Nagyjából tíz éve, amikor Miskolcon a villamos végállomást felújították, nyílt a VénDiófa vendéglő helyén egy hambuger-bár, feltűnően kevés fogyasztóval. A vendégsereg hiánya azért volt feltűnő, mert egyébként a VénDiófa stratégiailag ideális helyen volt, egy kifejezetten forgalmas közlekedési csomópontban, egy lakótelep szélén. A környékre települt többi étteremnek a mai napig elég jól megy a biznisz.

Szóval mi amúgy is gyakran jártunk arrafelé, de soha senkit nem láttunk ott a bár főbejáratán keresztül közlekedni, egy ideig azt hittük, hogy még sem sem nyitott. De egyszer amikor már rájöttünk hogy de, elég bátorságot szedtünk össze, hogy betérjünk egy hambira, hátha az lesz a kedvenc helyünk.

Hát nem lett.

A pultban ácsorgó hölgy eleve zavartnak tűnt, szemmel láthatóan meglepődött, hogy bárki hamburgert akar ott enni. Senki nem volt ott rajtunk kívül. Mi helyet foglaltunk az épület mögötti kiülős részen, ami egy murvával leszórt parkoló volt, szintén üresen.

Viszonylag gyorsan hozott nekünk egy-egy hambit ilyen lisztes, szögletes hasáb alakú ciabattából(!), aminek a felső felét dizájnos módon nem tette rá a hambi többi részére.

Nekem nem volt olyan szerencsém az ízvilággal, mint a képen a pizzás csávónak, életem egyik legszarabb hambiélménye volt. De annyira, hogy máig jól emlékszem rá. Minden hozzávaló hideg és nyers volt. Nyers, hideg, hambinak abszolút nem való ciabattával, hűtőhideg szósszal, szottyos salátával és valami alsópolcos mirelit húskoronggal.

Szerintem nem valami szervezett bűnözői csoport fedőintézménye volt, hanem egyszerűen csak egy szar bár. Azóta be is zárt a gecibe, véleményem szerint abszolút megérdemelten.

És most vettem észre, hogy erről már blogoltam nyolc éve.

Újrahasznosított emlékekből élek.