Tegnap ugyebár az volt, hogy vendégül láttuk életünk első saját vendégeit Boti és Bori személyében, és bőven megérte napokig takarítani és főzni előtte azért a pár percért amíg itt voltak (ez most nem szarkazmus, tényleg így van), illetőleg megajándékoztuk őket a Rayman Legends egy példányával, mert az az a gém, amit egy szerelmespárnak azért illik maxra végigtolni.
Szóval elmentünk még a vadasparkba is, amiről már asszonypajti be is számolt a blogján, de én csináltam fészes albumot is az eseményről, ahol sokkal több kép van és hilarious képaláírások, de azt csak az tudja megnézni aki friend, úgyhogy aki kíváncsi, az jelöljön be és legyen friend.
Ma meg úgy jöttem el a tanszékről, hogy kaptam egy saját DLS-t, ami úgy saját, hogy igazából bárki használhatja aki ért hozzá, de rajtam kívül eddig nem sok olyan ember van, meg igazából hivatalosan én felelek a műszer állapotáért meg úgy a mindenért vele kapcsolatban, úgyhogy most egyrészt mérhetetlen öröm van, hogy ennyire felvitte az isten a dolgom, másrészt meg mostantól elég rendesen el leszek foglalva mindenkinek a méréseivel, már ha eddig nem lettem volna eléggé a ramannal, a DMA-val és az LB-mérleggel, amik közül csak az utóbbi az, amin a saját doktorimhoz tartozó méréseket végzem.

0 komment:
Megjegyzés küldése