Ma eldöntöttem, hogy nem fektetek túl sok energiát az esti tápolásba, és koleszvacsit fogok tolni. Két szelet kenyér közé némi sajt, meg előre elkészített, lájtosan pácolt csirkemelldarabkák (na jó, a kolesz-jellegét itt vesztette el minden), aztán az egész szörnyet begórni az összenyomós melegszendvics-sütőbe.

Füst.

Sok füst.

A katasztrófát megelőzendő inkább kinyitom az egészet, igenám, de a sajt félig olvadt, tocsog az egész, a kenyér viszont atombiztosan impregnálódva van a melegítőpofákra. Késsel cafatonként levakarom, kirakom egy tányérra.

Felismerhetetlen.

Egy módon lehet segíteni a szerencsétlenen: még több sajttal. Nyomatok rá még bőven, aztán az egészet belecsaptam a franciapirítós-sütőbe.

Igazából miután az egész úgy masszívan összeégett, egész finom lett. Akkor van kész, amikor úgy néz ki, mintha találkozott volna egy öngyilkos iszlamista merénylővel.

Nem néznéd ki belőle, de a barna külseje lágy és ízletes húst rejt magában. Mármint a szendvicsnek.