Lelopták a biciklimről a 6k HUF értékű lámpákat, amíg bementünk a teszkóba, fényes nappal, a fotocellás ajtótól tíz méterre. Karácsonyra kaptam a szüleimtől, és sajnos nem is védte őket semmi, egy szilikonpánt kiakasztásával eltávolíthatóak voltak, bizonyára nem a vadkeleti állapotokra lettek tervezve ennyi redvás cigány közé.
Ezen kívül megbarmolták a vázamat is valamivel, látszólag megpróbálták lefeszegetni a lakatot de nem jártak sikerrel, és valószínűleg az órát is le akarták szedni, de nem jöttek rá, hogy működik a bepattanós műanyag sín, és ez a tény eléggé behatárolja az elkövetők szellemi színvonalát is, ami elég jól behatárolja az elkövetők etnikumát is. Egyébként tény, hogy az óra annak ellenére, hogy egy mozdulattal eltávolítható lenne, önmagában (a szenzor nélkül) használhatatlan, mert csak az időt mutatja, így újraértékesíteni nem lehet. Még egy pár lámpa leledzik egyébként a biciklimen, gyengébb fénnyel és minőséggel, de csavarral rögzítve, így nem maradok továbbra sem kivilágítatlanul esténként.
Fáj a szívem azokért a lámpákért, és kívánom hogy romoljanak el megint úgy a tolvaj kezében, ahogy egy hónapja romlottak el és csak a garanciás csere segített rajtuk, illetve kívánom, hogy amikor el akarja adni valakinek, akkor az a valaki kérdezzen rá, hogy hol van a mellé járó speckó (mikroUSB-s) töltőkábel.
Azon gondolkozom, hogy veszek egy kibaszott riasztót a biciklimre, meg azon, hogy holnap bemegyek a teszkóba, és utánaérdeklődök, hogy készült-e biztonsági kamerás felvétel az eseményről, illetve ha igen, akkor megnézhetem-e, megjegyezhetem-e magamnak a geciládát, és kitehetem-e a képét az internetre. Nem tudom, hogy egy pár biciklilámpa megéri-e ezt az egészet, de az én lelkemnek egészen biztosan jót tenne.
Az is lehet, hogy holnap reggel kinézek a közeli piacra, és megnézem, hogy nem kínálja-e eladásra valami bizalomgerjesztő fazon mondjuk.
Egyébiránt így néz ki a biciklim, csak most már értelemszerűen egy pár lámpa nélkül, hogy rohadna le a füstös keze annak a takonynak.
Kisgyerekkorom óta megvan ez a bicikli, és nincs az az isten, hogy bárki eltulajdonítsa tőlem, mert az illetőt én megkeresem és a saját vékonybelével fojtom meg.

0 komment:
Megjegyzés küldése