyed óráig, mert a középső részen hosszan elmerengtem.
Szóval írtam ma vagy 25 oldalt (ctrl c), a holnap kissé húzós lesz, a holnapután is, a jövő hét is, meg az azutáni, 3 beadandót, egy szakdolgozatot, egy TDK-t és egy jelentést kell megcsinálnom egy héten belül úgy, hogy egymást érik a vizsgák, de nem baj, én élvezem most az életet. Nagyvigyor. Megcsináltam a mai mémet, most pedig megyek alszani.