D A R K

Nem értem a DARKot, és most rantelni fogok egy jót.

Értékelem a lassú kibontakozást, ha a cselekmény szempontjából indokolt. De az, amit ebben a sorozatban művelnek, az nem indokolt. Az első három epizód alatt próbáltam megszeretni, vagy legalábbis érezni azt, hogy mivé fejlődhet a sztori, de én már a harmadik epizód után erősen sejteni vélem, hogy Mikkel, az eltűnt kisfiú lesz az a faszi, aki a legelső epizód legelső jelenetében felakasztja magát. Ezt onnan következtettem ki, hogy ő az egyedüli, aki Mikkel eltűnésének idején nincs a képben, márpedig ha lenne akár csak egyetlen ember is, aki képben lenne, akkor nem lenne bonyoldalom.
Aki látta a sorit, megerősítheti, hogy így lesz-e vagy nem így. Közepes összegben mernék fogadni, hogy így.

És ez a fő problémám az egésszel. Az indokolatlan titkolózás, a félszavakban kommunikálás, az irreális viselkedések és döntések, amikkel mind csak tupírozzák a cselekményt, ami egyébként eddig nulla.

Mondok egy példát, ami abszolút nem spojleres:

Az atomerűmű-igazgató elkíséri a női utódját egy barlanghoz az erdőben az erőmű mellett, egy tinitumbli-színvonalú bölcselet kíséretében átad neki egy kulcsot a kerítéskapuhoz ("Amit ismerünk, az csak egy csepp, amit viszont nem ismerünk, az a tenger." - mi a jó kurva faszomat jelent ez, és mi köze van most bármihez is), aztán a nő lebotorkál tűsarkúban és kiskosztümben a barlangba, fakó színek, kísérteties hangok és idegtépő zene, a nő zavarodott, döbbent arca nagytotálban, a lámpája pásztázó fénye, ahogy a kamerát vakítja, aztán hirtelen megtalálja azt, amire senki nem számított volna, azt, amire az egész jelenet kulminálódott: egy rakás sárga hordót, nukleáris hulladékkal.
Most azon kéne megdöbbennem, hogy a hulladékot a föld alá gyűjtik?
Vagy min? Az új igazgatónő nem számított erre, hogy az erőmű deponálja a hulladékát? Édes faszom, hogyan lett ő igazgató? Hát ez kurvára megdöbbentő, valóban.

És mindez három kurva percen keresztül tartott, ami legalább tíznek tűnt.

Ez a jelenet - így három epizód után ki merem jelenteni - az egész sorozat ars poeticája, ebben minden benne van. A túlnyújtott, de végül semmire se kifuttatott dráma, a műrejtély, amire nem hogy választ nem kapunk, de úgy egyáltalán már a kérdés se világos, és a ráncolt homlokkal, jelentőségteljesen görög lírában és faszombölcsességekben párbeszélő szereplők. Ha szerencsénk van. Ha nincs, akkor egy hang nem hangzik el senkitől, csak a tekintetéből kell kitalálnia a másik szereplőnek, hogy mire gondolhat éppen a költő. És előre elárulom, hogy nem fogja. Nem azért, mert nem érti, hanem mert a másik igazából semmire se gondol, csak bambul ki a világba.

Másik spojlermentes példa: Néha történik valami, amitől madarak halnak meg repülés közben, és hullanak le az égből (valamiért éjszaka is, pedig akkor nem is szoktak repülni). Oké, értem, esemény történik ami hat az állatvilágra. Nagyon rejtélyes, meg minden. De a legnagyobb rejtély az, hogy miért kell erre epizódonként 5-10 percet szánni a 45 perces játékidőből. De most komolyan, ki a faszomat érdeklik a döglött madarak 4-5 jeleneten keresztül. Elsőre is értem, hogy miről van szó, eléggé a számba van rágva, nem kell még bele is öklendezni, mint egy madárfióka csőrébe.
Persze ezeket az eseteket senki nem kommentálja szóban, egy kumma hangot se hallunk döglött madarakról, senkit nem érdekel a miért és a hogyan, mindenki csak csodálkozik egy sort amikor megtörténik, döbbenten néz percekig, aztán meg örökre elfelejti, mintha soha nem is lett volna. Mondanám, hogy hatásvadászatról van szó, de bennem sokadjára már semmilyen hatást nem váltott ki. És az egész településen egy ember sincs, akiben akár csak felmerülne, hogy a madárállomány hirtelen bekövetkező teljes pusztulása az nem egy normális dolog. Lehet, hogy náluk ez a normális.

A másik problémám az, hogy a szereplők annyira, de annyira jellegtelenek, hogy képtelen vagyok akár csak a neveket megjegyezni, nemhogy még azt is, hogy kinek a kije. Mikkel nevét csak azért tudom, mert az első két epizódban mindenki ezt kiabálja az erdőben koslatva, de hogy az ő testvéreit, szüleit, barátait hogy hívják, az meghaladja a képességeimet (az apja Ulrich, ennyit tudok még), ahogy az is sok nekem, hogy egyáltalán arcot párosítsak a Hannah névhez. Vagy Charlotte nevéhez, hiába mutatják jelentőségteljesen hosszú másodpercekig nagytotálban a nevét egy füzetborítón, egyszerűen fingom nincs, hogy az meg ki a faszom, volt-e jelenete, sőt, hogy egyáltalán láttuk-e már valaha valami kapcsán. (A nevet is csak azért tudom most, mert újrapörgettem az epizódot, egyébként két perccel később már elfelejtettem hogy mi is volt.)

Volt a második epizódban egy érzelmileg nagyon erős jelenet két megtört férfi között éjszaka a szakadó esőben, amit csak azért találtam végtelenül dagályosnak, mert csak a legutolsó pillanatban esett le, hogy az egyikőjük az, akinek a fiáról szólt az előző másfél óra, és itt nem egy mezei csöves találkozik egy tilosban házkutató rendőrrel, hanem két megtört apa, akik ugyanúgy veszítették el a fiaikat, így van közös érzelmi kapcsolódási pontjuk. Nagyon mély.
Ja, nem.

Ebből a kapocsból semmi nem jön át, ha előre tudtam volna, akkor se lett volna hatásosabb a jelenet, mert nincs értelme és értéke, semmit nem tesz hozzá se a szereplőkhöz, se a kapcsolatukhoz, se a cselekményhez. Ez egy filler, csak annak is szar.

És még egy utolsó példa: Az egyik szereplő képtelen felismerni, hogy a 33 évvel azelőtt elűnt öccsének a hulláját találta meg az erdőben. Egyszerűen nem ismeri fel, hiába együtt élte le vele az élete első felét, nem ismeri meg se az arcát, se a ruháját, se a cuccait. Én meg hiába ordítom neki a képernyő elől már öt perc után a megoldást, a csávó hiába rendőr, de a jelek szerint nem a legélesebb Sherlock a fiókban. Ilyen egyszerűen nincs, hogy az ember nem ismeri fel a testvérét.
Ilyen nincs, és ezt nem vagyok hajlandó bevenni.
Még csak nem is gyanús neki, de valamelyik későbbi epizódban biztos rá fog jönni valami nagyon drámai módon és negyed órás jelenetté húzva, de azt már nem várom meg. Időpocsékolás.