Azért most már mindenki elmehet a kurva anyjába, oda.

A napi nyolc órás munkaidőben ma például négy órát azzal töltöttem, hogy a jövő mérnökeit oktattam, aztán még hatot azzal, hogy egy olyan katalitikus folyamatot pátyolgattam három gázpalack és egy gázkromatográf mellett, ami egy nap megoldhatja a világ energiaproblémáit, aztán pedig csak azért jöttem haza, hogy itthon a szabadidőmben űreszközöket tervezhessek. Aki ezek után azt állítja, hogy az utóbbi kettő közé beszúrt bevásárlás és a jelenleg mozgáskorlátozott házinyúl éjszakai tisztába tevése is felesleges feladat ezek mellett, az most már elmehet a láblógató kurva anyjába. Irigylem az olyan embereket, akiknek azon van idejük gondolkozni, hogy miért nem csinálnak semmi értelmes dolgot, és egyúttal üzenem nekik, hogy be lehet állni a helyemre.

Nekem van bűntudatom bazdmeg, hogy a munkaszünet alatt is azon pörög az agyam, hogy mennyi hasznos dolgot tudnék éppen csinálni, ha nem lenne munkaszünet. Mert én is jópár olyan faszkalapot láttam már, akinél csak az óbégatás megy, meg az óránkénti cigiszünet. Amíg ők munkaidőben a nagy unalmukban lajhárosdit játszanak az íróasztalukon, addig én fornettis pizzával a kezemben dolgozom tovább ebédidőben is, mert választanom kell, hogy pisálásra vagy evésre van időm. Sóderes lófaszt azoknak a seggébe, akiknek ölébe pottyan az apple billentyűzet meg fejére a ray-ban szemüveg, és még ezek után sír a szájuk az unalomtól. Este tizenegykor érek rá ezt a csoffadt blogposztot megírni, meg úgy átpörgetni a facebook falat, a Forbes pedig leszophatja saját magát, hogy hat szóval és egy kérdőjellel sikerült a plafonig felkúrnia az agyam.