M hiányát sütésbe és egyéb ételkémiai kísérletekbe fojtom.
Igazából hvg-s recept és keveset módosítottam rajta, de nekem bejött, úgyhogy most megosztom.
Szóval kell hozzá egy pohár joghurt, tömegre ugyanannyi olaj (~160 g), 260 g liszt, 4 tojás, fél kiskanál só és szintén fél kiskanál cukor, fél zacskó sütőpor, és egy kiskanál paprika.
Ezeket így ahogy vannak bedobjuk sorra egy tálba, tetszőlegesen választott keverővel teljesen homogénre keverjük, a masszát levágott sarkú nejlonzacskóba töltjük, majd sütőpapírral beborított tepsibe csíkokat, vagy tetszőlegesen választott 1 dimenziós formát hozunk létre a szerkezettel. Ez a tésztamennyiség kb. 6 tepsire elegendő, de ne ijedjünk meg, lájtos kis kaja lesz.
Ha kész egy tepsi, szezámmagot szórunk az egészre rá, majd megrázogatjuk a tepsit a tartalmával együtt, hogy a maradék szezámmag is rátapadjon a tésztára valahova. Aztán 200 fokra berakjuk a tepsit, 10-15 perc alatt szárazra is sül a cucc. Figyeljünk, hogy ne égjen oda, minél vékonyabbra sikerül a ropi, annál hajlamosabb rá.
Aztán kész is van.

2 komment:
és az íze is faja?
Bizony faja, én az olasz pizzakenyérhez tudnám hasonlítani, vagy mi az a pálca, amit ingyen lehet enni a pizzériákban.
Megjegyzés küldése