Most így Sieglinde mémje kapcsán jutott eszembe, hogy nekem is van ugyebár 100%-os sikerrátájú csajozós szövegem, aminek eredményeképpen M is rám tapadt, mint légy a légypapírra, és azóta se tud tőlem szabadulni, mint egyszeri borztolvaj a bűztől.

Szerintem már ezerszer meséltem, de nálunk az a sztori, hogy felhívást tett közzé az egyik legnépszerűbb közösségi portálon, hogy írjunk neki egy számot, és akkor válaszban megírja, hogy honnan ismer / mit tud rólunk / mit tudom én. Én pedig kaptam az alkalmon, és küldtem neki egy számot:

Az ezután következő események pedig - ahogy mondani szokás- azóta már a történelem részét képezik.

Husibogyó eperfa.

Meg ide tartozik még, hogy a szám ami összehozott minket, valójában egy oltári underground (még youtubeon sincs fent) progresszív rock, ez a mi közös számunk, amit ha meghallanánk a rádióban, akkor mondanánk egymásnak, hogy drágám, emlékszel, ez a mi számunk. És ezenkívül kurvára meglepődnénk, hogy ilyet játszik a rádió. Pedig az lenne a normális. Na.

Az előbbiekhez abszolút nem kapcsolódik, de írni akartam arról, hogy jelenleg három vágyam van:

- Komolyan elgondolkoztam az utóbbi időben egy tetováláson ugyebár. Elég konkrét elképzelésem van és elég komoly munkát fektettem eddig bele, de többet egyelőre nem mondok. Majd megmutizom, ha lesz. Azon agyalgok még, hogy vajon tényleg egész életemen keresztül büszkén hordanám-e, és a válaszom elég erősen tendál az igen felé. Ha meg eszembe jut a kohász valétagyűrűm, amire annak idején kb. hatszor annyi pénzt költöttem, mint erre költenék, aztán mire elvégeztem az egyetemet és valétáltam, rájöttem hogy nem is vagyok rá büszke (és azóta sem hordom), akkor így meg méginkább.

Jólvan, akkor elárulom, egészen konkrétan egy szakirodalmi adatbázist akarok az alkaromra tetováltatni, amit én állítottam össze. Egy elég speciálisat.

- Építek közben ugye egy elektromos dobszerkót is. A hálóbőrt felszereltem, már csak három gyorsulásmérőre lenne szükségem, egy AD-konverterre, egy USB-hangkártyára, némi kábelre, meg vagy három hónapnyi szabadidőre, hogy a szenzorokból jövő jelet hanggá alakító parancsokat lekódoljam egy mikroszámítógépre (ami egyébként már van) (mert az ziher, hogy elsőre nem fog működni az a szar), és be is fogom szerezni ezeket a cuccokat, amit lesz rá pénzem. Egyelőre az is kétséges, hogy hónap végére élelmiszerre marad. A dolog duplán jó, egyrészt leköt engem mert én szeretek ilyen szarságokat taknyolászni a szabadidőmben (és munkaidőben meg pláne), másrészt durva számításaim szerint ilyen módon nagyjából feleannyiból jönne ki egy elektromos dobrendszer, mintha boltban vennék három triggert és egy trigger modult használtan.

Másik opció, hogy a szenzor az valójában egy-egy piezokristály. Az a legolcsóbb megoldás, mert az van, itt van az asztalomon a könyököm mellett egy zacskó piezo. Már csak burkolatot kéne nekik 3D-nyomtatni odabent a laborban. A piezót mégis azért vetettem el, mert állítólag az accelerométer jobban átadja a dinamikát. Nekem márpedig az kell, mert én egy műalkotást készülök összehebrákolni baszki.

- Sajnos már csak a jövő havi ösztöndíjból fog csurogni egy kevés a Nemzetközösség-saga második felére, a 3. és 4. kötetre. Másfél éve várom azt a szart, nemigaz hogy ilyen lassan megy át a szerkesztőkön (még akkor is ha amúgy 1300 oldal. Tíz éves regény, ennyi idő alatt, hatszor meg lehetett volna csinálni). Szóval lehet hogy mégse fog csurogni sehova az ösztöndíjból, mert rohadtul el se fog készülni soha a fordítás.

Hát ezek vannak mostanában. Píszjó.