Ettől féltem. Bár ebben a konfliktusban a legkisebb siker is siker (és a legkisebb sikert is óriásira lehet propagálni), az anonok legnagyobb elért sikere most az, hogy bebizonyították magukról, hogy nem többek egy rakás unatkozó, félanarchista script-kiddie-nél.

Már nem azért, de egy twitter-fiók feltöréséhez nem kell hackernek lenni. Ahhoz sem, hogy az interneten vagy a dark weben IS-hez köthető honlapra bukkanjon az ember, és jelentse. A túlterheléses támadáshoz pedig az ingyen letölthető Low Orbit Ion Cannon korában pláne nem kell semmilyen informatikai tudás a Next Next OK kattintásokon kívül.

Ettől féltem. Reméltem, hogy ennél azért felkészültebbek. Hogy van legalább 1-2 igazi hacker közöttük, aki hajlandó a nevét adni a csoporthoz. Legalább 1-2 igazi hacker, aki valami koncepciót állít fel, és igazi kiberháborús csapást tud mérni, valódi és hiteles információt szerezni, logokat beszélgetésekről, ilyesmi. Mert ne legyenek illúzióink, amit eddig az anonok elértek (nem csak az IS, hanem bárki ellen) az ugyanaz, mint amikor az aluljáróban a rétinigger előkapja a kését és böködni akar. Bár nekik kivételesen a szándékaik ezúttal nemesek, a céljaikról pedig szerintem ők sem tudnának nyilatkozni (mert olyan egyelőre nincs), de ezzel háborút nyerni nem lehet, maximum csak idegesíteni azt, aki tényleg érti a dolgát. A "totális háborútól" ez még messze áll.