Na srácok, én most eltávozom a székesfővárosba, holnaptól kezdődik ugyanis a bő hétig tartó Hold-analóg terepteszt Hawaiion, és én ugye aktívan részt veszek a földi irányításban. Az lesz, hogy nappal aludni fogok, éjszakánként meg a városházán árgus szemekkel figyelni a telemetriát, és megoldani a hirtelen felmerülő mérnöki problémákat. Időm nem hiszem hogy nagyon lesz blogolni, legalábbis személyes blogba nem, de úgy terveztem, hogy összedobok gyorsan valami blogféleséget, és írok minden műszak végén egy rövidke összefoglalót az eseményekről. Ez még egyelőre nem publikus. Nektek csak annyi dolgotok lesz, hogy figyelitek a tévében, hogy mikor mondom azt a kamerának, hogy nem nyilatkozom.

A továbbiak olvasásához először indítsátok el ezt a háttérben.

Szóval az az igazság, hogy a múltkor láttam egy bácsin egy pár bőr kesztyűt, és ez a pár bőr kesztyű annyira hihetetlen módon kúllá tette a bácsit, hogy úgy döntöttem, kell nekem egy pár bőr kesztyű. Egész úton a bácsit néztem, figyeltem a sapkáját, a kabátját, az arckifejezését, a mozdulatait, és rájöttem, hogy a kesztyű teszi. Kell nekem. Olyan fekete, vastag, eredeti marhabőr, ami recseg és nyikorog amikor kimérten ökölbe szorítom a kezem. Olyat, amivel ilyen epic zene bömböl a háttérben mint ami most is, miközben lassított felvételben, több kameraállásból, kínosan feszesre vágott snittekben fogom meg a kapaszkodót a tizenkilences buszon, és ezzel a világ legEPICebb kapaszkodásává válik a művelet, olyan kapaszkodássá, amivel a világ további sorsát határozom meg. Az a helyzet, hogy nincs pofám senkitől karácsonyra kérni ilyet, mert drága.