Durva, hogy ugyanannyi idő alatt, ami alatt én és M először találkoztunk, szépen egymásba szerettünk, és azóta mélyül az egymás iránt érzett bizalmunk és idült mosollyal arcunkon csendben merengünk a természet és egymás szépségén, az alatt mások turbó sebességgel már két kapcsolatot elhasználnak és ganajoznak ki. És van ennél még több is, pl. fészen az a felsőbb éves lány, aki havonta váltogatja a státuszát. Aztán utána még meg van könnyebbülve, hogy jobb így. Persze.

Vannak, akiknek nem való kapcsolat, mert csak tönkreteszik, három perc alatt örökre belerondítanak, mint Mr. Bean Whistler anyjába, holott egy szép párkapcsolatnak olyannak kéne inkább lennie, mint Vénusz születésének, ami 500 év után is ugyanolyan szép, és kidolgozott, mint mikor elkészült. Nem kárörvendő vagyok, csak szomorú, hogy vannak, akik ennyire nem veszik komolyan ezt a dolgot. Szomorú vagyok, hogy a mi kapcsolatunk ma már ennyire különlegesnek számít. A világ egy kurva, és ki akarom hajítani az esőbe. Elegem van a megállóban a gyerekeivel veszekedő anyából, a monster sapis, dekoltált pólós kancsókból, meg abból a szerencsétlen komlósi srácból is, akit, bár kimondottan nem topmodell, kb. háromszor láttam valami kifestett szajhával ölelkezni, és azóta sem. A világ egy ribanc tinilány, akit jól meg kéne rázni, és azt mondani neki, hogy eszednél vagy, lányom?

Nem, hiába játszod meg hogy jó érzés volt kidobni a pasid, nem hiszek neked. Vagy ha tényleg jó érzés volt, akkor jobban tennéd, ha magadba néznél. Minek tartod magad? Élvezed az életet? A boldogságot keresed? Vagy csak azt, hogy ne legyél egyedül?

Na jó, ezt a posztot nem folytatom, mert randim van. A mai romantikus délutánt is M társaságában töltöm. Igaz szerelem létezik, csak venni kell a fáradságot hozzá. A világ egyszerűen nem érdemli meg, hogy M rá pazarolja azt az elbűvölően gyönyörű, kék tekintetét.