Meg ugye nem tudok mit kezdeni itthon magammal, mióta már nem vagyok együtt M-mel (egészen csütörtök óta, hétfőig, haha, tök poén mindig ezzel riogatni mindenkit, de igazából már nem is veszi be senki).
Hobbim: Farokméret helyett lézer-színeket méregetni konferenciákon prezentáció közben. A legáltalánosabb, amikor valaki a helyszín által biztosított léptetőt és gyenge piros lézert (1 mW, 630-650 nm) használja. Aki saját lézert (5 mW, 650 nm) használ, az menőbb . Aki saját, zöld lézert (5 mW, 532 nm) használ, az a legmenőbb. (Igazából minél lejjebb merészkedik valaki hullámhosszban és minél feljebb teljesítményben [5mW a határ], annál menőbbnek számít.
Én mindjárt veszek egy kéket (5 mW, 445 nm).
Ezután előreláthatólag már csak a sárga lesz gecinagy státuszszimbólum, csak az még nemnagyon került kereskedelmi forgalomba, mert a kék LED-hez hasonlóan mágiával működik.
Meg akkor leírom így most az utókornak a legviccesebb dolgot, amit most a három nap alatt tapasztaltam. Volt egy fickó, aki bemutatta, hogyan kell igazán hardkór tomográfiás vizsgálatot csinálni a TEMmel: Spéci, minden irányban dönthető mintatartó, automatizált szoftver folyamatosan kamerázza a mozgását, a mintára meg arany nanorészecskéket tesznek, ami a képek összerendezésénél markerként fog szolgálni, meg szénréteget is gőzölnek rá, hogy elvezesse a megnövelt elektrondózist. A képeket aztán valami spéci vas rendezi össze spéci szoftverrel, csinál belőle 25 fps filmecskét, meg ad rá kontrasztot, meg átszínezi hupikékre, ha éppen azt akarom, minden fasza és high-tech.
Namármost, azon röhögtünk végig ott a hátsó sorban, hogy a mintadöntögetésre nekünk ott van a teljesen alapfelszereltségű TEMünkön az alfa-wobbler, ami ugyan annyira vállalhatatlanul döcög és rángatja a mintát hogy szinte sose szoktuk használni, de rendkívül vicces dolog elképzelni vele egy tomográfiás munkát, a képek összerendezéséhez, a markerjelöléshez meg a számítógépes rabszolgamunkához meg kerítünk három szakdolgozó hallgatót, hogy csinálják meg kézzel, és akkor nem egy fél nap alatt, de egy fél év alatt ugyanolyan eredményt kapunk. Szegény ember vízzel főz, és nem kell hozzá ötvenmilliós mintatartó, sőt, a szakdolgozó hallgatók már annak is örülnek, ha jegyet kapnak félév végén.
Mindegy, inszájder poén.

0 komment:
Megjegyzés küldése