Tessék.

Látod?

Várjál, kinagyítom a fejét. Nézd meg jól.

Figyeld az arcát. Figyeld a pórusokat a pixeles bőrén, figyeld a művigyort, miközben az jár a fejében, hogy mikor kapja meg a pénzét végre ezért a művigyorért.

Nézd!

Nézd meg jól az arcát, és figyelj oda, hogy milyen mesét mesél neked ez az arc az Új Széchenyi Tervről.

Hogy milyen mesét mesél egy olyan egyetemről, ami nem putri állapotban van már negyedik éve felújítás címén. Hogy milyen mesét mesél egy olyan egyetemről, aminek a felújításánál a legfontosabb épületszárnyat a kivitelező nem vitelezte ki először rosszul, ezért nem kellett lebontani és újra felépíteni. Hogy milyen mesét mesél az egyetemről, ahol másodszor a vállalkozó nem nyúlta le a pénzt és nem szökött el, ezért négy éve télen-nyáron nem kénytelen minden diák a szabadban közlekedni a főépület és az összes többi között, a legrekkenőbb hőségben, és a legcudarabb latyakos hóban egyaránt.

Hogy milyen mesét mesél az egyetemről, aminek nem úgy folytatódik a felújítása, hogy teljes épületek esnek ki meghatározatlan időre az oktatásból. Az egyetemről, ahol a rektornak bizonyára van nyelvvizsgája. Az egyetemről, ami az állami forráskivonások ellenére olyan jól teljesít, hogy erről a kormány még külön óriásplakátot is tud nyomtatni a fölösleges pénzből milliószámra.

Remélem megjegyezted ezt az arcot, remélem beleég a retinádba örökre. Ilyen arcot kell vágnod, amikor megkérdezik hogy mit gondolsz erről a fejlődésről.

Új Széchenyi Terv.