- Tessék, a doboz már nem kell, és adok még ilyen matricás füzetet is.

- Köszi, nagyon fog neki örülni! - mondom vigyorogva, miközben átveszem az órási doboz műanyag dínót, amit a céges marketplacen hirdetett meg a gyártó kolléga. Az ő gyereke már kinőtt a dínókból, én pedig egy tábla csokiért cserébe öt percen belül lecsaptam a zsákmányra.

Még mindig vigyorogtam, amikor eljutottam a dobozzal a laborig. A legszebb parasaurolophust asszonypajtás kapja, nem is kérdés. Magamnak egy sassy fejet vágó, aránytalan diplodocust nyúltam, jól fog kinézni a monitorom mellett. A technikusom a legértékesebb darabra ment, egy gyűjteményi minőségű lego raptorra a férje számára. A kutató kolléga birtokába némi növényzet mellett egy masszív ankylosaurus került, DnD-ben kap majd szerepet valami izmosabb ellenfélként, egy másik pedig már bele is állította a cserepes tujába otthon a sajátját, és leforgatta vele a Jurassic Park híres csodálkozós jelenetét. A szervizesek pedig kaptak egy játék kalapácsot és egy minőségi, Fisher-Price akkus csavarozót (elsőre nem is vették észre a többi szerszám között). Igazam volt, mindenki örült neki.

A maradékot hazahoztam, azt már az unokaöcséim fogják bezsákolni. A matricás füzetet is megmentettem nekik.