Tegnap az volt, hogy én meg M kéz a kézben elmentünk kutatókéjszakni.
Megnéztük BP-t az egyetemi éjszakában, hogy ugyanazokat a leharcolt vén konzumhölgyeket kísérleteket futtatja-e megint, amiket már akkor is csinált amikor a nyílt napon ismerkedtem a vidám (haha) jövőmmel évekkel ezelőtt. És igen, még mindig azokat csinálja futtatja. Ha a legközelebbi nyílt napon is azok lesznek, leírom ide őket.
Aztán körbenéztük az aulában, de pár CT-felvételen (M nagyon lelkes volt, karira kap tőlem egy CT-t, mert jókislány volt) és ütvefúrón kívül mást nem találtunk (btw, mi olyan cseszett érdekes egy bosch fúrón? és mi olyan cseszett érdekes 20 bosch fúrón?!). Aztán átmentünk a kémiába, ahol az egyik volt tanárom robbantgatott mindenféle robbanékony gázt kéjes vigyorral az arcán, na az nekem tetszett. Csak az nem, hogy a közreműködő bartókosok folyton bénáztak. De gondolatban nyertem vagy hat világító pálcikát a szívem választottjának aki ott állt mellettem.
Aztán átmentünk a munkahelyemre, ahol egy csomó érdekes dolgot mondtak a kollégáim az embereknek, az is érdekes volt. Csak szerintem rövid. Próbáltam úgy tenni mint aki senkit és semmit nem ismer, de aztán amikor megérkeztünk a helyszínre, ezt bebuktam. Aztán utána mindenki kezdett lelépni mert késő éjjel volt, úgyhogy lassan mi is leléptünk.
Jé, itt egy dobszerkó a szobámban.
Szal hazajöttünk, ettünk melegített baconos krumplit, aztán ágyba bújtunk. És aludtunk is. Hajnalban.
Most persze biztos mindenki azt gondolja hogy végigdugtuk az éjszakát aztán durmoltunk mint ahogy akkor szokás amikor valakik járnak, de ez így nem igaz. Mi nem járunk. Mi szeretjük egymást. Nagy különbség. Na jó, ezt a részét nehéz leírni, úgyhogy kimásolom ide amit gtalkba írtam róla.

csak memorizált pillanatok vannak, de azokat nem lehet leírni
azt fényképezni se lehetne, mert mindegyik csak egy fíling
ilyet miért nem lehet leblogolni? (fílingeket)
ez a faszság
azt a vigyort akarnám leírni, ami az arcodon volt amikor kétvállra fektettelek
és lefogtam a kezeidet
(reggeli birkózás. barátságos mérkőzés hazai pályán. ez azután volt, hogy reggel pizsiben úgy néztünk ki, mint a friss házasok)
azt akarom leírni, ahogy a hasamra hajtottad a fejed reggel, mielőtt zuhanyozni mentél
azt éreztem, hogy akkor és ott éppen a leghelyesebb dolog történik, ami a világban történhet
nem az afrikai éhezők megsegítése, nem a nukleáris fegyverek leszerelése, nem az hogy ajándékba adnak egy kiscicát egy gyereknek, hanem az, hogy a hasamra hajtottad a fejed, és hallgattad a szívverésem. (a világ egy pillanatra megfagyott, és minket figyelt. engem, ahogy ezen gondolkozom, és téged, ahogy a hasamon pihensz.)

Aztán most itt ülök és ezt írom, hazakísértem Met,és talán aludnom kéne mert nem sokat aludtam, de nem is vagyok nagyon álmos, meg ennem is kéne de éhes sem vagyok, még nem épültem fel teljesen de már egészséges vagyok, szerintem bennem legalább hat különböző koppány szuperpozíciója lakik egyszerre. Jövök még ha lesz valami.