Milyen csúnya szót használsz leggyakrabban?
Szerintem azt, hogy kurva. Bár ez nem feltétlenül csúnya szó, hiszen egy hivatás megnevezése, arról meg nem én tehetek, hogy manapság pejoratív értelemben használják. Például én sem, leggyakrabban tizenéves lányok személyiségét jelölöm ezzel a kifejezéssel.
Kivel beszélsz legtöbbet?
M-mel.
Emlékszel még az első személyre, akit megcsókoltál?
Igen, ő volt az. Nem mondhatni, hogy elpazaroltam az első csókom. Mint a volt töritanárom, aki folyton azzal hencegett, hogy ő már kisgyerekként smárolt valami táborban, és milyen szar volt, mert kocogott a foguk. Hát istenem, most akkor hova menjek. Meg is érdemelte.
Emlékszel, hol voltál 2001. 09. 11-én?
Iskolában, és fogalmam sem volt semmiről, csak amikor hazamentem és megláttam a tévét. Másnap én magyaráztam el Zsuzsinak angol óra előtt, hogy a pentagon ötszöge az nem egyenlő a pentagrammával, mert annak több szöge van.
Inkább te csinálnád a képet vagy rajta lennél?
Inkább meglépnék a DLSR-rel.
Mi volt az utolsó film, amit láttál?
Moziban utoljára Zolival voltam a lúperen. Amatőr filmkritikusok vagyunk, és képben vagyunk az aktuális kínálattal. Itthon a Fringe legutóbbi epizódját néztem most meg.
Van valamelyik barátodnak gyereke?
Az egyiknek éppen most fog születni egy hónapon belül.
Nevezett valaha is valaki lustának?
Ritkán.
Vettél be valaha gyógyszert, hogy el tudj aludni?
Még nagyon elkeseredetten sem tennék ilyet.
Milyen CD van jelenleg a CD lejátszódban?
Már régóta nem volt benne CD, csak DVD. De a mágneses elven működő adattárolás sokkal megbízhatóbb. A DVD-im kezdenek tönkre menni.
A rendes vagy a csokis tejet szereted jobban?
A csokis drágább, és a különböző csoki ízű műanyagszármazékokét leszámítva nem sokkal különb az ízvilága, mint a rendesé.
Mondott el neked valaki titkot ezen a héten?
Nem akarok pletykákat meg titkokat hallani, ezeket meghagyom az idős néniknek, akiknek már nincs más szórakozásuk halálukig.
Tudsz fütyülni?
Tudok úgy csinálni, meg így nagyon halkan megy is egy kicsit.
Mi az első dolog, amit megnézel az ellenkező neműeken?
A bruttó kinézetéből próbálok következtetni az intelligenciahányadosára. 0,8-as valószínűséggel be is szokott jönni.
Mit vársz nagyon?
A jövő heti TEM-méréseimet, már nagyon kellenek az adatok.
Szeretted gyerekként a rajzfilmeket?
Naná.
Mit fogsz csinálni egy órán belül?
Beillesztek egy konkrét diagramot egy konkrét .doc fájlba.
Szerelmes beléd valaki?
Meg vagyok róla győződve, hogy igen.
Mi volt az utolsó szám, amit hallgattál?
French Teen Idolt hallgatok, ami egy átlagnál is kevésbé ismert post-rock banda, you've propably never heard of it.
Mikor sírtál utoljára?
nem tudom, kicsit régebben. De az utolsó pár alkalommal a boldogságtól.
Számítógépről böngészel vagy laptopról?
Az én fogalmaim szerint a laptop is számítógép, de jó, legyen az. Notebookról, csak azért is.
Akarsz most valamilyen piercinget vagy tetoválást?
Nem, én a teljesítményemmel akarok kitűnni, nem vizuális figyelemeltereléssel.
Randiztál valaha olyan lánnyal/pasival, akinek tetoválásokkal volt borítva a teste?
Nem tennék ilyet, szerintem az előző válaszomból ki lehet találni, miért.
Mit csináltál ez előtt?
Mi előtt mit csináltam?
Mikor aludtál utoljára a padlón?
Szerintem úgy padlón, hogy ne lett volna alattam legalább egy pokróc vagy valami, még soha.
Hány óra alvásra van szükséged?
6 legalább kell mindig, csak néha van rá lehetőségem.
Mindig reggelizel?
Mindig, és mindig ugyanazt, mert azt a kaját nem tudom megunni.
Gyorsan eltelnek a napjaid?
Olyan átlagos sebességgel. Ha halálra unom magam, akkor telik gyorsan.
Mit csináltál múlt éjjel?
Filmet néztem, aztán aludtam.
Hány éves leszel a következő születésnapodon?
Huszonhárom, leírni is szörnyű.
Az azonos vagy ellentétes neműekkel jössz ki jobban?
Bitch please, én mindenkivel jól kijövök. Csak azzal nem, aki valamelyik szerettemet sértegeti.
Az oldaladon alszol?
Hasra fordulva.
Szoktál híradót nézni?
Nem, csak az index tudomány és tech rovat jön fídben.
Hogy szerezted valamelyik hegedet?
Erről már egyszer meséltem.
Ki volt az utolsó személy, aki felbosszantott?
Nem vagyok haragtartó, bár van egy-két ember, aki már a jelenlétével is fel tud ingerelni.
Szeretsz valakit?
Jep.
Melyik oldalát rajzolod először a szívnek?
Kezdjük ott, hogy nem rajzolok szíveket.
Milyen színű a hajad?
Színváltós, de legtöbbször ilyen fakó barna.
Milyen a vértípusod?
Nulla negatív, de az amerikai sorozatokban e mellé még hozzámondják, hogy általános donor, mert az amerikaiak hülyék és ezt nem tudnák maguktól.
Kivel akarnál 24 óráig összekötve lenni?
Szerintem M lenne az egyetlen ember, akit nem hogy eltűrnék, de még élvezném is a folyamatos társaságát.
Milyen pletykát terjesztettek már rólad?
Nem szoktak rólam pletykát terjeszteni. Félelmetesen tudok nézni. Alsóban btw általánosan elterjedt közhiedelem volt, hogy vega vagyok. Én meg nem ellenkeztem, mert így mindig én kaptam a rántott sajtot.
Szereted a sárgarépát?
Nincs vele bajom.
Mit csinálnál, ha beragadnál egy liftbe?
Megnyomnám a vészjelzőt. Ha nem működne, felhívnék valakit, aztán várnék.
Bele vagy zúgva valakibe?
Már elég régóta.
Mi az, amit mindig is akartál?
Egy dharmás kezeslábast, amin a nevem van, meg az, hogy Workman. Vagy Engineer.
Sokszor hordasz feketét?
A fekete pólókat szeretem, szerintem rocksztáros.
Felnőtt vagy?
Technikailag igen.
Hol vannak a legjobb barátaid?
Utálom az ilyen kérdéseket, és nem vagyok az anyjuk, hogy számon tartsam, merre vannak.
Le vagy barnulva?
Nyáron le voltam. Most erre mit lehet válaszolni?
Tévéfüggő vagy?
Azt se tudom mi az. A szellemvadászós sorozatot szoktam néha megnézni benne.
Mi a leggonoszabb dolog amit valaha tettél?
Egyszer egy táborban vártunk az egyik netezős gépre, aminél egy srác csetelt a wannabe-nőjével. Aztán a srác elment, mi pedig az ő nevében válogatott csúfságokat írogattunk szegény lánynak. Hát nem volt szép dolog, de kicsik voltunk, és nem volt lelkiismeretünk. Nyilvános gépen jelentkezz ki csetről, ha elmész.
Mit bánsz?
Hogy nem tanultam meg jól franciául, amíg még ingyen lett volna rá lehetőségem.

2 komment:
Nem írom le hogy hazudsz, mert az olyan csúnya, ezért azt mondom, nins igazad.
Reggelente pl. mindig úgy kelsz hogy hanyatt fekszel, a bioszfüzetem meg tele van a szíveiddel :P
a vegás sztori, lol :DDD
Megjegyzés küldése