2011. május 6., péntek

Ha meg már ateizmus, tegnap néhány közelebbről meg nem nevezett családtagom rám akart tukmálni egy könyvet, amely a lelki eredetű betegségekről szól. Nem vártam tőle kifejezetten DSM-mélységet, de amikor néhány mondat után ahhoz a részhez érkeztem, hogy a "nem lát tovább az orra hegyénél" mondásra alapozva a rövidlátást az okozza hogy túlzottan szubjektív vagyok, na azt már nem bírtam megállni, és szívből jövően hangosan felnevettem.
Le lettem szidva.
Valamelyikük aztán kitalálta, hogy harmadik óta vagyok rövidlátó, biztos az áltosiskolás ofő, Ildikó néni tehet róla, és a túlzott megfelelési kényszerem. Persze. Mikor már láttam hogy ők ezt komolyan gondolják, már nem mosolyogtam rajta. Durva.
Azóta keresem a szerzőnek valami publikációját vagy kutatását a témában, vagy legalább egy nyomorult kísérlet eredményét, az se baj ha nem kettős vak, csak legyen, de még nem jártam sikerrel. Pedig asszem elég objektív módon állok hozzá. Nem akartam nekik mondani, de ilyen könyvet így én is tudnék írni, ha annyira unatkoznék.