Na most az van, hogy aki ismer engem, az megmondhatja, hogy ritkán, tényleg igazán ritkán vagyok ennyire extrémen nagy mértékben agyilag felkúrt állapotban. Remeg a kezem. Ilyen még nem volt. Az állami pénzből összehozott elektronikus pályázatkezelő rendszerről van szó, amiről köztudott, hogy kábé annyira kezelhető, mint egy hómméd, windows-pistikék által a koliban összebaromkodott béta verziójú neptun koppintás, amivel maximum obszcén poénokat űzni lehet, de mást már nem. Én, ÉN bazdmeg különb rendszert hozok össze, ha selejtrészegen leokádom a képernyőt. Szóval ez a rendszer egyik pillanatról a másikra elfelejtette, hogy valaha lett volna egy olyan pályázatkezdeményem, amit már egy hete csinosítgatok hogy kurva tökös legyen, az egész életem benne volt basszameg, minden egyes karakter fárasztó szellemi vajúdásban született hosszú órákon keresztül, meg kilométeres gyalogtúrákban, levelezésekben és papírmunkákban a TO-főnök-itthon háromszög vonalán. És most itt ülök, és nem tudom mit mondhatnék, nem tudom mit mondhatnék az adminnak címzett levelemben. Talán megkérdezhetném, hogy egy betanított piros seggű mandrillra bízták rá a portál kezelését, vagy esetleg valamelyik törekvő, protekciós, hétmérföldes faszkalap menedzser szellemi fogyatékos unokabátyjára. Talán megkérdezném, hogy hol végezte nagyszerű tanulmányait, melyik intézményben, megkérdezném tőle, hogy az állásinterjúján miket kérdezett tőle a felvételiztető kolléga, de szerintem inkább nem kérdeznék tőle semmit. Egyszerűen csak hálát adnék neki, hogy most legalább a regisztrációmat nem felejtette el a rendszer úgy mint egy héttel ezelőtt, és így legalább van lehetőségem felvenni vele a kapcsolatot.

Vagy egyszerűen csak szájba basznám, úgy ahogy az efféle problémákat eredményesen kezelni szokás, és megmondanám neki, hogy ha már az apja, a tanára, a mentora, konzulense, vagy a főnöke nem tette ezt meg eddig, akkor most én.