Mindig amikor valaki a barátnőmről kérdez, és elárulom neki hogy én hosszú távra tervezem, rendszerint jön is a válasz, hogy oké ez én vagyok, de ne éljem azért nagyon bele magam, ez egy tinikapcsolat, nem kell annyira komolyan gondolni, ez a mai világ így működik, etc. Aztán amikor elárulom hogy Mről van szó, akkor "ja, akkor jólvan, ti együtt lesztek életetek végéig".
Úgy gondolom, hogy a jelenlegi párkapcsolatom már önmagában egy oltás a ma divatos párkapcsolati trendek számára.
Meg nem tudom, mostanában mintha mindenkinél úgy működne, hogy megismerik egymást, crush meg minden, aztán egyre inkább megszokják egymást, észreveszik egymás hibáit, és jön a többi ahogy szokott, nem figyelnek eléggé egymásra, mit tudom én. Ezzel szemben nálunk úgy működik, hogy minél több ideje vagyunk együtt, annál szerelmesebbek vagyunk a másikba. De még csak nem is stagnál.
Úgy gondolom, hogy a jelenlegi párkapcsolatom már önmagában egy oltás a ma divatos párkapcsolati trendek számára.
Meg nem tudom, mostanában mintha mindenkinél úgy működne, hogy megismerik egymást, crush meg minden, aztán egyre inkább megszokják egymást, észreveszik egymás hibáit, és jön a többi ahogy szokott, nem figyelnek eléggé egymásra, mit tudom én. Ezzel szemben nálunk úgy működik, hogy minél több ideje vagyunk együtt, annál szerelmesebbek vagyunk a másikba. De még csak nem is stagnál.
14 komment:
Ez nagyon jó, de még nem vagytok együtt annyi ideje, hogy bárit kijelenthess a távoli jöv¨re vonatkoztatva. Nagyon sokan szerelmesek egymásba 5 évig, aztán megváltoznak a körülmények és elmúlik. Például M egyetemre megy. Nálunk az egyetemen van egy "november-szabály" nevü cucc, miszerint az egyetemre kapcsolatban érkezök mondjuk 90 százaléka november végéig szakít, a maradék pedig még abban a tanévben. Nincs olyan ismerösöm, aki együtt maradt volna.
Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet nektek másképp, és legyen is így, csak szerintem egészéges, ha van benned egy pici kétely, pont akkora, ami segít megtartani ezt az egészet és nem tesz elbizakodottá.
Ha van is kétely, nem mutatjuk ki a világ felé. Az még nem jelent semmit.
úgy tervezzük, hogy egyetemre is együtt megyünk. problem? *trollface*
Én elbizakodott vagyok, és joggal. Egyrészt az eddigi események alapján elég jól lehet projektálni a jövőt is, mint bármilyen függvényt. Másrészt meg aki meg azért szakít valakivel, mert másik városba jár egyetemre, az meg is érdemli, már bocs, november szabály ide-vagy oda. A jövőt egyébként már jól felépítve elterveztük, B-tervekkel együtt, közelre és távolra egyaránt, ez nem egy egynyári kapcsolat, ami arra megy ki hogy ne unatkozzak a nyári szünetben, aztán meg ha kezdődik a félév közöljem vele, hogy "ó bocs, nincs most rád időm, szakítsunk". A kételyeken még a nyáron túlléptünk :P
Szóval nekem az jön le, hogy a november szabály inkább az ismerőseidet minősíti :D nekem viszont egyelőre nincs okom kételyre, és ahogy ismerem magunkat, nem is lesz.
Én 5 éve vagyok együtt a barátommal, pont egy évvel azelőtt kezdtünk járni, h egyetemre mentem volna. Aztán elmentem, mégpedig 240 kilométerrel arrébb, ő meg maradt. Aztán 2 év múlva utánamjött a fővárosba. Simán kibírtuk, nem is mondanám, h túl nehéz volt, mert szeretjük egymást, így természetes volt, h egyikünk sem csalja meg a másikat.Kb ilyesmiket éreztünk, mint ami itt le van írva, de én azt mondanám, hogy azért várjátok csak ki a végét, nem hiszem, h 3 év után is pontosan ugyanígy fogjátok gondolni:D
Egy jó kis példa, ami hülyeség,meg apróság, de azért a változás elvét hűen tükrözi:
1 év után: Én-majd én elmosogatok!Ő- neeeem, majd én (és ez megy 5 percig, végül felezünk)Mostanában: Én: most te mosogass el, lécci!Ő- Naaa inkább teee lécci...(ez így megy fél óráig, és a végén hagyjuk a francba, vagy kisorsoljuk:D)
És én el tudom képzelni, h 10 év múlva ez még durvább lesz!
igazad van, 3 év sok idő, addigra lehet hogy sokkal szerelmesebb leszek belé :) :P
Attól, hogy esetleg néhanapján megkérem valamire, még nem jelenti azt, hogy kevésbé fogom szeretni. Gondolom nálatok se ezt a mögöttes tartalmat mutatja.
Én csak annyit mondok minden olyan kommentelőnek akik azt híresztelik ami e blogposzt első mondatában rejlik (ergo nehogy magadra vedd I, ezt csak úgy mindenkinek mondom:] ), hogy mi legalább valamelyest a mának élünk, kiélvezzük azt ami van, és miért ne gondolhatnánk pillanatnyi boldogságunkban azt, hogy mi igenis együtt leszünk még nagyon nagyon sokáig, és minimum ennyire fogjuk szeretni egymást? Szerintem a legtöbb tini eleve itt bassza el, hogy túl sokat gondolkodik, jaj mi lesz ha megcsal, mi lesz ha nem fog szeretni... eleve ezek már kételyeket hoznak fel bennük, megkérdőjelezik az egész kapcsolat értelmét, még akkor is ha abban a pillanatban tökéletes minden. Nem egy olyan embert ismerek, aki azért nem jött össze azzal a sráccal aki tetszett neki, mert hogy "áh, de úgyis szakítani fogunk:(". Még ha mindketten, Koptschek és én is olyanoknak látszunk mások szemében, hogy öt méterrel a föld felett lebegünk, legalább jogosan tesszük, és legalább kiélvezzük azt, ami van. A legtöbb ember így áll hozzá az egészhez, hogy csak mosolyogva legyint egyet a kapcsolatunkra, hogy áh, ti is úgyis szakítani fogtok... teszem hozzá, miért nem tud az emberiség legalább egy picike része legalább egy picit optimistábban állni a dolgokhoz? Ha már valakinek nem jött össze, akkor oltogat minket is.
Huhh, ez de kijött így kora reggel. :D teszem hozzá, nehogy valaki személyes támadásnak vegye, csak kicsit kezdem unni, hogy olyanok ítélkeznek felettünk, akik egyáltalán nem is ismernek minket.
Meg tényleg azt veszem észre sokaknál, hogy valakik tényleg csak belekötni akarnak az ember boldogságába, ezek általában olyanok, akik egyáltalán nem is hisznek a tartós kapcsolatok meg az egész életre szóló boldogság mellett. Sokan btw a hátunk mögött teszik ezt. Egyes bulizós emberek azt gondolják, csak menőségből jöttem össze egy egyetemistával, míg mások azt kérdőjelezik meg, hogy K. érzései tényleg őszinték-e, és nem csak dugásra tart-e engem, a harmadik csoport meg egyszerűen nem hiszi el, hogy egy lány meg egy fiú, köztünk hat év korkülönbséggel, már ilyen fiatalon egyáltalán három hónapnál tovább bírnák. Mindig van valami amibe bele lehet kötni. Mindenesetre nekem nem egy olyan ismerősöm van (felnőttek közül), akiknek az első szerelmük egyben az utolsó is volt :)
Lehet hogy a posztból kifelejtettem: nálunk az már régóta nyilvánvaló, hogy mindig együtt fogunk maradni.
Egyáltalán nem veszem magamra, sőt szerintem valamit félreértettél, vagy rosszul fejeztem ki magam...
Én nem azt mondom, h vége lesz, sőt a saját példámmal alátámasztom, h rajtatok múlik...hiszen én 17 éves korom óta együtt vagyok a barátommal (úgy h közben én messze mentem egyetemre, és volt egy időszak, 2 év, amikor csak hétvégente találkoztunk), és szerintem az, h van köztetek 6 év különbség, az csak előny, mert most képzeljetek el egy 17 és egy 18 évest, mindketten kolikkal, a szüleinkkel küzdtünk még jó pár évig...
Ezeket mi is megkaptuk bőven, főleg a szüleinktől (a barátainktól nem, mert ők szeretnek és hisznek bennünk), és azoktól, akik nem ismernek minket rendesen. Engem mondjuk nem nagyon érdekelnek ezek, amíg boldog vagyok.
Na a lényeg, h én azt akarom mondani, h még egy stabil és erős boldog párkapcsolatban is változnak a dolgok belülről, és nem mindig habostorta. És ettől nem kell szomorúnak, vagy mérgesnek lenni, sztem ettől is szép, h ilyen dolgokat is meg lehet élni együtt. És ez egyáltalán nem rémisztgetés vagy szörnyű dolgok jóslása akar lenni.
Én se azt mondtam, hogy á, úgzis szakítani fogtok, hanem hogy nem vagyok benne biztos, hogy a túlzot magabiztosság megfelelö. Én nagyon szeretném, hogy együtt maradjatok életetek végéig, és komolyan el is tudom ezt képzelni, söt, nagyon is el tudom képzelni, de semmiben sem lehetünk 100%-ig biztosak, ami a jövöre vonatkozik.
Az igaz :) Nem I, nem értettelek félre, ezért is írtam hogy nem is rátok vonatkozik, csak nem egy ilyen kritikát kaptunk már anonymusoktól, és a véleményem pont itt jött ki:D Bocsánat, és értettem mit mondtatok, illetve Ti mit akartatok mondani :)
most meg én mondok olyat, amin légyszi ne bántódjatok meg, de az szerintem úgy nem ér, hogy valaki iszonyú sokat mesél a kapcsolatáról, de ha valaki véleményt formál róla, azon megbántódik. ti nyitottátok ki az ablakot, akkor ne lepődjetek meg, ogy emberek benéznek.
Ez egyébként teljesen jogos, beismerem. Én csak azon akadtam ki leginkább, hogy nem egy, nem két emberről van szó, hanem sokkal sokkal többről, amivel még nem is lenne probléma, inkább az arány az, ami elborzasztott, hogy több, mint az emberek háromnegyede áll pesszimistán a dolgokhoz.
semmi. oké, én ismerem közelről magunkat, úgyhogy nekem nyilvánvaló hogy életem végéig együtt leszünk, úgyhogy nem is nagyon zavar hogy kinek mi a véleménye, de azért egy "én hiszek bennetek" vagy egy "örülök nektek, sok boldogságot", vagy egy kibaszott ":)" jólesett volna ezek helyett amiket ide írt mindenki.
egyébként azon lepődtem meg, hogy úgy formált mindenki véleményt, hogy tulajdonképpen csak annyit tud erről az egészről, amit én itt leblogolok. mindenki benéz az ablakon, és csak engem lát.
Megjegyzés küldése