Kezdeném azzal, hogy a Steve Jobs ügy kapcsán meg nekem is van ám véleményem, melyet meg lehet tekinteni a fészen, ha valakit érdekel. Erről ennyit.

Most szépen elmondom, mi volt ma. Kezdjük az elején. Reggel pont álom közben keltett az óra, ami köcsög dolog, várhatott volna még pár percet igazán. Megint el akartam késni reggel, de most se jött össze, mert most is 25 perccel hamarabb érkeztem. Skacok, ha én azt mondom hogy most direkt lógni fogok, az azt jelenti, hogy 25 perccel óra előtt már ott állok az ajtóban. Weird. Mi van, ha nem akarok elkésni?
Szóval volt egy laborgyak reggel, fémeket szakítgattunk puszta kézzel, semmi érdekes, utána mentem az idei első ütőórámra, asszem talán most lehetek nyolcadikos belőle, de ötödik után már nem számoltam úgyhogy nem tudom. Csak annyit tudok, hogy már hivatalosan nem tanulhatok ott mert kurva drága lenne, és hogy egy olyan kottát kaptam, ami már harminc éve ott porosodott a teremben, és én voltam az első aki kinyitotta és játszott belőle. Swing, baby. Swing, yea. Swinget szeretek a legjobban dobolni. A fíling miatt. Adja. Átjön. Kincseket lehet találni ott a kottaszekrényben.
Aztán amikor kiéltem magam, mentem a hermanba, és ott az udvaron csináltam a jövő heti mérésjegyzőkönyvet az udvaron, amíg vártam. Tisztára el is felejtettem, mennyire hangos tud lenni egy csapat ötödikes. Aztán jött M mert vége lett a napnak, elmentünk a városba, loptunk (v)ettünk kürtőskalácsot is, és megetettük a halakkal. Szeretik. Aztán néhány "pihenő" és egy kitérő után nagy nehezen eljutottunk a népkertbe is, ahol ücsörögtünk, gesztenyékkel fociztunk, meg fekete filccel mosolygós arcot rajzoltunk rájuk, meg a falevelekre is, meg egy bükk maghéjra. Tök kemény szó az, hogy maghéj. Ha diósgyőrben vagy akárhol pofákat vágó gesztenyéket és egyéb növényi részeket láttok a városban, akkor igen, azok mi voltunk. Kopirájtolt ötlet. Aztán elköltöttünk egy romantikus vacsorát egy előkelő étteremben, azaz megettünk két happy meal menüt, kapott ő is olyan szép sárga zenélőset mint az a gyerek ott a másik asztalnál, a dobozából meg össze akartam rakni azt a hupikéktörpöt, de elvesztettem a türelmem és széttéptem az egészet, ő meg halálra röhögte ezen magát. Aztán hazamentünk, tök fílinges tud lenni hogy esti fények vannak és csendesen esik az eső, mi meg ott kabátban öleljük egymást a használaton kívüli megállóban, mert ott van tető. Ez már ősz. Szeretem a csendes őszi esőt. Igazából vele minden helyzet tök romantikus, akármit csinálunk. Szeretem ezt a lányt. Szerelmes vagyok belé. És ebben az a legjobb, hogy ezt ő is tudja. És ő is belém.
És nevetni szoktunk a többi lúzeren. Egyszer láttunk egy szerelmi édeshármast, csupa fiúból. Egyszer meg egy párt, akik vagy fél órán keresztül ültek mint két kuka, és csak annyi közük volt egymáshoz, hogy fogták egymás kezét a fiú fogta a lány kezét, és közben mindketten ellentétes irányban bámultak ki a fejükből. Szörnyű, mit össze tudnak egyesek bénázni. Pedig ez tök egyszerű. Úgy kezdődik a recept, hogy meg kell találni az igazit. Ha úgy érzed nem ő az, minek vagy vele? De ez fordítva is igaz. Aki amiatt rinyál hogy jaj így meg úgy nem jött össze neki, az túlbonyolította ezt az egészet, ez az oka. Az emberek problémát csinálnak maguknak mindenből. De ez egyszerű, ez alapszabály. Az instant örökké tartó boldogság receptje. Látom a jövőnket. És nagyon szép.
Gagyi poszt lett, nem is ezt akartam írni. Jólvan, álmos vagyok.